Közel-keleti nyitás Svájcban

2019. február 05., kedd

A HEKS, a svájci református egyházak segélyszervezete több évtizedes kelet-európai jelenléte mellett öt éve a Közel-Keleten is elindította egyházközi együttműködését.

Szír-magyar delegáció a Bern-Jura_Solothurn-i Egyház központjában

Immár az „egyházi együttműködés” nevet viseli a HEKS által minden januárban megrendezett tanácskozás, amelynek napirendjét tavaly, még Kelet-Európai Napként, a HEKS magyarországi cigánymissziós és menekültintegrációs programjai határozták meg. A svájci református gyülekezetek és kantonális egyházak képviselői január 19-én találkoztak Zürichben, hogy HEKS által szervezett fórumon ez alkalommal a szíriai protestáns egyházak mindennapjaiba és az éves szinten mintegy 85 millió forintnyi támogatásukból megvalósuló programok részleteibe nyerjenek betekintést. A tanácskozáson mégis jelen volt a Magyarországi Református Egyház (MRE) is, hiszen két éve – részint a svájci szervezettel együttműködve – a magyar református közösség is jelentős morális és anyagi támogatásban részesíti a közel-keleti, különösen is a szíriai reformátusok mindennapjait és szolgálatát. Ódor Balázs külügyi irodavezető ennek a támogató jelenlétnek a részleteiről, a magyar-szír kapcsolatok kialakulásáról és aktuális fejleményeiről számolt be a fórumon.

Az első Kelet-Európa Napot 1988-ban szervezte meg a segélyszervezet, hogy a Cseh Testvérek mellett lényegében magyar református egyházak missziói és diakóniai szolgálatát öt országban támogató, már akkor több évtizedes múltra visszatekintő egyházi együttműködésébe még aktívabban bevonja az adományozó egyháztagokat, gyülekezeteket és kantonális egyházakat. A minden év januárjában megszervezett tematikus nap egyben arra is alkalom, hogy az egyházi együttműködés keretében valódi eszmecserére, kritikus párbeszédre is sor kerüljön az érintett ország társadalmi és politikai életének aktuális kérdéseiről, illetve az egyház társadalmi szolgálatáról, amelyet a svájci testvéregyházunk segélyszervezete nem csupán anyagilag, hanem szakmailag is támogat és kísér.

Egyházi Kapcsolatok Nap – szír partnerek a HEKS központjában

A HEKS a Svájci Református Egyház (EKS) zsinatának megbízásából, majd kétszáz alkalmazottal működő professzionális segélyszervezetként is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a svájci társadalmi integrációt előmozdító programjai és a svájci állam pénzügyi támogatásával megvalósuló nagyszabású afrikai és ázsiai fejlesztési projektjei és humanitárius programjai mellett az EKS kelet-európai és immár közel-keleti testvéregyházaival is együttműködjön szakmailag, és a partnerekkel közösen meghatározott missziói, diakóniai és szociális prioritások alapján meghatározott programokat támogassa. Az egyházi együttműködés (Kirchliche Zusammenarbeit – KiZA) programjának stratégiai újragondolása tíz éve kezdődött és Magyarország esetében 2012-ben került sor a KiZA új kereteit rögzítő szerződés ünnepélyes aláírására.

A svájci szervezet a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és magyarországi református közösségekkel folytatott évtizedes egyházi együttműködés mintájára indította el libanoni és szíriai partnerségét. Serge Fornerod, az EKS külügyi referense emlékeztetett arra, hogy a „közel-keleti nyitás” a második iraki háború idején merült fel először az egyházvezetésben. A gondolatot tett követte, és a zsinat 2014-ben határozatot fogadott el arról, hogy segélyszervezetén keresztül két helyi református egyházzal együttműködve, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Zsinat (NESSL), illetve a Közel-Keleti Örmény Református Egyházak Uniója (UAECNE) vezetésével egyeztetve indítsa el támogató programjait Libanonban és Szíriában. Az első év a kapcsolatépítésről szólt, amelyben a bejrúti székhelyű ökumenikus szervezet, a Közel-Keleti Protestáns Egyházak Közösségének (FMEEC) főtitkára, Rosangela Jarjour játszott fontos szerepet. Jarjour a zürichi tanácskozáson az adományozóknak beszámolt az együttműködés rövid történetéről, a szíriai református egyházak aktuális helyzetről és a 2015 óta zajló, HEKS támogatta programok eredményéről.

Bernhard Kerschbaum és Angela Daghalian, az aleppói vasárnapi iskola egyik vezetője

A HEKS a humanitárius segítség mellett kiemelten támogatja a keresztyén fiatalok helyben maradását, iskoláztatását és közösségi programjait. Libanonban a Szíriából menekült örmény és arab diákok számára tanodaprogramot, a menekülttáborokban élő gyerekek számára rendkívüli iskolai programokat, a szíriai gyülekezetekben vasárnapi iskolákat, és az egyházi iskolákat segítő ösztöndíjprogramot tart fent. Az együttműködéssel a svájci szervezet a szíriai református egyházak társadalmi szolgálatát kívánja megerősíteni, hogy ezzel is támogassa a békés együttélést a muszlim többséggel, és hozzájáruljon ahhoz, hogy az országon belül menekülni kényszerülő emberek, illetve a környező országokba menekültek visszatérhessenek otthonaikba. A fórumon elhangzott, hogy a NESSL és az UAECNE összesen tíz iskolát tart fent Szíriában, ahol mintegy 400 diák tanul, akiknek a száma évről évre nő. A háború és a súlyos gazdasági krízis értelemszerűen veszélyben sodorták az iskolák fenntartását, és egyre kevesebb család képes kifizetni az amúgy kedvező tandíjat. A tíz érintett iskolából ötben a családok több mint fele csupán az elvárt hozzájárulás kevesebb, mint 50 százalékát tudja kifizetni, amivel az egyházi iskolák is nehéz helyzetbe kerülnek. Ezen segít az ösztöndíjprogram, amihez 2018-ban a Generális Konvent elnökségének döntése értelmében a magyar reformátusság is csatlakozott.

Rosangela Jarjour részletesen beszámolt a vasárnapi iskola programról, amelyet a libanoni székhelyű FMEEC koordinál a szíriai református gyülekezeteben. A református egyházak aktív társadalmi szerepének megerősítéséhez Szíriában elsősorban a gyülekezetek életét és kiemelten is a fiatalok között végzett szolgálatát kell támogatni – hangsúlyozta a főtitkár. A vasárnapi iskolák, amelyekben „titokban” muszlim családok is elküldik gyermekeiket, olyan közösségi és szabadidős programot kínálnak, amelyek a polgárháború nyomorúságát és traumáját elszenvedő fiataloknak nyújtanak „biztonságos teret” az együttléthez, a hitbeli növekedéshez több mint 130 önkéntes részvételével, pszichológus szakemberek támogatásával. A program keretében a korosztály szerint bontott csoportokban zajlanak a foglalkozások, mondta el Jarjour, aki egyben azt is kiemelte, hogy az önkéntesek képzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Míg a kisebbek bibliai történeteket hallgatnak és tanulnak, addig a nagyobbak filmet néznek, vagy bibliát olvasnak. Emellett lehetőség van a közös játékra, kézműves foglalkozásokra és a közös étkezésre – mindezt békében és biztonságban. 12 szíriai gyülekezet vasárnapi iskolájában eredetileg a 3-14 év közötti korosztály vett részt, de ez a kör mára kibővült az idősebb tizenévesekkel és eléri a 2000 főt.

Tabea Stalder (HEKS), Angela Daghalian és Rosangela Jarjour (FMEEC főtitkár)

A HEKS az idei fórumra Szíriából is hívott egy vendéget, nevezetesen az aleppói Béthel örmény református gyülekezet vasárnapi iskolájának fiatal önkéntesét. Angela Daghalian végzős orvostanhallgatóként és hegedűtanárként vesz részt a gyerekek közötti munkájában. Angela a magyarok előtt sem ismeretlen, hiszen életében először akkor járt Európában, amikor három társával együtt 2017-ben részt vett a debreceni Csillagpont ifjúsági találkozón, ahol a többi szír fiatallal együtt interjút is adott.

Serge Fornerod, valamint a HEKS igazgatója, Peter Merz és nemzetközi részlegének vezetője, Bernhard Kerschbaum a fórum résztvevői előtt hangsúlyozták, hogy nagyra értékelik az MRE és a magyar református közösség együttműködését és támogatását Szíriában. 2018 óta a Generális Konvent elnökségének döntése értelmében a magyar reformátusság évi 1 800 000 forinttal támogatja a szíriai református iskolák ösztöndíjprogramját, a Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtő kampányában pedig eddig hárommillió forintot adakoztak gyülekezetek és egyháztagok a vasárnapi iskolák támogatására. „Támogatottból támogatók lettek a magyar reformátusok, ami azon túl, hogy nagy öröm, fontos lépés a HEKS és az MRE együttműködésében” – fogalmazott Fornerod.

2017 decemberében a  magyar reformátusok szolidaritási látogatást tettek Szíriában a Rajnai Egyház pénzügyi támogatásának köszönhetően, aminek során a MRE nyolc fős delegációja hosszú évek után elsőként Aleppó városába is eljutott.

A HEKS Egyházi Kapcsolatok Napján Tabea Stalder, az egyházi együttműködésekért felelős új vezető is bemutatkozott. A Fribourghban élő lelkésznő Matthias Herren lelkészt követi a tisztségben, aki 2011 óta fontos szerepet játszott a HEKS-programok kelet-európai koordinálásában éppúgy, mint a „közel-keleti nyitásban” és a szíriai projektek elindításában. Stadler tizenhat évig szolgált lelkészként, január elejétől pedig Erdély és Kárpátalja mellett a HEKS libanoni és szíriai programjait koordinálja.

Szír-magyar delegáció a Bern-Jura_Solothurn-i Egyház központjában

A nemzetközi vendégek találkoztak a Svájci Református Egyház vezetésével Bernben, és beszámoltak szíriai szolgálatukról a Bern-Jura-Solothurni (BeJuSo) Egyház vezetőségének. A BeJuSo 600 000 tagjával legnagyobb svájci kantonális egyházként kiemelten támogatja a HEKS magyarországi és közel-keleti programjait.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.