Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén

2012. május 24., csütörtök

Elfogadták a Heidelbergi Káté szövegét, zárójel nélkül marad a nyolcvanadik kérdés-felelet vitatott mondata. Döntöttek a monitoring hálózat létrehozásáról, köszöntötték a húsz éves Kálvin Kiadót, első olvasatban tárgyalták a lelkészekről szóló törvény preambulumát és egyes paragrafusait. Ezek voltak a csütörtöki ülés fő eseményei. Részletes beszámolónk.

18:55 Beszámolók meghallgatása után a Zsinat mára befejezte munkáját. Holnap kilenckor folytatódik az ülés.

18:47 A zsinat jóváhagyta az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okiratát. 

18:41 A Diakóniai és Egészségügyi Bizottság előterjesztései következnek, melyek missziói és diakóniai intézmények működését segítik.

Törvényi változások miatt kellett módosítani több támogató szolgálat és szeretetszolgálati intézmény alapító okiratát. A Válaszút Misszió a jövőben addiktológiai járóbeteg ellátással bővül, ezt is belefoglalták az intézmény alapdokumentumába.

Döntés született a Filadelfia Ház – Fogyatékosokat Segítő Református Központ és a Színesvilág Református Fejlesztő Napközi Otthon összevonásáról a hatékonyabb működés érdekében, s az állami finanszírozás hiánya miatt több támogató szolgálatot meg is szüntettek.

18:32 A Zsinat megszüntette a balatonszárszói SDG Konferenciaközpont önálló jogi személyiségét.

Mint ismert, a szászói konferenciatelep nemrég külső üzemeltetésbe került, és azt megelőzően a Zsinat hosszasan vizsgálta az egyházi üzemeltetés lehetőségét.

18:08 Következik a Nyugdíjintézeti Intézőbizottság javaslata a járulékbefizetések, tagsági és fenntartói járulékbefizetések elmaradásának szankcionálására.

A határozati javaslat szerint a Lelkészi Nyugdíjintézet  a lelkipásztori járulék késedelmes befizetése esetén írásban soron kívül rendkívüli vizsgálatot kérhet az illetékes esperestől, egy hónapon belüli rendezés céljából. Amennyiben ezen felszólítást követően sem történik meg a korrekció, a Lelkészi Nyugdíjintézet megszüntetheti a lelkipásztor után az állami rendszerbe történő befizetéseket.

A Zsinat apró módosításopkkal, de tartalmában változatlanul elfogadta a Nyugdíjintézeti Intézőbizottság javaslatát.

17:25 Következik a nap kiemelkedő témája, a Heidelbergi Káté új fordításának megvitatása. Ha a zsinat elfogadja a szöveget, a Generális Konvent elé kerül, és ha minden részegyház jóváhagyja, akkor 2013-ban, a Heidelbergi Káté megjelenésének 450. évfordulóján, a közös Zsinaton fogadhatja el a Magyar Református Egyház hitvallási iratának. A testület várhatóan dönt a nyolcvanadik kérdés szövegéről. A javaslat szerint a katolikus misét bálványimádásnak minősítő mondat csak zárójelben kerülne be a szövegbe, csillagozva meg is magyaráznák, hogy ma már ez a bántó kifejezés nem használatos.

Dr. Márkus Mihály, a Jogi és Egyházalkotmányi Bizottság részéről rögtön az ominózus 80. kérdés megvitatásával kezdte. A szövegrész kapcsán először 1993-ban merült fel, hogy ellenkezik a katolikus egyház mai tanításaival. Egyes helyeken – így erdélyi hittársaink – ezt a részt el is hagyták. Dr. Szabó István püspök hozzászólásában kifejezte, hogy a Heidelbergi Kátét a magyar reformátusok ezzel a kérdéssel együtt vették át. Nem bántunk senkit, ha hitvallásunkban egy 16. századi markáns hitvallás jelenik meg – véli Szabó István, aki szerint a legjobb, ha így marad a szöveg. Elter István megjegyezte, hogy nem szabad feladni azokat az eszméket, amelyek miatt a reformáció kialakult. A Heidelbergi Káté nem Szentírás – kezdte mondandóját Futó Zoltán, aki szerint nem egy pontra kellene fókuszálni, hanem az egész hitvallást tanulságos lenne átnézni. Simonfi Sándor felhívta arra a figyelmet, hogy eredetileg a fordítás megvitatásáról volt szó, így a zsinat feladata az azzal kapcsolatos döntéshozás lenne, nem pedig a hitvallás megváltoztatása. Nagy Balogh Csaba feltette a kérdést: mivel a káté kérdés-feleletei igehelyeket is tartalmaznak, azokra vonatkoznak, akkor az igehelyeken is változtatni kell? Szabó püspök közbevetette, hogy nem szabad elfeledkezni arról, hogy a református egyházon belül is rengeteg visszaélés történik az úrvacsora kapcsán.

Végül a zsinat, képviselői indítványra név szerinti szavazáson 17 igen és 57 nem szavazattal, nem fogadta el a határozati javaslat azon pontját, miszerint a Heidelbergi Káté 80. kérdésére adott válaszban az „és ezért kárhozatos bálványimádás”  kitétel zárójelben, valamint a lábjegyzetben így jelenjen meg: „A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.”

A zsinat határozatában köszönetet mondott a Heidelbergi Kátét Fordító Bizottságnak a káté új szövegváltozatú fordításának elkészítéséért, illetve elfogadta, hogy a bizottság  által átdolgozott szöveg a Magyar Református Egyház egységesen használt szövegű hitvallása legyen.

16:29 A tanácskozás folytatódik, s vele a vita is a lelkésztörvényről. Épp a lelkészek szabadságának idején kapott juttatásainak megállapításáról van szó. A testület úgy döntött, hogy szabadnapja után a lelkész ne legyen jogosult a stólára. 

Megtárgyalták a lelkészek tanuláshoz való jogáról szóló részt, s most a betegellátási jogokhoz lehet módosító javaslatokat hozzátenni. Hozzászólások hosszú sora érkezett a témában. Simonfi Sándor esperes szerint azoknak a lelkészeknek, akik betegségük miatt alkalmatlanok lettek a lelkészi szolgálatra, pályát kellene módosítaniuk. Szabó István püspök, arra hivatkozva, hogy rendkívül kényes kérdésről van szó, azt javasolta, hogy a közeljövőben beszéljék át ezt a problémát valamilyen fórumon.

Erről a témáról tovább lépve beszéltek a lelkészeket illető segélyekről és támogatásokról valamint a gyermeket nevelő lelkipásztorok jogairól.

Az egyházi bíróságok joghatóságáról szóló fejezet kapcsán felmerült, a nyugdíjazott lelkészeket lehet-e azzal szankcionálni, hogy eltiltják őket a lelkészi szolgálattól. Kocsis Márta szerint ebben a kérdésben ellentmondásos a törvényi szabályozás, nincs ilyen eszköz az egyházi bíróságok kezében. Takaró András szerint a palástot nyugdíjas lelkésztől is le lehet venni, ha méltatlanná vált a viselésére. Csomós József a hozzászólásokra reagálva megállapította, a bíráskodásról szóló törvényhez is hozzá kell nyúlni a közeljövőben. 

A nyilvántartásról és adatszolgáltatásról szóló részhez Takaró András azt javasolta, hogy a nyugdíjas lelkészek is legyenek kötelesek bejelenteni lakhelyüket. A mai nap tárgyalt utolsó, bekebelezésről szóló részt úgy módosították, hogy a zsinati, egyházkerületi, egyházmegyei, valamint egyházi, állami, önkormányzati intézeti alkalmazásban álló lelkészek a szolgálati helyük szerint illetékes egyházmegyébe kérhetik bekebelezésüket. 

A testület első olvasatban jóváhagyta a lelkészek szolgálatáról és jogállásáról szóló törvény ma tárgyalt részeit, második olvasatba utalta a készülő törvény említett paragrafusait.

A közös munka és a közös gondolkodás megvalósulását reméli a kormányzati ciklus második felében az állam és az egyház között Bölcskei Gusztáv püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Zsinat csütörtöki ólésén elmondott nyitóbeszédében különösen a szociális ellátás, a közoktatás, valamint a hit- és erkölcstanoktatás átalakítását érintő általános bizonytalanság miatt sürgetné az érdemi egyeztetés mielőbbi megkezdését. Olvassa el részletes beszámolónkat Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitójáról.

16:05 A lelkészek jogállásáról szóló törvény vitája még nem ért véget, szünet következik.

14:13 Következik a lelkészek jogállásáról szóló törvény preaumbulumának és 47.§-114.§-ig tartó szakaszának első olvasatáról szóló vita.

A lelkészek jogállásáról szóló törvény preambulumának és  47.-től 114. paragrafusáig terjedő szakaszának első olvasatban történő tárgyalásánál az előterjesztő, Csomós József tiszáninneni püspök hozzászólásokat kért a zsinati tagoktól.

Szabó István dunamelléki püspök a preambulumhoz szólt hozzá. Kiemelte, hogy a preambulum elejére odakerült egy hitvallás bevezetővel. Felvetette, hogy a hitvallást, ami a II. Helvét hitvallásból való idézet, egy másik fordításában lehetne közölni. Ezt a Jogi Bizottság vizsgálja felül, lehetséges-e. A zsinat elfogadta a javaslatot.

A preambulummal kapcsolatban tehát nem volt sok vitás kérdés, a törvénytervezetnek a lelkészi állás intézményekben való betöltésére vonatkozó pontjaival kapcsolatban annál nagyobb volt az eszmecsere. Ezzel kapcsolatban felvetődött kérdések: Ki rendeli ki a lelkészeket? Mi az intézményi lelkész fogalma? Ki dönt az alkalmazásáról?

Nagy vitát kavart az intézményi lelkész kinevezésénél, hogy annak személyéről legyen-e joga dönteni a presbitériumnak vagy csak javaslattételi joggal rendelkezzen, és az általuk kijelölt lelkészről a továbbiakban a püspök, vagy esperes döntsön, elfogadja-e az illető jelölését. 

A problémakör több más témát is hozott magával. Az intézményvezetés kérdését, és azt lelkész lehet-e intézményvezető? Ha igen, milyen feltételekkel? Ezeket a lelkész többes jogviszonya paragrafusai között beszélik meg.

Bölcskei Gusztáv kérésére tisztázták azt is, mi a különbség az intézetvezető, az intézményi lelkész és intézetvezető lelkész között.

A Zsinat döntése szerint a törvény szövege arról rendelkezik majd, hogy a missziói lelkészek kinevezésének analógiájára, az intézmény-fenntartó presbitériummal konzultálva a püspök nevezi ki az intézményi lelkészeket a jövőben.

Nem véletlen, hogy sok időt töltöttek el az intézményi lelkészekkel kapcsolatos kérdésekkel a zsinati tagok. Hagyományosan a református lelkész parókus lelkipásztor, de az elmúlt években jelentősen bővültek a más típusú lelkészi jogviszonyok, így az intézményi lelkészi forma is. Ráadásul, ahogy a vita is mutatja, az egyre szaporodó, egyházi fenntartású intézmények élén is egyre többször jelennek meg maguk a gyülekezeti lelkészek. Olyan területről van tehát szó, amelyet a korábbiaknál jobban, pontosabban kell szabályozni.

Ezt követően az összeférhetetlenségről vitáztak. Itt kulcsfontosságú az, hogy önálló jogállású, vagy beosztott lelkészekről van-e szó az intézményi lelkészek esetében.

A lelkészi szolgálat szüneteltetésének feltételeit is megtárgyalták, külön kiemelve ezzel kapcsolatban a politikában, közéletben, közszolgálatban hivatásként szerepet vállaló lelkészek és a gyesen levő lelkipásztorok helyzetét, alapjában megkülönböztetve a gyermekvállalás miatt a szolgálattól távolmaradást a politikai szerepvállalástól. A lelkészi képesítés hatályban tartásáról is szóltak.

A lelkészi szolgálat megszűntetésére vonatkozó paragrafusok rövid megbeszélése után a lelkész kötelezettségeit vették végig.

14:01 Bölcskei Gusztáv a húszéves Kálvin János Kiadót köszönti.

Bölcskei Gusztáv püspök köszöntötte a Kálvin János Kiadójának jelen lévő egykori és mostani munkatársait – többek között Tarr Kálmán korábbi, Galsi Árpád jelenlegi igazgatót – és méltatta a kiadó húsz éves munkáját. Az elmúlt húsz év bizonyította, hogy a kiadó egyaránt meg tudja teremteni a szakmaiságot és az egyházhoz kötődést – fejezte ki. A kiadó, mint a Magyar Bibliatársulat tagja és testvéregyházakkal kapcsolatot tartó szervezet profitálhat az összefogásból: a külföldi testvéregyházak is segítettek a Bocskai úti szerkesztőség felújításában. A Kiadó évente átlag húsz új művet jelentetett meg, ezek egy része jelentős német és angol szakirodalom, de a kiadónak ugyanolyan fontos, hogy hazai teológusok munkái is megjelenjenek – mondta Bölcskei Gusztáv méltatásában.

14:00 Folytatódott a Zsinat ülése.

12:16 Szünetet rendelt el 14:00 óráig Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat levezető elnöke. A szünetében élő interjúk láthatóak a zsinat témáiból közvetítésünkben.

12:02 Belső montoring rendszert hoznának létre a szociális szolgálatok esetében az egyházon belül. A belső ellenőrzést a Szeretetszolgálati Iroda végezné. Erre öt pontból álló javaslatot dolgoztak ki, amelyet előző nap a Zsinati Tanács a Zsinat elé utalt. A zsinati tagok a javaslatot elfogadták. 

11:50 Előterjesztés a Károli Gáspár Református Egyetem és a Református Pedagógiai Intézet együttműködéséről.

Az RPI székhelye elkerülne Debrecenbe Budapestről, ami az Intézet telephelyévé változna, további telephelye Nagykörös és Miskolc lenne. Az RPI alapító okirata is módosulna ezzel.

11:44 Huszár Pál, a zsinat világi elnöke beszámolt a Zsinati Tanács 2011.12.07. és 2012.02.22. és 2012.05.23. napján tartott üléseiről.

A beszámolót egyhangúlag elfogadták.

11:28 A Zsinat munkájában újdonságként, először napirend előtti felszólalásokra is lehetőség van.

Veres Sándor a lelkészek továbbképzéséről, a nem hitéleti terhek alóli felszabadításáról beszél. Ehhez a világi gyülekezeti vezetők felelősségének növelésére, szabályozására van szükség, érvelt.

Gere József azt indítványozta, az Elnökség tisztázza, hogy a Kálvin János Presbiteri Misszió (amely az új egyházi törvény elfogadásáig egyházként működhetett) nem a református egyház része és az általa működtetett, botrányokkal övezett idősotthon-hálózathoz egyházunknak semmi köze. Bölcskei Gusztáv válaszában részletesen ismertette, hogy a horvátországi magyar reformátusok által hazánkban alapított közösséghez az MRE-nek semmilyen jogi, hitvallásos köze nincs.

11:26 A Zsinat elfogadta az elnöki beszámolót.

10:48 Bölcskei Gusztáv elnöki megnyitója következik.

A zsinat lelkészi elnöke pünkösd kapcsán emlékeztetett, Isten hátszelet ad. De az Ő áldása ellenszélben is megmutatkozhat, tette hozzá. Az ellenszél ugyanis felfrissít, és ráébreszt arra, hogy mindig lesznek a feladatok, amelyeket csak az Isten lelkének a dinamikájával küzdhetünk le. A zsinati elnök emlékezetett: a munka ezúttal is a múlt és a jövő kutatása jegyében telik. Jelezte, bár vannak, akik gyorsabb ügymenetre számítanának, a múltfeltárás folyamata a szakmai munka formájában zajlik. De ugyanígy fontos mozzanat, hogy a balatonszárszói tematikus zsinat felvetéseit már munkálja a megalakult Egyházi Jövőkép Bizottság.

Röviden ismertette, kommentálta a napirenden szereplő témákat, előterjesztéseket, illetve részletesen kitért az oktatási intézmények átvétele körüli dilemmákra. Kijelentette, a Magyarországi Református Egyháznak nem az az érdeke, hogy minél több iskolát üzemeltessen, hanem az az érdeke, hogy működtethető, fenntartható és jó iskolái legyenek.

Kitért arra, hogy a Kárpát-medencei Generális Konvent június közepén együtt fog ünnepelni a Dunántúli Református Egyházkerülettel, annak megalakulása 400. évfordulóján.

A Zsinat elnöke emlékezetett a Kárpát-medencei reformátusság nagy lépésre készül: jövőre lesz 450 éves a Heidelbergi Káté. Egyházunk legfontosabb hitvallásos iratát ennek alkalmából - a Generális Konvent koordinálása mellett - elkészül az új fordítása. A Zsinat előtt is szerepel az az indítvány, hogy a 80. kérdésfeleletből kerüljön ki az, hogy a katolikus mise kárhozatos bálványimádás.

10:47 A Zsinat elfogadta a tárgysorozatot.

A reformatus.hu címlapján elérhető az élőképes közvetítésünk is. Már előre jelezzük, a szünetben sem érdemes kikapcsolni a képet, mert ekkor rövid interjúkat készítünk a legfontosabb témákról az előterjesztőkkel, hozzáértőkkel.

10:40 A tárgysorozat elfogadása nem olyan gördülékeny, mint általában. Ónodi Szabó István jelezte, törvénymódosítással élt a Zsinat felé, de az nem szerepel a napirenden. Azzal érvelt, az egyházi törvények értelmében kérheti a tárgysorozatba vételt. A bíráskodási törvénnyel kapcsolatban tett módosító indítványt. Kocsis Márta zsinati jogtanácsos jelezte, a Jogi Bizottság befogadta a javaslatot, más módosítókkal együtt az őszi ülésszakon kerül a testület elé az indítvány. Ónodi Szabó István, jelezve aggályait, elfogadta a jogtanácsos érvelését.

10:35 A zsinati tagok számbavétele után Huszár Pál megállapította a testület határozatképességet.

10:30 A XIII. zsinati ciklus tizedik ülését Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke megnyitotta. Indítványa alapján a Zsinat megválasztotta az ülés jegyzőit, valamint a jegyzőkönyv hitelesítőit.

10:00 Simonfi Sándor áhítatával kezdődik a kétnapos tanácskozás. A Budapest-északi esperes a bibliaolvasó kalauz napi szakasza, Józsué könyvének első fejezete alapján hirdette Isten Igéjét.

Elmélkedésének kulcsgondolatai: a légy bátor és erős, a tegyetek tanítványokká minden népet és a veletek leszek minden nap voltak. Magyarázatában hangsúlyozta, ha a vezető az Úr törvényei szerint jár, aszerint gondolkodik, akkor jár jó úton. A Biblia több példát is hoz, amikor elhajolt egy nép, annak vezetője az Úr akarata, tanítása elől. A Magyarországi Református Egyház a kollektív vezetés szerint gondolkodik, de ez nem ment fel minket az egyéni felelősség alól sem, hívta fel rá az esperes a figyelmet. Végül arról szólt, hogy Józsué megrettent a felelősségtől, ezt ismerte fel Isten, amikor azt mondta neki: Légy bátor és erős! Minden küldetés így kezdődik, megérezzük saját kicsinységünket. A bíztatás az az ígéret, hogy: Veled leszek minden nap.

09:55 A Napirendről. A Zsinat előtt szereplő témákról itt olvashat részletesebben.

 

A szöveges közvetítést készítették: Csepregi Botond, Feke György, Kiss Sándor, Kováts Annamária, Sereg Krisztián (fotó), Sindelyes Dóra

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.