Közösségformálás Debrecenben

2012. február 15., szerda

 

Valentin napra időzítve indította el decemberig tartó közösségformáló programsorozatát Játék az élet - Az élet nem játék címmel a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet és a hallgatói önkormányzat.

A Játék az élet – Az élet nem játék című akció keddi bemutató sajtótájékoztatóján Püski Dániel, a gyülekezet lelkésze elmondta: a játékos programok célja az, hogy a fiatalok személyesen éljék át mit jelent egy közösségbe tartozni, megbízni egymásban és társasági életet élni.

A kreditrendszer és a megszűnő nagyobb méretű kollégiumi szobák, valamint az egyre gyengülő civil szféra következtében az egyetemekre járó diákok az egész országban egyre magányosabbak, saját bevallásuk szerint több mint 1/3-uknak egyáltalán nincsenek barátaik. "Ezt felismerve indítjuk útjára a mindenki számára elérhető programsorozatot" - tette hozzá az egyetemi lelkész.

Surányi Zoltán élménypedagógus szavai szerint tematikus, játékos, az érdeklődést felkeltő rendezvényeikkel legalább heti 2-3 alkalommal igyekeznek majd megjelenni az egyetem falai közt. Ha képzett önkénteseik száma nő, akkor arról is lehet szó, hogy más intézményekben is megjelennek és bemutatják a fiataloknak, hogy a társasági életet nem lehet virtuális térrel helyettesíteni - fűzte hozzá.

A játék végcélja, hogy év végére több ezer diákot megszólítsanak, és lehetőleg megerősítsék a köztük lévő kapcsolatrendszert. A programsorozatot Püski Dániel egyetemi lelkész és Surányi Zoltán élménypedagógus találták ki és dolgozták ki, és a Debreceni Egyetem és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatával közösen valósítják meg.

Minden további információ és képek a Facebookon

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.