Közös feladat a kölcsönösen okozott sebek gyógyítása

2011. március 12., szombat

A csütörtöktől szombatig zajlott "Az egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" című konferencia Budapesten, amelynek résztvevői zárónyilatkozatban foglalták össze a tanácskozáson megszerzett tapasztalatokat.

Az ökumenikus konferencia a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának, a nagyszebeni „Reconciliation in South East Europe” alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány kezdeményezésének köszönhetően Budapesten került megrendezésre. Püspökök, lelkészek, teológiai professzorok, történészek és a magyarországi történelmi egyházak, valamint a romániai, szerbiai, szlovákiai és ausztriai egyházak tagjai tisztelték meg jelenlétükkel a rendezvényt.

Egyházaink és népeink régóta tartó jószomszédi kapcsolatának szellemében és a „Reconciliation in South East Europe” alapítvány által szervezett „Healing of Memories” projekt keretében zajló regionális konzultációkat követően gyűltek össze az egyházak és a civilszervezetek képviselői. A konferencia célja, hogy az első világháború során és általában a 20. században átélt sérülésekről és feszültségekről, elszenvedőként és elkövetőként egyaránt keresztyén szellemben és kölcsönös tisztelettel beszélgessünk.

A konferencia végéhez érkezve a résztvevők a különböző kultúrák, felekezetek, vallások, etnikumok közötti megbékélési folyamatok továbbvitelére kötelezik el magukat. Közös történelmünk során kölcsönösen okozott sebeink gyógyításának problémája került középpontba. A résztvevők megfogalmazták elvárásukat, mely szerint ezt a közös feladatot mind az egyházban, mind a társadalom egyéb szegmenseiben szükséges folytatni és elmélyíteni. Az egyháznak és a hozzákapcsolódó közösségeknek – amennyiben lehetőségük nyílik rá – még inkább kötelességük ehhez hozzájárulni. Az európai identitások sokfélesége és különbözősége előny, nem pedig az elkülönülés és a konfliktusok forrása.

Mivel a konferenciát Magyarország soros EU-elnökségéhez való egyházi hozzájárulás jegyében rendezték meg, a Duna-stratégia keretében különleges alkalom nyílik az egész régió fejlesztésre irányuló szoros és jószomszédi kapcsolat létrehozására, valamint az EU határain átívelő szemléletmódra.

Az ökumenikus konferencia résztvevői és szervezői

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.