Kinyitott a Ráday Könyvtár

2019. október 18., péntek

Újraindította kölcsönzési szolgáltatását a Ráday Könyvtár október 17-én, csütörtökön. A januári tűzeset után átköltöztetett állomány a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjában (MTA KIK) érhető el.

A Ráday utcai egyházkerületi székház és kollégium bontási-újraépítési és felújítási munkálatai miatt a teljes könyvtári állomány a MTA KIK törökbálinti raktárába került. Az olvasószolgálati részleget a MTA budapesti központi könyvtára fogadta be. Előreláthatóan 2021 végéig működik majd az ötödik kerületi Arany János utca 1-ben.

Az olvasóknak első látogatásukkor a MTA KIK könyvtárába kell beiratkozniuk, mert az elkülönített működés nem valósítható meg – tájékoztatott a Ráday Könyvtár vezetője. – Ez természetesen azt jelenti, hogy a MTA KIK szolgáltatásai, különgyűjteményei is igénybe vehetők és kutathatók. Ezután ugyanott a Ráday Könyvtár pultjánál kell befejezni az adminisztrációt. A kitelepített működés ideje alatt a Ráday Könyvtár beiratkozási díjat nem számít fel.

Állományuk online katalógusukban és a MTA KIK könyvtárában felállított cédulakatalógusukban kereshető. A kölcsönzési kérőlapokat a Ráday Könyvtár pultjánál kell leadni vagy az olvasószolgálat e-mail címére előzetesen beküldeni.  Folyóirattáruk állománya nem kérhető ki, mert teljes átrendezést végeznek rajta. A muzeális állományra – az 1850 előtt megjelent művekre – vonatkozó kutatási kérést a gyujtemeny@rgy.hu címre kell küldeni. Mivel a könyvek a törökbálinti külső raktárból érkeznek be, egy-két nap elteltével vehetők át a MTA könyvtárában.

A Ráday Könyvtár pultja hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között van nyitva, munkaszervezési okokból minden hónap első péntekén zárva. Az olvasószolgálat közvetlen elérhetősége: 06 30 155-5993, e-mail: rk.olvasoszolgalat@gmail.com

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.