Születésnapot ültünk, méghozzá kettős születésnapot. Berkesi Sándor 1944. június 6-án, Máté János pedig tíz évvel korábban: 1934-ben, de ugyanezen a napon született. Munkásságukkal mindketten – szó szerint – mély nyomot hagytak sokunk életében, szívében és nem utolsó sorban a legtágabb értelemben vett magyarság szellemi, kulturális és egyházi, egyházzenei életében.

Berkesi Sándor – friss zeneakadémiai diplomával – Gárdonyi Zoltán ajánlására került a Debreceni Református Kollégiumba és a Kántus élére, ahol Vásárhelyi-tanítványként „tóvá tette a délibábot". Vezetése alatt a Kántus nemcsak egyházunk, hanem a magyar kórusmozgalom fontos tényezőjévé lett, Gárdonyi Zoltán, Vass Lajos, Szokolay Sándor és mások műveinek ősbemutatójával, hazai és külföldi (pl. angliai, ausztriai) kórusversenyek vagy éppen a dél-koreai Puszanban rendezett kórusolimpia díjazottjaként. A kórus széles körű ismertségére jellemző, hogy magam először egy Debrecenből gimnáziumi osztályunkba került katolikus osztálytársamtól hallottam róluk, aki a Kántus pasaréti szolgálatára hívott.

Az elhivatottság, a belső tűz Berkesi Sándor alapvonása, mely arra késztette, hogy mindenhol ott legyen, ahol valamit tenni lehet. 1980-ban Miskolcon ifjúsági vegyeskart alapított. A rendszerváltás után szinte minden jelentős intézmény indulásánál ott találjuk: 1992-ben Nagykőrösön a tanítóképzés újraszervezésénél, ugyanebben az évben a Tiszáninneni Kántorképző elindításánál, 1993–ban a pataki teológián tanít éneket, 1995-ben a debreceni kántori szak beindításánál segédkezik.

Szíve a határon túli magyarokért is éppúgy ég, így 1996-ban Nagyváradon találjuk a későbbi Partiumi Keresztény Egyetem zenei oktatásának elindításánál, míg 1997-ben Szlovákiában alapítja meg a Fiatal Reformátusok Szövetsége (FIRESZ) kórusát. 1999-től a Tiszántúl és a debreceni Kollégium egyházzenei igazgatója, de figyelme mindig átfogta az egész Kárpát-medencét.

De emlékezzünk a másik születésnaposra is! Máté Jánosra, akinek kevesebb idő, de éppolyan áldozatos munkaterület adatott. Épp abban az évben – 1967-ben –, amikor Berkesi Sándor Debrecenbe megy, akkor kerül Máté János a fővárosi Kálvin téri templom orgonapadjához, ahol újjászervezi a kórust és – feleségével együttműködve – megteremti a rendszeres zenei életet. Bő tíz évvel később Csomasz Tóth Kálmán utódaként a budapesti teológián megalakítja a Ráday Kórust, mely a Kálvin Kórussal együtt a nyolcvanas évek elején Budapest református zenei életének két vezető együttese volt.

A kántorképzés a két ünnepelt egyházzenész közös munkaterülete. Amikor már jóval száz fölé emelkedett a debreceni tanfolyam létszáma, és a politikai-egyházi viszonyok is engedték, Máté János megszervezte és elindította a Dunamelléki Kántorképző Tanfolyamot, mely – a debreceni kurzusok másfél évtizedes szünetelése miatt is – az elmúlt húsz évben a legstabilabban működő tanfolyami képzőhellyé vált.

A határon túli magyarság egyházzenei életének gondozása Máté János számára is kiemelt feladatnak számított. Nemcsak a felvidéki kántorképzés életre hívása ennek a tanúsága, hanem maga az 1996-ban megjelent egyetemes énekeskönyv is, mely ugyan határainkon belül sok vitát váltott ki, de a kárpátaljai és erdélyi reformátusok ma erre támaszkodva újíthatják meg a gyülekezeti éneklést.

A Doktorok Kollégiuma Himnológiai Szekciójának vezetése és egyházunk nemzetközi fórumokon való képviselete ellenére is a „mezei kántorok" megbecsülése, a kis gyülekezetekre és hangszereikre való odafigyelés jellemezte Máté János működését. Az önzetlen szolgálat és a „zene mindenkié" alapelve jellemzi és jellemezte Berkesi Sándor és Máté János zenei és egyházzenei munkásságát, melyért legyen egyedül Istené a dicsőség!

Bódiss Tamás