Kanadai válasz a szír válságra

2015. október 01., csütörtök

A 3 éves kisfiú partra mosott holttestéről készült képek az egész világ szemét felnyitották a szíriai menekültek 4 éve tartó szörnyű helyzetére. Javulásra semmi esély, holott már jelenleg is 4 millió szír menekültről beszélhetünk, akiknek több mint fele gyermek, nagy részük a Közel-Keleten él. Válaszolva a krízishelyzetre a Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCC) folyamatosan küld segélyszállítmányokat, ezáltal segítve közel-keleti partnereiket, támogatja az olyan gyülekezeteket, amelyek anyagilag is segítik a menekültek Kanadába érkezését, és komolyabb lépések megtételére szólítja fel a kanadai kormányt a válság kezelésére.

Az egyház moderátora – a júniusban megtartott 141. Zsinati ülés rendelkezése alapján – levélben szólította fel a miniszterelnököt arra, hogy a kormány növelje a Kanadába befogadott menekültek számát, magánszemélyek által támogatott menedékhelyeket nyitásával és egyaránt növelje az állam által támogatott menekültek számát.

 A PCC Presbiteriánus Segély és Fejlesztési Programja (PWS&D), az ACT Alliance és a kanadai Foodgrains Bank (CFGB) közreműködésével folyamatosan élelmet és ruhát adományoz, menedéket, pszicho-szociális, orvosi, és képzési támogatást biztosít a menekülteknek, és az országaikon belül áttelepített embereknek Szíriában, Libanonban és Jordániában. 2013 óra a kanadai segélyszervezet 345 ezer dollárt áldozott a menekültek és otthonaikat elhagyni kényszerülők megsegítésére – amely összeg több mint 1 millió dollárra bővült, amikor az állam is támogatást nyújtott a CFGB-n keresztül. Ennek az összegnek a kétharmada a szíriai válság áldozatainak megsegítésére szolgált.

A Közel-Keleten végzett nemzetközi szolgálat partnerei képzést nyújtanak vezetőknek és igyekeznek segítséget nyújtani a környező országokban is. A libanoni Közel-keleti Teológiai Szeminárium (NEST) iraki, iráni és szíriai keresztény vezetőket képez. A Palesztin Menekültekkel Foglalkozó Részleg (DSPR) támogatja a Libanonban és Jordániában lévő szíriai menekülteket, és a Szíriát elhagyni kényszerülő palesztin menekülteket.

„Teljes mértékig hiszem, hogy segítenünk kell ezeknek az országban maradó embereknek, hogy itt maradjanak, ne emigráljanak, kitéve maguknak a tengeren elsüllyedő hajók veszélyének” – monda Sylvia Haddad, a DSPR libanoni Közös Keresztény Tanácsának elnöke.

A Kanadai Presbiteriánus Egyház pénzügyi támogatási egyezménye a kanadai Állampolgársági és Bevándorlási Hivatallal lehetőséget ad a gyülekezeteknek, a Kanadába érkező menekültek fogadására. A gyülekezetek jelentkezése folyamatos, a PWS&D pedig kész együttműködni a segíteni szándékozó gyülekezeteknek.

2015. szeptember 12-én a kanadai kormány meghirdette a Szíriai Vészhelyzeti Segélyalapot, és vállalta, hogy minden, az év végéig beérkező adomány utána ugyanannyi összeggel járul hozzá az alaphoz.

A Kanadai Presbiteriánus Egyház missziós munkatársai révén is képviselteti magát Kelet-Európában, többek között Romániában és Kárpátalján. Szeptember végi kelet-európai látogatásuk során Budapestre is ellátogatott a Kanadai Presbiteriánus Egyház (PCI) moderátora, Karen Horst a férje Rick Horst, egyben az egyház korábbi moderátora, Glynis Williams, az egyház nemzetközi referense és Andrew Faiz, egyházi újságíró. Magyarországi programjuk részeként találkoztak az Ökumenikus Segélyszervezet vezetésével, és Szabó Istvánnal, egyházunk lelkészi elnökével. Tekintettel a magyarországi migránshelyzetre, a delegáció tagjai ellátogattak a Budapest Skót Misszióba is, ahol a gyülekezet lelkészével, Aaron Stevens-szel és a Menekültmisszió vezetőjével, Kanizsai-Nagy Dórával is találkoztak, közelebbről megismerkedtek a misszió szolgálatával, valamit a menekültmisszió és a gyülekezet közös, S.O.S kisgyermekes menekült családoknak menedéket nyújtó programjával. Útjuk során találkoztak a kárpátaljai, királyhágómelléki és erdélyi egyházvezetőkkel is.

Forrás: presbyterian.ca/refugee-response/

Fordította: Kara Melinda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.