Új taggal bővült a Karitatív Tanács

2015. március 04., szerda

A kormány nagyra értékeli a karitatív szervezetek munkáját és az elmúlt években kialakult együttműködés valódi segítséget nyújtott a bajba jutott embereknek – mondta Balog Zoltán a Karitatív Tanács idei első ülésén, 2015. március 4-én. A Magyar Református Szeretetszolgálattal kibővült testület tanácskozásán Osgyán Dániel, a szervezet ügyvezető igazgatója átvette megbízólevelét a minisztertől.

A miniszter kiemelte: a kormány fontos célkitűzése, hogy az emberek ne kerüljenek méltatlan helyzetbe és felelősséget tudjanak vállalni önmagukért. A tanács tagjainak közös célja, hogy erősítsék a kormány, a társadalom és az egyházak közös felelősségvállalását. Balog Zoltán hangsúlyozta: ellen kell állni azoknak a törekvéseknek, amelyek más ember nyomorúságát kihasználva próbál bármifajta hangulatot kelteni. Egy-egy helyzet túldramatizálása akár az emberi méltóság megsértésével nem jelent segítséget, sokkal inkább árt – tette hozzá.

A Karitatív Tanács tagjává az a szervezet válhat, mely legalább nyolc éve folytatja tevékenységét, országos hálózattal és legalább három regionális központtal bír, rendelkezik a segélyakciók lebonyolításához szükséges logisztikai háttérrel, valamint országos viszonylatban legalább negyven főt foglalkoztat munkaviszonyban.

A Református Szeretetszolgálat számos programjával a rászorultak szükségleteihez igazodva segíti a nélkülözőket. A „Megtört kenyér" akcióval időseknek, egyedülállóknak biztosít élelmiszert. A „Nyilas Misi ösztöndíjprogram" keretében anyagi támogatást gyűjt a hazai, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki oktatási intézményekben tanuló tehetséges, de szegény tanulók ösztöndíjára. A „Segíts gyógyulni" életmentő egészségügyi program célja a kárpátaljai, erdélyi és hazai kritikus állapotban lévő betegek magyarországi gyógyíttatásának segítése. Az „Egyháztáji" programjának célja, hogy haszonelvű kereskedelmi közvetítés nélkül összekapcsolja az egyházhoz kötődő vidéki kistermelőket és a városi fogyasztókat.

A „Nyilas Misi Karácsonya" és a „Kék vödör akció" keretében azoknak a gyermekeknek készül meglepetés, akiknek szülei karácsonykor nem tudnának ajándékot venni. A „Mentőöv program" központi eleme lakhatás-támogatás és az életvezetési tanácsadás. Ebben elsősorban azok a családok kaphatnak segítséget, melyek elveszítették otthonukat és a családfő pedig a munkáját. A Szeretetszolgálat rendszeresen oszt ételt a rászorulóknak, ajándékot a gyermekeknek, segít a fogyatékossággal élőknek és munkájába több ezer önkéntest és 1200 közfoglalkoztatottat von be.

A Tanács ülésén a Tagok a telekommunikációs szolgáltatók képviselőivel áttekintették az adományvonalak eddigi működését és egyeztettek az elkövetkező időszak feladatairól, valamint döntöttek a hatóságok által elkobzott, 6 millió forint értékű termékek karitatív célú felhasználásáról.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtóközleménye

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.