„Ameddig mi eljutunk, addig tudunk elvezetni másokat, ezért mindig az a cél, hogy merjünk tovább menni” – vallja Szabó Eszter, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetőhelyettese. E gondolatok mentén szervezték meg idén tavasszal is a Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórumot (GeKIB), hogy lehetőséget biztosítsanak a református ifjúsággal foglalkozó szakembereknek a találkozásra és a fejlődésre. „Jó alkalom ez arra, hogy átlássuk a Kárpát-medencei ifjúsági munka szintjeit és betekintsünk más szervezetek működésébe, erősségeibe, kérdéseibe. Gyakran pont másoknál van az a megoldás, amiből lehet tanulni” – fogalmaz.

A résztvevők számára a GeKIB hosszú évek óta az a találkozási pont, ahol megbeszélhetik programjaikat és ötleteiket, illetve tapasztalatokat cserélhetnek a különböző fiatal korosztályokról. Az irodavezető helyettes szerint nagyon fontos az a személyesség és a nyitottság, amit a fórum iránt érdeklődők képviselnek. „Bár évente csupán kétszer találkozunk, mégis egy közösség vagyunk. Megerősítő minden alkalommal megélni, hogy hiába választanak el földrajzi távolságok, a lelkiségünk és az elhivatottságunk Isten országának építésére a legerősebb közös kapocs. Ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk, de azt igen, hogy a megoldásaink mindig felfelé mutatnak” – hangsúlyozza Szabó Eszter.

Túl a racionalitáson

Ilyen megoldásként választották a tavaly őszi, Nagyváradon tartott GeKIB résztvevői a mostani alkalom témájául a spiritualitást: akkor a Kárpát-medencei Imaéjjel átgondolása és szervezése is terítéken volt, aminek valódi alapjaival és hitkérdéseivel is szerettek volna foglalkozni. „Jó, hogy ez a társaság ennyire nyitott, és ha valamiben fejlődni szeretnének, akkor azt széles körben vizsgálják” – mondja Bedekovics Péter, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. A lelkipásztor szerint a spiritualitás modern fogalomnak tűnhet, amitől sokan tartanak, de valójában nem más, mint a hit gyakorlásának egyik formája – amiben érdemes mindenkinek személyesen is formálódnia.

„Mi, reformátusok, nagyon racionálisan gondolkozunk és próbáljuk a tanítást tartani a középpontban. Így sokszor nem is tudunk mit kezdeni a hit megélésének nem annyira kézzel fogható, tapasztalati útjaival” – fogalmaz az irodavezető. Ennek ismeretében hívták meg az alkalomra Kovács Endre református teológust, aki személyes módszerekkel és különböző feladatokkal segített a résztvevőknek elcsendesedni és az igére figyelni. „A spiritualitásunk manapság sokszor szegényes, ezért nem szabad félni az ismereteink bővítésétől, vagy a más felekezetektől való tanulástól – hangsúlyozza Bedekovics Péter. – Ez nem azt jelenti, hogy átvesszük a tanaikat és szembemegyünk a reformátori örökséggel, hanem azt, hogy felismerjük: a reformátorok a régi tanításhoz tértek vissza, nekünk pedig a régi spiritualitáshoz lenne érdemes, hogy még inkább épülhessünk.”

A természetes természetfeletti

„A spiritualitás a keresztyén hit megélése; Krisztus megvalósulása bennünk a leghétköznapibb helyzetekben, a kapcsolatainkban, a döntéseinkben, az érzelmeinkben és a munkánkban” – összegez Kovács Endre. A fórum főelőadója szerint mégis örök dilemmát okoz, hogy életünkben a természetfelettinek kellene természetesnek lennie: „Akkor lenne a legtermészetesebb az éltünk, ha a természetfelettivel való együttélésünk szorosabb és folytonosabb lenne.”

Ennek az ellentmondásnak az okai a 18. század végén és a 19. század elején teret hódító misztikaellenes gondolatokban lelhetők fel – mind katolikus, mind pedig protestáns oldalon. A felvilágosodás nyomán egyre inkább az a nézet terjedt el, hogy arról érdemes beszélni, amit értünk, ami pedig nem magyarázható meg, az negatív. Ez gyanakvó hozzáállást eredményezett, amire a protestáns hagyományban még több sztereotípia épült.

Bár Kovács Endre szerint is nehéz legyőzni ezeket a negatív gondolatokat, mégis saját magunkban kell keresni, mit jelent számunkra a reformáció. „Ha Augustinus tanítását vesszük alapul, ami a tékozló fiú történetéből indul ki, akkor a reformáció hazatérés. Ilyenformán a lelki értelemben vett anyanyelvünk megismerését jelenti – hangsúlyozza az előadó. – Be kellene laknunk a lelki otthonunkat, mert Jézus Krisztus azért ment fel Atyjához, hogy helyet készítsen nekünk. Nála van igazi otthonunk, de amikor ez távolinak tűnik, azért saját kultúránk a felelős, nem az evangélium.”

Szemben önmagunkkal

A teológus arra is felhívja a figyelmet, hogy keresztyén közösségekként komoly teológiai lemaradásunk van bizonyos kérdésekben, sok sztereotípiát újra elő kéne venni és megvizsgálni – pont úgy, ahogy Pál a thesszalonikai gyülekezethez írt második levelében fogalmaz: „A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” Azonban az előadó szerint ezt nem szabad leegyszerűsíteni, mert annak köszönhetően kapcsolódtak negatív asszociációk a misztikához, miközben a legnagyobb misztikusok állnak leginkább szemben azzal, hogy vizsgálat és kritika nélkül fogadjunk el bármit.

„A legnagyobb ellenségünk a saját egoizmusunk” – magyarázza a teológus. Ez a legjobban Pál apostol hitvallásának megértésben érhető tetten: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” (Gal 2,20). Mint mondja, leírva vagy kijelentve nagyon szép ez a gondolat, de valójában fenyegető az „én” számára. „Magunkat ténylegesen feladni és megtalálni igazi énünket Krisztusban óriási lépés. Hiába vannak jó példák előttünk, ebben nem segít a történelem, mert mindenkinek meg kell találni a saját hazavezető útját. És ez nem az otthonunk elhagyását jelenti, hanem a mélyebb gyökerek megtalálását” – biztat Kovács Endre.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Kapás Csilla, Vargosz