Imák Dél-Szudánért

2014. február 14., péntek

A Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkára ezen a hétvégén közös imádságra hívja a tagegyházakat a dél-szudániakért.

Kedves Barátaim!

Azért írok ma nektek, hogy közös imádságra hívjalak benneteket gyülekezeteitekkel Dél-Szudánért ezen a vasárnapon, feburár 16-án. Így csatlakozva a REV amerikai tagegyházai, az Amerikai Presbiteriánus Egyház és a Református Egyház által meghirdetett imádsághoz. A következő bekezdésekben megosztom veletek azt a levelet, melyet az Amerikai Presbiteriánus Egyházbeli testvéreinktől kaptunk. Ez megadja a szükséges alapot az imádsághoz, valamint tartalmaz egy javasolt imádságot is.

„A tűzszünet, mely január 23-án lépett érvénybe Dél-Szudánban reményre ad okot- mondta Parsons. Testvéreinknek szüksége van az imáinkra és támogatásunkra, hogy egy igazságosabb és békésebb jövőbe léphessenek."

Dél-Szudán 2011-ben nyerte el függetlenségét. Az erőszak 2013-ban ütötte fel a fejét az új nemzetben egy politikai vita következményeként Salva Kiir elnök és elődje, Riek Machar között. A vita számtalan halálesettel és az emberiség komoly válságával végződött. Több, mint félmillió dél –szudáninak kellett elhagynia az otthonát. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa január 31-én jelentette, hogy eddig mintegy 770 ezer embert deportáltak, ebből 646 ezret az országon belülre és 123 ezret az országon kívülre.

Felismerve a jelenlegi és a történelmi partneri kapcsolatokat az Amerikai Presbiteriánus Egyház és a dél-szudáni emberek között, a presbiteriánus vezetők közös imádságra hívták a presbiteriánusokat: az emberekért, a kormányért és dél-szudáni egyházakért. Az imák azokért szólnak, akik siratják elvesztett szeretteiket és azokért, akik megsérültek a viszályokban. Politikai és vallási vezetőkért, és mindazokért, akik a békéért és igazságért dolgoznak. A javasolt imádság az alábbi:

Kegyelmes Istenünk! Eléd hozzuk Dél-Szudán lakosait, akik új jövőt keresnek maguknak egy erőszakkal teli időszak után. Három évvel ezelőtt testvéreinkkel együtt örvendeztünk, akik a függetlenségre szavaztak és ezáltal a világ legújabb nemzetévé váltak. Az elmúlt hónapok során szívünk megtelt aggodalommal, hiszen egy komoly konfliktus azzal fenyegetett, hogy lerombolja mindazt, amit korábban sikerült kivívniuk maguknak. Együtt gyászoltunk azokkal, akik elvesztették szeretteiket a zavargásokban, gyermekekkel és felnőttekkel, akik újabb és újabb traumákat éltek át, valamint azokkal, akik megsérültek és bujkáltak, akiket bebörtönöztek, és elhurcoltak otthonaikból. Hálát adunk a tűzszünetért, és egyben imádkozunk testvéreinkért, akik szembesülnek az újraépítés kihívásával. Megbékítő Istenünk! Küldd a te egységet teremtő és békét hozó Szentlelkedet, hogy a béke és igazság útjára vezesse Dél-Szudán vezetőit. Imádkozunk barátainkért a Dél-szudáni Presbiteriánus Egyházban, a Dél-szudáni Evangéliumi Presbiteriánus Egyházban, a Dél-szudáni Egyházak Tanácsában, hadd érezzék át jelenléted. Erősítsd meg őket Szentlelked erejével, amikor Krisztus hatalmas szeretetéről tanúskodnak vagy a békéért és az igazságért járnak közben egy olyan helyzetben, amely csak azért lehet reményteli, mert a feltámadott Krisztust követjük, akinek nevében imádkozunk, Ámen.

A Református Egyházak Világközössége kéri tagegyházait, hogy csatlakozzanak az imához. Egy közösségben, ha egy tag szenved, minden tag szenved. Imádkozzunk a békéért és a megbékélésért, hogy Szudán fiatal nemzete békében élhessen és legyen esélye egy nagyszerű jövőre.

Isten áldjon benneteket!
Üdvözöl benneteket:
Setri Nyomi , a Református Egyházak Világközösségének főtitkára

Külügyi Iroda
Fordította: Major Stefánia
Forrás: WCRC.ch

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.