„...minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben." (Ef 4,16)

A palást megkülönbözteti a lelkipásztort a gyülekezetben. De el is idegeníti. Mert az nemcsak egy hivatás jelképe, hanem oly sokszor vetítőfelület is, amire az emberek mindazt odaképzelik, amit Istenről vagy épp az egyházról gondolnak. Ezért aztán a lelkipásztor, bár képzett, adott helyzetben mégis alkalmatlan a szolgálatra. Milyen jó, hogy Isten nem egy emberre ruházza a szolgálatot, hanem a népére! Milyen jó, hogy akik elhívottak, azok mind küldöttek is! Milyen jó, hogy nem a palást a Krisztushoz tartozás szimbóluma, hanem a keresztség! Aki tehát hittel tekint saját keresztségére, az abban saját munkaköri leírását is meglátja. Ez sem magányos történet. Mert az egyház, Isten gondolata szerint, élő szervezet. Mégpedig nagyon szerteágazó. A vasárnapi istentisztelet csak az egyik életjele. De az istentisztelet a hét többi napján is történik, a munkahelyeken, a családokban, a kórházakban, vagy épp az utcán. Mindenütt és mindenkor, ahol csak a Szentháromság Istenbe vetett hit, remény és szeretet megnyilvánul.

Nagy felelősség Isten Igéjét hirdetni. Nem véletlenül kell hozzá több év tanulás. De vajon az, akinek egy létszámleépítést kell véghezvinnie, vagy üzleti döntéseket meghoznia, mennyi segítséget kap ahhoz, hogy ezt Krisztus szerint tudja megtenni? Az autóvezetéshez jogosítványt kell szerezni, mert az életünk múlik a közlekedési szabályok ismeretén. Vajon Isten népének vezetése nem kíván meg valamiféle jogosítványt? Vagy nem dolga az egyháznak élet és halál kérdésében eligazítást és azt hitelesítő közösségi életet felmutatnia? Magyar történelmünk tanúsítja, ha egy hadsereget felszerelés nélkül küldenek a frontra, abból csak katasztrófa lehet. Református egyházunkat és egyháztagjainkat is az arcvonalba állította Urunk. Ő minden szükséges felszerelést megadott nekünk küldetésünk teljesítéséhez. De vajon van-e, aki ezt osztja, és vajon van-e, aki ezt át is veszi?

•

Adjunk hálát azért a sok kincsért, és szolgálatért, amit egyházunk az évszázadok alatt kapott, továbbadott és elvégzett! Imádkozzunk és böjtöljünk azért, hogy lelkészeink és presbitereink lélek szerint készek és alkalmasak legyenek a tanításra és a tanulásra! Imádkozzunk azért, hogy bátran és bölcsen tudjunk élni a mi korunkban elérhető sokféle képzési lehetőséggel!

Harmathy András