„Isten közelsége oly jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden cselekedetedet."
(Zsolt 73,28)

A szó, amelyet az egyház megjelölésére használunk, a görögöknél eredetileg katonai kifejezés lehetett, a csapatok összevonására utalt. A megerősített, védelmi szerepet játszó, menedékül szolgáló várossal kapcsolatban is találkozunk a kifejezéssel, amikor a jogokat élvező és kötelességüket gyakorló polgárok közösségét határozták meg.

Biztosan az akkori ember is önző volt, és a másikkal nem törődve mindenki csak arra törekedett, hogy neki magának jó legyen. Ezt a problémát akarta megoldani minden időben a jog.

A fenti zsoltár írója arról beszél, ami neki jó. Hiszen valamit átélt: védelmet talált Istennél a nyomorúságban. Ezt az élményt nem tartja meg magának, mert felfedezi a történtek célját: hogy hirdesse mindazt, amit Isten tett. Gyakorlatilag az élet védelmének esélyét teremti meg: miután megtapasztalta azt, ami neki jó, kötelességét gyakorolva hozzáférhetővé teszi azt mások számára is.

Az egyház ma sem akar más lenni. Jézus nem szervezetet akart létrehozni, hanem az élet védelmét hirdette. Azok gyűltek köré, akik megérezték, hogy milyen jó az ő közelsége. Ők ma az egyház tagjai, és ők már arra koncentrálnak, ami másnak jó. Az élet védelmére.
Ha valaki ma házat épít, a legjobb szakembereket keresi. Mert minőségi munkára vágyik. A rossz ház veszélyes az életre. Ezért az egyház építkezése is szakmai kérdés. Az egyház Ura az építők, a mesterek Ura is. A teológus és a jogi szakember is hozzá kötődik a tartalom, a keretek meghatározásakor.

■

Adjunk hálát azért, hogy mi már megérezhettük Isten közelségét!

Adjunk hálát az alapért, amelyre épülünk, és a jogi keretekért!

Imádkozzunk az egyháztagság kérdésének teológiai és jogi tisztázásáért, hogy alkalmasak legyünk ebben a világban küldetésünk teljesítésére!

Enghy Sándor