Jó a társaság, a közösség összeállt, oldott a hangulat és megkezdődik a játék. Ártalmatlanok a kérdések, de néha kellemetlen a felkészültség hiánya. Kiszállni már nem lehet észrevétlenül, tisztességgel, kevesebb talentumunk szerény birtokosaként, csak kiszavazva, lealázva. De hát ez csak játék! – mondjuk, és szívünk a torkunkban zakatol. Az élet más! De tényleg az? Nem látjuk, hogy az életet játsszák el velünk ártatlannak tűnő játékaikkal? Rólunk van szó! Győznöd kell – mondják –, a többi pusztuljon! Valósítsd meg önmagad, a többi nem számít! Maradj te a középen, a többi heverjen a lábaidnál! Hát mi lesz a közösségeinkből, ha az élet játékában mindig kiesik a leggyengébb láncszem, vagy esélye sincs abba bekerülni? És csak azt érezzük, hogy mindenki boldogtalan, aki kiesett, és az is, aki győzött, mert egyedül maradt győztes játékai nyereményhegyén. Már senki sem szereti. Hiába győzött, nem ért el semmit. Önmagáért tett mindent, és önmagának való lett.

A láncban összekapcsolódnak a szemek, és így teherbíróbbak; csak akkor jó nekem, ha a másiknak is jó! Összeadódik az erő, a tudás, a tehetség, a gondolat. „Ami vagyok és mind, ami az enyém" a másiké, és a másikért is van. És ez így jó, mert így működik az ember. Mert „lenni annyi, mint kapcsolatban lenni"! Ez a játék eszünkbe juttat egy másik társaságot, ahol nem egymás kiejtése a cél, hanem az, hogy mindenki bent maradjon, sőt újak is bekapcsolódjanak. Ahol a leggyengébb láncszemet segíteni és gyámolítani kell. Ahol az a mérce, hogy „egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét"! A Krisztus törvénye pedig nem farkastörvény, hanem az elfogadás és a szeretet törvénye! Ebben a „társaságban" a leggyengébb láncszem lesz a legerősebb, mert ő tartja, fegyelmezi, rendezi, fogja vissza a többit, nehogy szakítsanak! S így élhetik át együtt a csodát, hogy amikor erőtlenek, akkor erősek! Kétezer éve megjelent valaki, akinek még megszületni sem volt helye ezen az érdekek mentén szerveződött világon, aki hajléktalan volt, és akit kiszavazott népe vezetése, meg a megszálló hatalom, sőt utolsó napján még a tanítványai is! Jézus vállalta a leggyengébb láncszem szerepét, hogy minket mentsen és halálával erősítsen. És Isten életre keltette, és a leggyengébb lett a legerősebb, a legnagyobb vereség helye, a Golgota lett a legnagyobb győzelem helyévé. Nem a másikon, hanem az önmagunkon való győzelem az, amit igazol Isten.

*

Imádkozzunk azért, hogy gyülekezetünk közössége legyen képes befogadni a leggyengébb láncszemeket is!

Könyörögjünk, hogy a szeretet „stratégiája" tegyen leleményessé bennünket cigány származású testvéreink közötti forgolódásunkban!

Bereczky Ildikó