Hugenottafesztivál Németországban

2010. július 11., vasárnap

altBad Karlshafenben a hétvége ünnepi hangulatban, gazdag programmal telt el. Kiállításokon, előadásokon, ünnepi istentiszteleten, színes piaci kavalkáddal emlékezett a város a francia protestánsok, a hugenották évszázadokkal ezelőtti letelepedésére.

A hugenották által felfejlesztett városban, Bad Karlshafenben 1999 óta tartják meg a fesztivált, mindig július második hétvégéjén. Ilyenkor a német mellett francia szótól is hangosak az utcák. Az e sorozatban már 12. hugenottafesztiválon felelevenítették a francia és a német nyelv, valamint kultúra befolyását ebben a városban és környékén, főként a 18. században, amikor igen erős volt a francia befolyás. Még ma is szerepelnek a köznyelvben francia mondatok, amiket a németek is természetesen használnak és ejtenek ki. A francia hugenották egyik hitvalló hősnőjéről, az évtizedeken át hite miatt börtönbe zárt, ám ott csodálatos lelki munkát végző református Marie Durantról a róla elnevezett iskola diákjai emlékeztek meg színmű előadásával. A hétvége szenzációja közé tartozott a hugenották által épített legnagyobb német postakocsival történő városi körutazás, továbbá Marcel Adam sanzonénekes fellépése, és a valdens iskolások műsora. De a kiállítás a templomban, és a kétnyelvű szabadtéri istentisztelet a Rózsák kertjében is sokakat vonzott.

 

alt Németországba a nantesi tolerancia ediktum visszavonása után menekültek a hugenották, amikor is hitük miatt 200-250 000 reformátusnak kellett elhagynia Franciaországot. A menekülthullám az egész világra szétszóródott, befogadásukat és letelepedésüket a potsdami befogadó ediktum révén a nagy német választófejedelmek engedélyezték.                                                                    altMintegy 44 ezren érkeztek akkor új hazájukba, elsősorban a porosz Brandenburgba, ahol kb. 20 000 hugenotta telepedett le. Nagyobb számban jutott belőlük Kasselbe, a Rajna-vidékre, Frankföldre, Württemberg tartományba, a Hanza városokba és Alsó-Szászországba is. A hugenották lelki atyjuknak Kálvin Jánost tartják. (reformiert-info.de – 2010-07-11 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.