Híd lesz a csurgói refi kézicsarnoka

2017. március 25., szombat

Kézilabda munkacsarnok épülhet a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium területén. A 650 millió forintos beruházás még szorosabbra fűzi a református iskola és a Csurgói Kézilabda Klub kapcsolatát. Az iskolában számos olyan diák tanul, aki a csurgói klubnál játszik, a közelmúltban egy fontos mérkőzésen egyszerre volt a pályán öt olyan játékos, aki a református gimiben érettségizett.

Az országban a csurgói református iskola volt az első, amelyik kézilabda osztályt indított – idézte fel Kovács József, lelkész, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium igazgatója a március 24-i sajtótájékoztatón. Ez régi álmuk volt: nehezen indult, sok feladattal, munkával, törődéssel és egyeztetéssel járt, de szép közös sikerekkel halad tovább.  Erdélyi Péter, a Csurgói Férfi Kézilabda Klub ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta: ez közös álma volt az iskolának és a klubnak. Csurgón van egy stabil NB1-es kézicsapat, amely nemzetközi eredményeket is el tud érni, ezért úgy gondolták, hogy ki kell építeni a hátországukat. Ennek fontos eleme a 225 éves, tradicionális református gimnázium, és az itt elindított sporttagozat.

„Beveszik” a csapatot a volt csurgós diákok

A klub elnöke felidézte: a Magyar Kupa négyes döntőbe jutásért folytatott mérkőzésükön volt egy pillanat, amikor öt olyan játékos is pályán volt, aki a csurgói református gimnáziumban érettségizett. „Ez egy olyan statisztikai adat, amire mindenki büszke lehet.” A mérkőzést egyébként meg is nyerte a csurgói csapat, ezzel a négy közé jutottak. A klub célja, hogy nemzetközi szintű feltételeket biztosítson a játékosainak. Ennek része az is, hogy ha a gimnazista diákjaik az iskola területén tudnak edzeni, vagy mérkőzést játszani. „Az álom, hogy napi két edzéssel, középiskolai tanulmányokat tudjanak folytatni a gyerekek, most megvalósulhat.” Erdélyi Péter hozzátette, a kivitelezés őket kevésbé érinti, de ha elkészül a munkacsarnok, megpróbálják azt szakmai tartalommal megtölteni.

A tervezett csarnok az iskola területén lévő kollégium mögött épülne meg, tartalmazna egy 200-300 fős egyoldali lelátót is – ismertette Kovács József igazgató. A munkacsarnok szabványos kézilabdapálya méretű lesz, fő feladata pedig az utánpótlás kiszolgálása lesz. „Azt szeretnénk, ha a borítása olyan lenne, amely jól felhasználható, hogy vágyjanak ide jönni edzeni és játszani az utánpótlásban lévők.”

A refi és a kézilabda jelenti Csurgót

„Az új csarnok méltó lesz a 21. századhoz” – ezt már Szászfalvi Bence, a Csurgói Női Kézilabda Club elnöke mondta, aki maga is a csokonais diák volt. Az utánpótlás edzéslehetőségeivel régóta küszködnek – mondta, ezért számukra is nagy segítség lesz a munkacsarnok. Elmesélte: bárhol jár, Csurgóval kapcsolatban két dolog szokott felmerülni az emberekben: az egyik a helyi református gimnázium, a másik kézilabdacsapat. „Ezt a két dolgot, a Csokonait és kézilabdát a csarnok még jobban össze tudja kötni, egy hídként.”

„Hasonló méretű támogatást az iskola utoljára akkor kapott, amikor visszakerült egyházi tulajdonba” – emlékeztetett Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese. Az iskola fenntartója az egyházmegye, így a tényleges forrást valójában az egyházmegye kapja. Ennek következménye az, hogy az idei költségvetésük meghaladja az egymilliárd forintot. Az esperes elmondta, az egész egyházmegye közössége nagy várakozásokkal tekint a mostani fejlesztés elé.

Az iskola főépülete is megújulhat

A beruházáshoz a forrást a kormány biztosítja. Szászfalvi László országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón közölte: a 650 millió forint támogatást abból a 110 milliárdos keretből ítélték meg a csurgóiaknak, amelyet a kormány a tavalyi év technikai zárásakor a Kárpát-medence történelmi egyházai számára biztosított. Szászfalvi László képviselő szerint a forrásokat a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban kell felhasználni. „Biztos vagyok benne, hogy az új csarnok és a gimnázium a református egyház és a magyar nemzet, valamint a helyi csurgói közösségünk jövőjét fogja építeni.” A pénzből a csarnokon túl az iskola főépületének részleges felújítására is jut majd. Energetikai korszerűsítésre pedig egy 120 milliós pályázatot már megnyert az iskola. Ennek részeként például napelemek is kerülnek majd az épületre.

A munkacsarnok építésének vágyáról már 2015 őszén is írtunk. Akkori cikkünkből még többet megtudhatnak az iskola és a csapat együttműködéséről. Megismerhetik Norbi, a csurgói refi egyik diákjának történetét is, akinek agyműtétjéhez is segítséget nyújtott a Csurgói Kézilabda Klub és a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium együttműködése.

Hegedűs Márk, fotó: CSVMRG, Kalocsai Richárd

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.