Egység Krisztusban

2018. január 18., csütörtök

Ézs 11,12–13: „Efraim nem irigy­kedik Júdára, Júda sem lesz Efraim ellensége.”
Zsolt 106,1–14; 43–48: „…gyűjts össze (…), hogy hálát adhassunk szent nevednek…”
Ef 2,13–19: „…lebontotta az elválasztó falat…”
Jn 17,1–12: „…én megdicsőíttettem őbennük.”

A karibi egyházak közösen munkálkodnak azért, hogy a Krisztus testén keletkezett sebek – amelyek még a gyarmatosítás nyomai ebben a régióban – begyógyuljanak. A megbékélés nemcsak bűnbánatot, hanem jóvátételt és az emlékek okozta lelki sebek gyógyulását is jelenti. Izráelhez hasonlóan az egyház is a maga egységében arra hivatott, hogy mind jele, mind pedig tevékeny előmozdítója legyen a megbékélésnek.

Az üdvtörténet bibliai elbeszélése során félreismerhetetlen motívum az Úr szilárd elhatározása, hogy olyan népet hozzon létre, amelyet a sajátjának nevezhet. Ez nélkülözhetetlen Isten üdvtervéhez, az ő nevének megdicsőüléséhez és megszenteléséhez.

A próféták számos alkalommal emlékeztették Izráel népét az Istennel kötött szövetség követelményére, arra, hogy a külön­böző társadalmi csoportok közötti kapcsolatot hassa át az igazságosság, a könyörület, az irgalom és az együttérzés. Amikor Jézus arra készült, hogy a saját vérével pecsételje meg az új szövetséget, az Atyához intézett buzgó imádságában ezt mondta: „…hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21) Amikor a keresztyének megélik egységüket Jézusban, részesülnek az ő dicsőségében, ugyanabban, amely az Atya jelenlétében a Fiúé volt, mielőtt a világ létrejött. Ezért Isten szövetséges népének arra kell törekednie, hogy megbékélt közösséggé váljon – amely megmutatja minden népnek, hogyan kell békében és igazságosságban élni.

Urunk, Istenünk! Alázatosan kérünk, hogy a te kegyelmed által az egyházak az egész világon békességed eszközei legyenek. Mint a te gyógyító, békét hozó szereteted küldöttei egységben jelenjenek meg a megosztottságban élő népek között. Szenteltessék és dicsőíttessék meg a te neved. Ámen.

A további érdekességeket és napi igemagyarázatokat tartalmazó füzet letölthető honlapunkról.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.