Fogvatartottak emlékeztek meg a holokausztról

2010. április 19., hétfő

 

altA Holocaust emléknapon, április 16-án, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lehetővé tette, hogy fogvatartottak egy csoportja Budapesten emlékezzen meg a tragédiáról.

A Holocaust emléknapon, április 16-án, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet lehetővé tette, hogy fogvatartottak egy csoportja Szénási Jonathan Sándor intézeti református lelkipásztor vezetésével Budapesten emlékezzen meg a tragédiáról.

Délelőtt meglátogatták a Holocaust Dokumentációs Központ állandó kiállítását, amely folyamatában mutatja be az európai és magyarországi zsidóság jogfosztását és szisztematikus elpusztítását. A kiállítás mély nyomot hagyott a csoport tagjaiban. Kora délután az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem zsinagógáját látogatták meg, ahol a zsidó vallás alaptanításairól hallhattak, illetve a zsinagógai istentisztelet liturgikus kellékeivel ismerkedhettek meg. Késő délután meglátogatták a Dohány utcai zsinagóga uvarán álló emlék-fűzet, amelynek minden levelén egy-egy áldozat neve olvasható. Az emlék-fűz melletti megemlékezés után részt vettek a szombatköszöntő istentiszteleten, amelynek végén Fröhlich Róbert főrabbi külön köszöntötte őket.

Szénási Jonathan Sándor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.