Évnyitó a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen

2011. szeptember 08., csütörtök

Csaknem ezer hallgató kezdi meg tanulmányait a debreceni református felsőoktatásban. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepi tanévnyitó közgyűlésén, szeptember 11-én több mint háromszáz elsős tesz fogadalmat és kiosztják a jubileumi diplomákat is.

A tanévnyitó a Debreceni Református Nagytemplomban szeptember 11-én, vasárnap 15 órakor kezdődik. 

A Tiszántúli Református Egyházkerület Tanácsa a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola fenntartójaként tavaly arról határozott, hogy összevonja a két intézményt.Az országgyűlés még a nyári szünet előtt meghozta döntését az integráció tudomásulvételéről és 2011. szeptember 1-jétől egy debreceni református felsőoktatási intézményt ismer el.
A jövőben a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) nevet viselő intézményben a hagyományos teológiai és hitéleti képzések mellett továbbra is indulnak illetve folytatódnak a beolvadt főiskola eddig képzései.
Az egyetemen négy intézet működik majd, a teológiai, az alkalmazott teológiai, a Kölcsey Ferenc Tanítóképzési és a kommunikáció- és társadalomtudományi intézet.
Az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának preambulumában az olvasható, hogy az integrált intézmény célja és feladata a "református lelkészek, valláspedagógusok és egyéb egyházi szolgálatot végzők képzése. Továbbá célja olyan tanítók, kommunikációs és egyéb társadalomtudományi szakemberek képzése, akik a Magyarországi Református Egyház hitelveit és hagyományait ismerik, képviselik, és azokat közvetíteni képesek."

Az egyetemi integrációról szóló teljes cikk a ttre.hu-n olvasható

Az évnyitó részletes programja itt található

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.