Először jelent meg közlönyként a Református Egyház című folyóirat

2011. február 22., kedd

A korábbi lelkipásztori folyóirat mostantól az MRE közlönye lesz, és évente legalább négyszer jelenik meg.

A korábbi lelkipásztori folyóirat mostantól a Magyarországi Református Egyház és hivatalos testületeinek közlönye lesz, és évente legalább négyszer jelenik meg.

A Zsinat 2010. november 18-i ülésén a Református Egyház című folyóirat átalakításáról döntött: a korábbi lelkipásztori lap a jövőben a Magyarországi Református Egyház és hivatalos testületeinek (Zsinata, Zsinati Tanács, Zsinati Bíróság, Egységes Lelkészképesítő Bizottság és minden egyéb országos közegyházi testület) közlönyeként működik tovább.

A közlöny évente legalább négyszer, de a hivatalos közlemények diktálta szükség esetén gyakrabban is megjelenik.

A közlöny elektronikus és nyomtatott formában a Magyarországi Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára a közegyházi költségvetés terhére megküldésre kerül.

2011. január 1-jétől a Református Továbbképző Intézet kiadásában megjelenő Igazság és Élet című folyóirat közli a Bibliaolvasó Kalauz alapján szerkesztett igehirdetési segédleteket.

A Református Egyház 2011./1. száma - a Zsinati Tanács 2010. december 8-i ülésének határozataival - innen letölhető.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.