Elhunyt Tonk István

2010. április 08., csütörtök

2009. május 22-én Debrecenben a Nagytemplom előttPéntekről szombatra virradó éjszaka súlyos autóbaleset következtében elhunyt Tonk István. Az Erdélyi Református Egyházkerület 68 éves főgondnoka hirdette ki tavaly május 22-én, Debrecenben a Kárpát-medencei református egység létrejöttét. Tonk Istvánt pénteken, Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezik végső nyugalomba.

Tonk István Kolozsváron született 1942. február 26-án református értelmiségi családban. Apja Tonk Emil gyermekorvos, anyai nagyapja Tavaszy Sándor ismert erdélyi magyar filozófus és teológus volt. A kolozsvári Műszaki Egyetem elvégzése után előbb géptervezőként, majd rendszertervező mérnökként dolgozott. 1991-től vezette az Erdélyi Református Egyházkerület Misztótfalusi Kis Miklós nyomdáját.

1994-ben az egyházkerület főgondnokává választották meg. Testvére, Tonk Sándor 2003-ban bekövetkezett halála óta, aki szintén az egyházkerület főgondnoka volt – az Erdélyi Egyházkerület ugyanis három főgondnokot választ és a rangidős az ügyvezető főgondnok –, töltötte be az ügyvezető főgondnoki tisztséget.

Tonk István tagja volt a Romániai Magyar Református Egyház Zsinatának és Állandó Zsinati Tanácsának, az egyházkerület Igazgatótanácsának, illetve több egyházi bizottság és alapítvány kuratóriumának is. Alapítója volt a Romániai Magyar Könyves Céhnek, tagjai között tartotta számon az Erdélyi Múzeum Egyesület,  az Apáczai Csere János Baráti Társaság és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Erdélyi Köre, melynek elnöke is volt. Hivatalánál fogva megalakulása óta részt vett a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent munkájában.

2009. május 22-én Tonk István vezette Debrecenben a Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinatának ülését, majd a Nagytemplom előtti téren tizenötezer ember előtt ő hirdette ki az egység létrejöttét és olvasta fel a zsinat ünnepi üzenetét.

„Szakmájához és meggyőződéséhez hűen a dolgok és az emberi kapcsolatok tiszta, átlátható rendjét kereste és gyakorolta, de a rend szeretetét is felülmúlta egyháza iránti elkötelezett szeretete” – olvasható gyászjelentésében.

Temetése 2010. április 9-én, pénteken lesz Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, a Farkas utcai református templomban 13 órakor kezdődő gyászistentisztelet után.

Kapcsolódó írások:

Gyászjelentés az Erdélyi Református Egyházkerület honlapján
Nagyszombati rekviem egy néma fájdalomban
In memoriam Tonk István

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.