Elhunyt Kádár Ferenc nyugalmazott református esperes

2010. február 23., kedd

alt„ Jól van, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután menj be a te uradnak örömébe.” (Máté 25, 21)  Kádár Ferenc nyugalmazott református esperes, a Hódmezővásárhely–Susáni és a Szentes–Központi Református Egyházközségek volt lelkipásztora életének 84. esztendejében hazatért Megváltó Urához.

Búcsúztatása február 27-én, szombaton 11 órakor lesz a Szentesi Református Nagytemplomban. Megfáradt testét február 27-én, szombaton 13 órakor helyezik nyugalomra a feltámadás reménye alatt a hódmezővásárhelyi Református Dillinka Temető díszparcellájában.

 

Kádár Ferenc
(1926. október 5. – 2010. február 20.)

Hódmezővásárhelyen született református földműves család legkisebb, nyolcadik gyermekeként. Már alsóbb iskoláiban fölfigyeltek kiemelkedő képességeire, nyitott, érdeklődő szellemére. Tanítója kérésére szülei – két év polgári után – a Bethlen Gábor Református Gimnáziumba íratták, ahol a Horthy Miklós–ösztöndíj támogatásával kezdhette meg tanulmányait. 1947-ben érettségizett. A Debreceni Teológiai Akadémián tanult hittudományokat. 1952-től gyakorolta lelkészi hivatását. Előbb segédlelkészként, majd helyettes lelkészként, 1959-től pedig parókus lelkipásztorként végezte munkáját, huszonöt évig szülővárosában, Vásárhelyen, Susánban, 1982-től nyugdíjazásáig a Szentes – Központi Egyházközségben. 1990-től 1996-ig a Csongrádi Református Egyházmegye espereseként támogatta az egyházi iskolák újraindítását és a hitélet újjászervezését a Dél-Alföldön. 55 évig tartó szolgálatát nyugdíjas lelkészként fejezte be 2007-ben a Fábiánsebestyéni és Nagymágocsi Egyházközségekben.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.