Debreceni konferencia a kárpátaljai betegekért

2010. szeptember 28., kedd

A Kőszikla Alapítvány által szervezett konferenciára azok a debreceni orvosok kaptak meghívást, akik rendszeresen gyógyítanak kárpátaljai és erdélyi betegeket.

Szeptember 24. és 26. között került megrendezésre Debrecenben a „Határtalan felelősség a kárpátaljai betegekért” elnevezésű konferencia a Kőszikla Alapítvány szervezésében. Az alapítvány közel húsz éve foglalkozik a határon túli betegek magyarországi gyógykezelésének támogatásával, és egy olyan Otthont működtet, melyben nem csak a betegek, hanem hozzátartozóik is szállást, ellátást kaphatnak.

A debreceni konferenciára az alapítvány munkatársain kívül azok a debreceni orvosok kaptak meghívást, akik rendszeresen és szívesen vállalják kárpátaljai és erdélyi betegek vizsgálatát, gyógykezelését.  A konferencia költségeit a Nemzeti Civil Alap NCA-NK.2010-C kódszámú, a „Kárpát-medencében magvalósuló civil szervezetek közötti  magyar-magyar együttműködés, határmenti és határokon átnyúló civil kapcsolatok támogatása” elnevezésű nyertes pályázata  fedezte, s meghívást kaptak rá a Kárpátaljai Keresztyén Orvosok Egyesülete tagjai. A mintegy 15 kárpátaljai és 20 magyarországi szakember változatos és tartalmas programon vehetett részt.

A péntek esti ismerkedés és közös vacsora után a szombat délelőtti program Seres János lelkipásztor, az ugocsai egyházmegye esperese áhítatával kezdődött. Dr. Imre Sándor, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka a testi betegségek lelki okairól tartott előadást, Nagy Béla főgondnok a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai szolgálatát ismertette. Szilágyi István kárpátaljai származású nyugdíjas amerikai lelkipásztor a SARA Alapítvány Kárpátaljára irányuló orvosi, egészségügyi akcióiról és terveiről beszélt.

A konferencia résztvevői meglátogatták a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinikáját, ahol dr. Nagy Endre professzor adott áttekintést az Orvostudományi Centrum múltjáról, jelenéről és a fejlesztési tervekről. A résztvevőket különösen is érdekelték a külföldi betegek ellátásával kapcsolatos adatok és tapasztalatok. A kárpátaljai orvos kollégák üdvözölték azt a szándékot, hogy a Debreceni Klinika szívesen részt vállalna a magyar anyanyelvű orvosok rendszeres szakmai továbbképzésében, megfelelő feltételek esetén a rezidensképzésben is.



A délutáni előadásokat tartó debreceni orvosok – dr. Horkay Irén professzor, dr. Molnár Levente és dr. Szabó Béla főorvosok – szakterületük egy-egy speciális témájával foglalkoztak, kiemelve a határon túli betegekkel kapcsolatos tapasztalataikat. Tőkés Zoltán csengeri lelkipásztor a Kőszikla Alapítvány Otthonában végzett igehirdetői, lelkigondozói tapasztalatairól szólt.

A szombati nap rövid szakmai körúttal zárult, mely során a résztvevők meglátogatták a Máltai Szeretetszolgálat rendelőjét, a Kőszikla Alapítvány Otthonát és a Dorcas Segélyszervezet központját és az általuk üzemeltetett campinget.



A vasárnap reggeli istentisztelet után a Kollégium és a Nagytemplom kiállításainak, emlékhelyeinek megtekintése szerepelt a programban. A délutáni összegző értékelés a két civil szervezet együttműködésének további lehetőségeit vizsgálta, s előkészítette a jövő tavaszi hasonló célú kárpátaljai konferenciát. Különösen is megható volt az egyik ukrán anyanyelvű, görög katolikus kárpátaljai orvosnő hozzászólása, aki gyógykezelésen tartózkodik Debrecenben, s szintén a Kőszikla alapítvány Otthonában lakik.

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.