Csűry Istvánt választották Királyhágómellék püspökvé - egy évre szól a megbízás

2009. november 20., péntek

Csűry Istvánt választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé. Pénteken a választó közgyűlés Csűry István korábbi helyettes püspököt választotta egy évre az egyházkerület élére. A szavazáson három jelölt volt, a korábbi helyettes püspök Csűry István, aki 68 szavazatot kapott, Mikló Ferenc nagyszalontai lelkész, bihari esperes, rá 14-en adták a szavazatukat valamint Józsa Ferenc, az aradi lelkipásztor 3 szavazatot kapott. Tőkés László még júniusban nyújtotta be lemondását püspöki tisztségéről, mert Európa Parlamenti képviselővé választották. Azután lett Csűry István a helyettes püspök. Most időközi választáson egy teljes jogkörű püspököt választottak egy évre, 2010 októberében pedig az egyházkerületben általános tisztújítást tartanak, ekkor választanak egy teljes - hatéves - mandátumú püspököt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.