Budapesten ülésezett a Partnerhilfe

2019. október 28., hétfő

Tíz év után újból Budapesten tartotta kihelyezett vezetőségi ülését a Németországi Protestáns Egyház (EKD) által alapított segélyszervezet október 20. és 22. között. A Partnerhilfén keresztül osztrák és német lelkészei támogatják jövedelmükből a közép- és kelet-európai kollegáikat. A szervezet vezetői  a Magyarországi Református Egyház, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőivel folytatott megbeszélések alapján döntenek majd a magyarországi támogatás jövőbeli sorsáról.

Egyházunk Zsinati Hivatalában ülésezett az európai egyházak közötti szolidaritás legsikeresebb kezdeményezésének vezetősége. A Partnerhilfe eredetileg a nyugatnémet lelkészek személyes szolidaritási akciója volt a keletnémet kollégáik, lelkészek és egyházi munkatársak számára. 1957-ben alapították a „testvéri szolgálatnak” nevezett egyházi alapot, amelyikből harmincöt év alatt 233 millió német márka jutott a korabeli keletnémet egyházakban szolgáló lelkészeknek.

A német újraegyesítést követően döntöttek úgy a német egyházak, hogy a programot fenntartják, és Közép-, valamint Kelet-Európa szórványban élő protestáns egyházainak lelkészeit támogatják az adományokból. 1992-ben kapta a kezdeményezés a Partnerhilfe nevet, 2005-től működik bejegyzett egyesületként. Ennek a szolgálatnak köszönhetően eddig összesen 75 millió euró személyes adomány érkezett a térségbe. Időközben az osztrák protestáns lelkészek is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A Partnerhilfén keresztül jelenleg osztrák és német, köztük a korábbi keleti tartományok, így kiemelten is Szászország lelkészei támogatják jövedelmükből a közép- és kelet-európai kollegáikat. A szervezet vezetősége felel a felajánlott támogatások célba juttatásáért, és a támogatás elosztását meghatározó alapelvek érvényesítéséért. A jelentősen lecsökkentett támogatásból Magyarországon tíz éve már csak a nagycsaládos és a nyugalmazott lelkészek részesülhetnek, közülük is azok, akik a rászorultsági elv alapján arra jogosultak.

A német és osztrák lelkészek nagy része adakozik ma is a Partnerhilfe keretében, de a támogatás ennek ellenére csökken. Az adomány teljes összege az évek során harmadára esett vissza és jelenleg 1,5 millió eurót tesz ki. 2010-ben a Partnerhilfe vezetősége ezért a magyarországi támogatásokat fel is függesztette, ám az egyházvezetők kérésére 2011-től mégis folyósít támogatást rendkívüli alapon. A Magyarországi Református Egyház a Partnerhilfe egyesülettől így mintegy 90.000 euró rendkívüli támogatásban részesül évente. Az elosztás alapelveiről egy bizottság tagjai határoznak minden évben. Pillanatnyilag a támogatott lelkészek és családok köre 900 fő, ők részesülnek évente mintegy száz eurónyi támogatásban.

Nem felejtik, hogy segítettük az újraegyesülésüket

A Partnerhilfe vezetőségi ülésére a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőit is meghívták, a tanácskozáson ugyanis a „tehetősebb” egyházak jövőbeli támogatásáról egyeztettek a résztvevők. A vezetőtestület tagjai találkoztak a két hazai egyháznak támogatásokat elosztó bizottsága tagjaival és a lelkipásztorok élethelyzetéről egyeztettek a magyar képviselőkkel. A tanácskozás során Bogárdi Szabó István református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke és Fabiny Tibor evangélikus elnök-püspök is találkozott a német küldöttséggel.

Ulrich Barniske, a Partnerhilfe elnöke a káposztásmegyeri református gyülekezetben szolgált. A lelkész, aki korábban maga is Kelet-Németországban szolgált, egyebek mellett köszönetet mondott Magyarország kiemelt szerepéért a német újraegyesítésben. A vezetőtestület a pilisi evangélikus és a monori református gyülekezetnél tett látogatása során nyert betekintést a helyi közösségek mindennapi szolgálatába.  

A szervezet vezetőtestületében az adományozó evangélikus, református és uniált egyházak, valamint az érintett lelkészegyesületek képviselői mellett helyet kap a Német Protestáns Egyház (EKD) kelet-európai referense, a Gustav Adolf Werk segélyszervezet főtitkára, valamint a német egyházak és diakónia mintegy 900.000 munkatársát képviselő egyházi „szakszervezet” vezetője.

 

A budapesti küldöttség tagjai voltak Ulrich Barniske elnök, a Németországi Református Szövetség képviselője, Michael Hübner, a német Luther Szövetség főtitkára, Barbara Rudolph, a Rajnai Egyház teológiai és külügyi részlegének vezetője, a németországi Protestáns Egyházak Uniójának elnöke, Dirk Stelter, a az EKD kelet-európai referense, Willy Bergner, a szervezet pénzügyi vezetője, az egyházi alkalmazottak képviselője, Andreas Kahnt és Ulrich Dreesman, a német lelkészszövetség képviselői, Stefan Schumann, az ausztriai protestáns lelkészszövetség elnöke és Dagmar Christmann, a Partnerhilfe titkára.

A szervezet vezetése a helyi megbeszélései és tapasztalatai alapján tesz majd javaslatot a Partnerhilfe tagjainak a magyarországi támogatás jövőbeli sorsáról.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.