Braille Bibliákat adományoz az RMK

2010. október 15., péntek

altA Fehér Bot Napján, október 15-én, Braille Bibliákat adományoz a Református Missziói Központ a vakoknak és látássérülteknek.

A Fehér Bot Napján, október 15-én, Braille Bibliákat adományoz a Református Missziói Központ a vakoknak és látássérülteknek.

altJézus mondja: ”...vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, siketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Lk 7,22)

A vakok és látássérültek sajátos helyzetére akarja felhívni a figyelmet a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozata, melynek ünnepélyes megnyitóját október 15-én, pénteken tartják Budapesten, a Vakok Intézetében. (Budapest, 14. kerület, Hermina u. 21.)

A megnyitón köszöntőt mond Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere, Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnökfelesége, és Braille Bibliákat adományoz Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatója.

A rendezvénysorozat keretében három kiállítás is nyílik.

„Ismert arcok, híres maszkok”

A rendhagyó tapintható és beszélő kiállítás elsősorban látássérült embereknek szól, de különleges élményt nyújt a látók számára is. Az ország közéleti, tudományos és sportélete meghatározó személyeinek arcmásait, hangüzeneteit mutatják be, közülük a megnyitóra vendégként többen is ellátogatnak. A kiállítás fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, a tárlatot pedig az államfő felesége, Schmittné Makray Katalin nyitja meg. A kiállítást a Vakok Állami Intézete és a Fény a Sötétben Alapítvány hozta létre.

„Együtt élünk”

A Fehér Bot Hetek rendezvénysorozat alkalmából a Vakok Állami Intézete másodszor hirdette meg rajz és fotó pályázatát. A pályaművek a vakok szemszögéből mutatják be a látássérültek világát, azt ábrázolva, hogy milyennek képzelik a vakok és látássérültek életét a gyerekek. A legjobb alkotásokból kiállítást szerveznek, amely előzetes egyeztetés után megtekinthető október 15 és 29. között.

„Ügyes kezek”

A Fehér Bot hetek ünnepélyes megnyitója után megtekinthető az Ügyes kezek című kiállítás, amely ízelítőt ad a vakok által készített művészeti alkotásokból. A kiállítás anyaga – szőnyegek, gyertyák, gyöngyök, festmények, hagyományos kézimunkák szintén október 15 és 19 között tekinthetők meg előzetes egyeztetés után.

RMK

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Braille Bibliákat adományoz az RMK

 

 

 

Jézus mondja:

”...vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, siketek hallanak,

halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik,

és boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (Lk 7,22)

 

 

A vakok és látássérültek sajátos helyzetére akarja felhívni a figyelmet a Fehér Bot Hetek rendezvénysorozata, melynek ünnepélyes megnyitóját október 15-én, pénteken 10 órakor tartják Budapesten, a Vakok Intézetében. (Budapest, 14. kerület, Hermina u. 21.)

 

A megnyitón köszöntőt mond Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás
Minisztérium minisztere, Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnökfelesége, és Braille Bibliákat adományoz Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatója.


A rendezvénysorozat keretében három kiállítás is nyílik.

 

„Ismert arcok, híres maszkok”

 

A rendhagyó tapintható és beszélő kiállítás elsősorban látássérült embereknek szól, de különleges élményt nyújt a látók számára is. Az ország közéleti, tudományos és sportélete meghatározó személyeinek arcmásait, hangüzeneteit mutatják be, közülük a megnyitóra vendégként többen is ellátogatnak. A kiállítás fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, a tárlatot pedig az államfő felesége, Schmittné Makray Katalin nyitja meg. A kiállítást a Vakok Állami Intézete és a Fény a Sötétben Alapítvány hozta létre.

 

„Együtt élünk”

 

A Fehér Bot Hetek rendezvénysorozat alkalmából a Vakok Állami Intézete másodszor hirdette meg rajz és fotó pályázatát. A pályaművek a vakok szemszögéből mutatják be a látássérültek világát, azt ábrázolva, hogy milyennek képzelik a vakok és látássérültek életét a gyerekek. A legjobb alkotásokból kiállítást szerveznek, amely előzetes egyeztetés után megtekinthető október 15 és 29. között.

„Ügyes kezek”

 

A Fehér Bot hetek ünnepélyes megnyitója után megtekinthető az Ügyes kezek című kiállítás, amely ízelítőt ad a vakok által készített művészeti alkotásokból. A kiállítás anyaga – szőnyegek, gyertyák, gyöngyök, festmények, hagyományos kézimunkák szintén október 15 és 19 között tekinthetők meg előzetes egyeztetés után.

 

Telefon: 06/1/383-25-89

e-mail: titkarsag@vakokintezete.hu

 

RMK sajtó

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.