Mindannyian szívesen nézegetjük a családi albumokat, amelyek felidézik bennünk az eseményeket, az ünnepi percek örömét, és így emlékezünk elköltözött szeretteinkre is. Így marad bennünk, velünk mindaz, ami – és aki – fontos számunkra.

Keresztyén hitünk kiemelt napjain is így emlékezünk. Évről évre elolvassuk, felidézzük Krisztus váltsághalálának és feltámadásának eseményeit, hiszen ez hitünk középpontja. Amikor ezeket végig gondoljuk, végigéljük, egyre jobban belénk vésődnek az események, és egyre mélyebben megértjük azok lényegét, titkát.

Hiteles beszámoló tudósít bennünket arról, hogy a jeruzsálemi keresztyének a 4. században imádkozva járták végig Jézus szenvedésének helyszíneit. Ők is ezt keresték: hogy emlékezzenek és közelebb jussanak a lényeghez. Így születtek a nagyhét énekei és a képzőművészet, a szépirodalom és a zeneirodalom legnagyobb alkotásai is.

A középkorra egész rendszere alakult ki az évente ismétlődő nagyheti szertartásoknak. Nemcsak a szertartások voltak különlegesek, hanem azok éjszakai, kora hajnali időpontja is. Ez részben összefüggésben van az ószövetségi paranccsal, amely kimondta: a húsvét (a páskaünnep) éjszakáját az Úrnak kell szentelni.

A nagyheti szertartások középpontja a passiótörténet – egyes evangéliumok szövege szerinti – olvasása, amelyet több személy között osztottak fel. Legismertebb passiós énekünk most úrvacsorai dicséretként szerepel (Jer, lássuk az Úr keresztjét – RÉ 440), mert második része arról is szól. Eredetileg ugyanilyen témájú a 68. genfi zsoltár dallamának korábbi, még a reformáció hajnalán keletkezett szövege, amelyet Matthias Greiter strasbourgi orgonista-kántor (korábban szerzetes-pap) írt O Mensch, bewein dein Sünde groß kezdettel. A korál leghíresebb feldolgozása Bach hasonló című orgonakorálja mellett a Máté passió első részének zárókórusa. Greiter passiószövegét Szenci Molnár Albert fordította magyarra Sirasd meg, ember, bűnödöt kezdettel, amely a Psalterium Ungaricum 1612-es kiadásában található. Ott a helye ennek új énekeskönyvünkben is.

A nagypénteki események középpontja Krisztus keresztje. A legmélyebb titkok helye, amelyet mostani 344. dicséretünk így ragad meg: „Holton az élet elesett, S holtával adott életet.” A kereszt az a hely, ahol a menny a legközelebb hajolt a földhöz („Az ég és föld itt összeér” – hangzik a Lélekkel és értelemmel II., röviden LÉ II. előkészítő füzet 17a énekének második verse), ahol időt kell hagynunk az imádságra és a csendes megállásra, hogy kimondhassuk: „Ott kárnak vallom kincsemet, és büszkeségem porba hull.” (LÉ II. 17b)

Valóságosan is a keresztet szemlélve, a mittenwaldei evangélikus templom oltárképe előtt született meg Paul Gerhardt lutheránus teológus tollából 341. dicséretünk (Ó Krisztusfő, te zúzott…). A megfeszített Krisztus tagjairól szóló középkori elmélkedéssorozat mellett a kereszten elhangzott hét szó is számos zenemű – valamint 337. dicséretünk – témája lett.

A passióhoz hasonlóan szintén régi hagyomány a feltámadás történetének felidézése. Ez egyes vidékeken a templom körüli temetőben történik, ahol különösen megragadó az angyal szózata: „Nincs itt, feltámadott.” Természetes módon követi ezt legősibb húsvéti énekünk (RÉ 185) Krisztus feltámadott felkiáltással az elején.

Az új énekeskönyvbe ajánlott Dicsőség néked, Istenünk (LÉ II. 20) korál alcíme szerint is „Históriás ének Jézus Krisztus feltámadásáról”. Az először 1531-ben megjelent ének húsz versben beszéli el a történetet, a ma széles körben ismert változat ennek hat versre rövidítése.

A Krisztus feltámadt – Surrexit Christus mellett húsvéti énekeink másik leggyakrabban előforduló kifejezése a Halleluja! felkiáltás. A szintén új énekként ajánlott Mind jöjjetek, örvendjetek kezdetű (LÉ II. 19), a Feltámadottal való találkozás élményét sugárzó ének minden verse hallelujás örömkiáltásba torkollik. A húsvéti idő – Jézus Krisztus feltámadásának ünneplése – ötven napon keresztül, egészen pünkösdig tartó időszak, amelyben (legalább záróénekként) minden vasárnap elővehetjük ezt, vagy más ünnepköri énekünket.

A szövegben említett új énekek az egyhazzene.reformatus.hu oldalon találhatók.

Bódiss Tamás, fotó: Dimény András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja húsvéti számában.