Beszéljünk nyíltan

2013. február 13., szerda

A Házasság hete megálmodói nem akarnak semmilyen kötelező programot előírnia résztvevő közösségnek. Ők csak annyit szeretnének elérni, ha világszerte minél többen népszerűsítenék a házasságot. A magyarországi megnyitó sajtótájékoztatójára ellátogató Richard Kane-al, a mozgalom megalapítójával beszélgettünk.

Miért gondolta úgy, hogy valamit tennie kell a házasságokért?

Egy jó barátom különvált a feleségétől, aminek híre nagyon meglepett, hiszen pompás esküvőjük volt és nagyon akarták, hogy jól sikerüljön a házasságuk. Próbáltam keresni az okokat, miért történhetett, mígnem rákérdeztem: csak nem mégis sokat vitatkoztatok egymással? Talán egy harmadik személy került a képbe? A barátom tagadott és azt válaszolta, csak a nagy nyomás, a folyamatos megfelelési kényszer miatt nem tudnak tovább együtt élni. A családfenntartó, a szerető férj szerepe, mindez egyszerre túl sok volt neki. Ezt követően gondoltam arra, hogy de jó lenne segíteni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint ők. Arra is kíváncsi lettem, vajon a barátom mindezek után hogyan látja, miként lehetne az embereket legalább egy hétig emlékeztetni arra, hogy a házasság csodálatos. Végül azt mondta, hogy a házassághoz szükséges a szerencse, de vigyázni is kell rá.

Hogyan indult el Házasság hete?

Igazából nem tudom, minek köszönhető. Az biztos, hogy találkozókra jártam, szervező cégeket kerestem fel, és a kormánynál, különböző hivataloknál is szorgalmaztam, hogy vegyenek részt a Házasság hete létrehozásában. Lehetőséget kínáltam azoknak az embereknek, akik úgy gondolták, támogatni akarják a házaspárokat, a házasságot. Rájöttünk, hogy nincs más hasonló mozgatóerővel bíró, ilyen széles spektrumú akció, mint ez. Így jött létre egy kezdeményezés, amiben egyre többen részt akartak venni. Az emberek váltak hajtóerővé, és egyszer csak azt vettük észre, hogy beindult a dolog.

Miként került Magyarországra?

A Magyarországi Aliansz Szövetség konferenciájára érkeztem évekkel ezelőtt Magyarországra. A konferencia egyik résztvevője, egy marketinges felkapta a témám. Az első néhány év az útkeresésé volt. Sokszor jöttem, próbáltam ösztönözni egy kicsit a mozgalmat. Mostanra - különösen az elmúlt két évben - elmondható, hogy egy sokkal élénkebb, sokszínűbb és hatékonyabb projekt jött létre, ami egyre nagyobb nyilvánosságot is kap.

A program mindenhol ugyanaz, vagy országonként eltérő?

A Házasság hete nem programokra irányul, hanem a témára fókuszál. Távol álljon tőlünk, hogy előírjuk azt, milyen rendezvények legyenek. Ehelyett inkább arra törekszünk, hogy az emberek az ép, normális házasságot reklámozzák, és ennek érdekében tegyék meg azt, amit jónak látnak. Ezért a programok nemcsak országonként eltérőek, hanem városonként is, ahogy másmilyenek gyülekezetenként, közösségenként is.

Ki a közönsége a Házasság hetének?

A programok szervezői, és ha a különböző alkalmak elég nyilvánosságot kapnak, akkor a média is. Emellett természetesen reméljük, hogy azok az emberek is jönnek, akik politikailag fontosnak találják a témát, vagy csak érdeklődnek iránta, valamint szeretnénk, ha közgazdászok is jelen lennének.

Közgazdászok?

Igen. A felbomlott házasságoknak rendkívül nagy anyagi vonzata van. Az én hazámban, az Egyesült Királyságban a szétment házasságok évi 44 milliárd fontba kerülnek. Az egyedülálló szülőket támogatják, a válások és a jogi segítségnyújtás is sokba kerül. Ezek költsége együttesen annyi, mint amennyit a teljes oktatásra költ az állam egy évben. Iszonyatosan drága.

Hány ország vesz részt a Házasság hetében?

Jelenleg huszonhárom országban tartják. Számosan követték tavaly is a Házasság hetét, tudomásom szerint olyan másfél millióan. Ha az emberek szeretik ezt, miért ne csinálnánk még tovább? Akár száz országra is kiterjeszthetnénk.

Mit gondol, sikerülni fog?

Egy nemzeten vagy közösségen belül olyan tudást kell teremtened, amivel meg tudod nyerni magadnak a párokat, szem előtt tartva közben kapcsolatukat is. Ez a készség nem más, mint annak átadása, hogy normális dolog, ha a házasságról beszélsz, és az is jó, ha tudod igazolni azt, hogy a harmonikus házassággal te magad is növekedhetsz. Természetes, ha te ezekről a dolgokról őszintén szólsz. Ez nem könnyű mindenkinek. A hollywoodi kép a házasságról, ahol minden gyönyörű, csodálatos, nem létezik valójában. Senkinek sem lehet könnyű mindörökre, vannak mélységek és magasságok, és ezekről nyíltan beszélni kell. Ennek a tudásnak a megszerzése egy ugyanolyan tanulási folyamat, mint ahogy könyvelőnek, újságírónak vagy épp fotósnak, vagy bármi másnak tanul valaki.

A házasság divatos még ma is?

Az Egyesült Királyságban a házasságkötések és a válások száma meglehetősen hasonlóan alakul a statisztikák szerint, sőt a házasságok száma enyhén növekszik. A nagy fejtörést azok a törékeny családok jelentik, ahol a párok nem házasságban élnek. Mi megpróbáljuk arra bátortani őket, hogy házasodjanak össze. Miért is nem vetnek véget az együttélésnek és hoznak döntést arról, hogy összeházasodnak, ezzel szilárdabb alapra helyezve egész családjukat?

Amy Lester, Kováts Annamária

Kép: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.