A református hit és a zene iránti elkötelezettsége korántsem véletlen, ha jól tudom.

Felmenőim háromszáz éven keresztül református lelkészek voltak, anyai és apai ágon is. Én ugyan Budapesten születtem, de mivel 1955-ben édesapámat elmozdították kőbányai segédlelkészi pozíciójából, Hódmezővásárhelyen nőttem fel. Akkoriban nagy áthelyezések folytak az egyházon belül, apám pedig tudós és szókimondó ember volt – Princetonban tanult teológiát, majd Debrecenben doktorált –, nyilván nem maradhatott a fővárosban. Hódmezővásárhelyen se templom, se parókia nem volt ez időben, egy államosított általános iskola tantermében, Marx és Lenin arcképe alatt kellett a hitéletet megszervezni. Az iskola pedellusa, aki nagyon védelmezni akarta a szocialista vívmányokat, apám biciklijén minden vasárnap kiszúrta a gumit.

Így hígította a nép ópiumát...

Igen, aztán apám bement a tanácsba elpanaszolni az ügyet, erre a pedellus csak a szelepeket vette ki nagy buzgalmában, de apám túljárt az eszén: tíz pótszelepet vásárolt – és elegánsan hazabiciklizett. Egyébkéntis a figyelem középpontjában volt, mert a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban (TIT) tartott előadásokat, illetve az összes vásárhelyi angol nyelvtanár nála tanult, a helyi entellektüel réteg aktív tagja volt, de nem tudtak ellene semmit felhozni, nem háborgatták.

Nem lett volna akkor természetes, hogy Ön is a lelkészi hivatást választja?

Apám a biztos megélhetés érdekében inkább más irányba igyekezett minket terelni; a hatvanas évek nem kedveztek az egyházi karriernek. Fiatalabbik bátyám majdnem lelkész lett, ő állt habitusában legközelebb ehhez a pályához, de végül is francia–angol szakos bölcsész lett. Idősebbik bátyám közgazdászként végzett, és én is ezt a pályát választottam. 1971-ben kerültem vissza Budapestre, amikor felvettek a közgazdaságtudományi egyetemre, ámbár a tudományos rész engem kevésbé érdekelt. Tudtam, hogy ott legalizáltan hazugságokat tanítanak, ez a hitemmel és az igazságérzetemmel soha nem fért össze. Amikor a filozófiakurzuson a materialista világszemlélet alaptételéről tanultunk, én hosszú hajú, nagy szakállú beatlázadóként tiltakoztam, hogy az anyag nem öröktől való, hanem az Úristen teremtette. A szeminárium végén a tanár – értelmes, művelt professzor – azt mondta: „Gergely, úgy gondolom, hogy magának nem kell bejárnia erre az órára." Tudta, hogy a hivatalos butaságot terjeszti...

A zene iránt mikor kezdett érdeklődni?

A zene mindig meghatározó volt az életemben, körülöttem mindenki zenélt. Mint minden rendes polgári családban a gyerekek, ötévesen zeneiskolába jártam, szolfézst tanultam, négy év zongorázás után vadászkürtön tanultam. Szimfonikus zenekarban is játszottam, nagyon tetszett, ahogy a több szólamból összeáll a nagy egységes hangzás. A gimnázium felét zenéléssel töltöttem, a zenekarban én voltam a legfiatalabb. A többiek konzervatóriumba jártak, vagy autodidakta módon tanultak zenélni. Nem halandzsa angolt énekeltem, Magyarországon talán nekem volt először Beatles-kotta- és szövegkönyvem, ötven-ötvenöt számmal. A báli szezonban minden szombaton játszottunk. Később a katonaságnál én voltam az ezredkürtös, az egyetem alatt pedig már az első évben disc-jockey–lemezlovas – lettem a Közgáz Klubban, mert hozzá voltam szokva a színpadhoz, a mikrofonhoz. 1976-ban diplomáztam közlekedésszakon, de a Chemolimpexnél eltöltött három hó- nap után „nagy ívű" közgazdászpályám véget is ért. Nagyon hiányoltam a szabadságot, így mint szellemi szabadfoglalkozású megmaradtam a lemezlovasság mellett, majd 1993-ban megalapítottam a Periferic Records kiadót. Az After Crying zenekar albuma volt az első kiadványom.

Milyen zenéket játszott az akkori diszkóban?

A diszkózene csak 1974-ben jött létre, addig a Woodstock-generáció számait játszottam: Janis Joplint, Led Zeppelint, Creedence Clearwater Revivalt, Jethro Tullt és a többieket, akiknek a zenéje most már klasszikus rocknak számít. Később igazodtam a változó időkhöz, etno-, folk- és világzenével, de a progresszív rock, a dzsessz és a funk meghatározó maradt.

Hogyan jutott el a progresszív rocktól a református énekekig?

Papgyerekként rendszeresen jártam templomba, nekem a hit természetesnek tűnt, noha a transzcendens dimenzióját még nem fogtam fel. Édesanyám volt a kántor, tízévesen már énekeltem a templomi kórusban. A zsoltárok életem természetes részévé váltak. A negyedik református világtalálkozón, 2000-ben egy standon árultam a kiadó CD-it az említett műfajokban. Rengetegen keresték azonban a református énekeket, ezek hiánycikknek bizonyultak. Így kihasználtam a piaci rést, hiszen a családi hátterem, a hitem, a zenei képzettségem és a kiadóm lehetővé tette, hogy a kórusok, az iskolák, a gyülekezetek számára létrehozzam a református énekek sorozatát. Minőségben is a legjobbat akartam nyújtani, hogy ritmikailag, zeneileg megfelelő legyen, mert az Úristennek van hallása. A nagy keresletet jól jelzi, hogy a református énekek több CD-je arany-, illetve platinalemez lett. A másik nagy felismerésem az volt, hogy mennyire fontos a közösségi hitélmény, az összetartozás élménye, a magyarságunk erősítése. A református zenei fesztivál és a Református énekek mint koncert-istentisztelet éppen ezt hivatott demonstrálni. Az első Református énekek rendezvényen, 2002-ben a Zeneakadémián egy nagy gyülekezet voltunk.

Szakrális élményt nyújtott?

Mindenképpen, talán a Szentlélek is leszállt hozzánk, nagyon szép alkalom volt. Az évek során az élmény csak erősödött. Miután a Református énekek a Művészetek Palotájába költözött, „dramaturgiailag" is szerettük volna az esemény istentisztelet jellegét megerősíteni, nemcsak Isten jelenléte, de a külsőségek által egyaránt. Négy zenei blokk van, és már hetedik éve minden blokk elején egy magas rangú állami tisztségviselő olvassa fel a bibliai igét. Idén ezt Trócsányi László igazságügy-miniszter fogja megtenni, előtte többek között Balog Zoltán, Varga Mihály és Gulyás Gergely „hirdetett igét". Számomra nagyon fontos, hogy olyan emberek vezessék az országot, akik vállalják a hitüket, ezért hiányolom, hogy nincsenek hasonló rendezvények. A református zenei fesztivál alapvetése és célja, hogy kulturális értékeinket – 2017-hez közeledve általános protestáns értelemben is – megmutassuk saját magunknak és a világnak. Valószínűleg kevesen ismerik a saját–református, evangélikus, metodista és a többi – egyházuk felépítését, struktúráját, missziós tevékenységét, és sorolhatnám tovább... A fesztivál nagy bemutatkozási lehetőség lenne mindenkinek – ezt még nem értük el, de jó úton haladunk. Korlátozottak azonban a lehetőségeink, ugyanis hárman – a feleségemmel és egy kolléganővel – szervezzük a fesztivált, amelynek tavaly például 850 közreműködője volt. Tervezzük, hogy bevonjuk a szervezésbe az egyházak különböző intézményeit. Boldog szívvel mondhatom, hogy azok az egyházi intézmények, amelyek már részt vettek egyszer – például iskolák, kórusok –, visszatérő szereplőkké váltak.

Walkó Ádám

Az interjú megjelent az Evangélikus Élet 2015. május 3-i számában

Forrás: evangelikus.hu 

Idén május utolsó hétvégéjén tartják a Református Zenei Fesztivált. Május 29. és 31. között számos közösségi, kulutrális és zenei program várja Budapest kilencedik kerületében az érdeklődőket. Részletek a fesztivál honlapján.