2008-ban történt. Az Ókécskei zenés esték sorozat azévre tervezett rendezvényeitől szeptemberben elköszöntünk, de október 22-ére mégis rendhagyó koncertet hirdettünk a tiszakécskei református templomba.

Kisebb szorongással álltam a hallgatóság elé: „vajon a választott művekért való lelkesedésem, visszhangra talál-e a jelenlévőkben? – hiszen a felhangzó Liszt-művek nem sorolhatók a zeneszerző siker-darabjai közé.” Úgy is mondhatjuk, hogy ritkán játszott orgonaművekről volt szó. Arról azonban meg voltam győződve, hogy olyan üzenetet hordoznak, amelyek elhallgatása vétek lenne; e műveket nem zárhatom az ókécskei templom falai közé pusztán a gyakorlás idejére; másoknak is meg kell mutatnom. Ami a hangverseny életre hívását előidézte, személyes élmény volt, de nemzeti ünnepünk előestéjén, Liszt Ferenc születésnapján úgy tűnt, a zenés alkalmat október 22-re kell időzítenünk. Mivel az időpontot csak néhány nap választotta el a halottak napjától és az 1956-os forradalom leverésének emléknapjától, úgy véltem, a hallgatóságnak további kapcsolópontjai lesznek a választott tematikához, melyhez legerősebben Liszt Ferenc Gyászódája kötődött. Gyakoroltam, plakátot nyomtattam, külön meghívókat készítettem és juttattam el az érdekeltekhez. A koncertet szép emlékként őrzöm, de nem csupán a zenei élmény miatt.

Ritkán kap olyan visszajelzést az előadó, ami túlmutat a tetszett-nem tetszett kategóriáján. Hónapokkal a koncert után tudtam meg, hogy az alkalmon jelen volt egyik kollégám édesanyja, aki előző nap kapta meg egy szövettani vizsgálat lesújtó eredményét. A koncertről is csak „véletlenül” értesült. Fia engem helyettesített az istentiszteleten, s a hirdetésekből tudott a koncertről, majd a meghívást továbbította a szüleinek. A keresztyén asszonyra különleges erővel hatott a Lisztet ihlető vers bibliai refrénje: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg” (Jel 14,13). Az asszony ma is meghatódva gondol az alkalomra, amikor a felülről jövő üzenet aktuálisan és gyógyító erővel csodaként érkezett meg hozzá. Megértette, hogy bármelyik pillanatban befejeződhet az élete, de a fenti igazság a legfontosabb: „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg”.

A fenti megtapasztalás számomra immár hozzátartozik Liszt Ferenc Gyászódájához, de ezen túl néhány objektív adalékkal is igyekszem közelebb hozni a művet. Liszt az eredetileg zenekarra készült kompozíciót Dániel fia emlékére írta, aki 1860-ban huszonkét évesen hunyt el. A darabot Felicite Lamennais Les Morts című költeménye ihlette, amelyben – mint említettük – minden versszak végén megismétlődik a következő szentírási részlet: „Boldogok a halottak, kik az Úrban haltak meg”. 1866-ban Liszt a zenekari anyagot férfikari szólamokkal is kiegészítette, ennek szomorú aktualitást adott édesanyjának 1866 februárjában bekövetkezett halála. A kompozíciót Liszt életében nyomtatásban nem adták ki és nem is mutatták be. Egy a kottán található megjegyzés alapján e műnek kellett volna Liszt temetésén felhangzania, a kérés azonban nem teljesült. A darab először orgonaátiratban jelent meg A. W. Gottschalgnak, Liszt tanítványának köszönhetően 1890-ben. A Gyászóda jelentőségét méltatja Paul Merrick, amikor azt írja, hogy a mű olyan pszichológiai dokumentum, ami kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy megértsük Lisztet mint embert és mint muzsikust.

Lamennais A halottak c. verséből Liszt négy versszakot használ fel programként művében, amit a partitúrában is megjelentetett a hangszeres szólamok között. A sorok Molnár Géza fordításában a következők:

Lamennais: A halottak 

1. Miként mi most, úgy jártak ők is egykoron a földön, majd elmerültek az idők áradatában.
A partokon megcsendült a hangjuk, de senki, senki sem hallja többé.
Hol vannak? Ki mondhatná meg? „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak.” 

2. Amíg éltek, hiú árnyak vették körül őket;
a világ, amely Krisztust megátkozta, föltárta előttük gyönyöreit és csodáit.
Ők örvendeztek, de most csak az örökkévalóságot szemlélik.
Hol vannak? Ki mondhatná meg? „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak.” 

3. Éltük útjain mint vezetőcsillag intett feléjük messziről egy kereszt égi sugara,
de ezt nem látta meg közülük senki.
Hol vannak? Ki mondhatná meg? „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak.” 

8. Két szózat hangzik fel — ott, ahol a folyó ismeretlen partokhoz ér.
Az egyik így: „A mélyből kiáltok hozzád, Uram”
A másik hang így szól: „Urunk, Istenünk, dicsérünk és magasztalunk:
Szent, szent, szent a Seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével.”
Mi is, mi mindnyájan arra tartunk, ahonnan e panaszok és diadalénekek jönnek.
Hol leszünk akkor? Ki mondhatná meg? „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak” 

Méhes Balázs

A szerző a tiszakécskei református templom orgonista-kántora. Az orgonamű a művész előadásában november 8-án, vasárnap este 6 órakor csendül fel a Budapest-Kálvin téri templom orgonáján.