Az épített örökséget és a közösségépítést támogatja az állam

2015. május 15., péntek

Megszülettek a 2015. évre vonatkozó egyházi célú egyedi támogatások eredményei.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága 2015. évre is meghirdette egyházi célú program-típusú központi költségvetési hozzájárulások támogatási lehetőségeire vonatkozó felhívását. Ennek keretében 2015. január 7-ig lehetett kérelmet benyújtani az egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatására, valamint az egyházi épített örökség védelmére és egyéb beruházásokra. A támogatás igénybevételére az egyházi jogi személyek és a határontúli magyar ajkú egyházi szervezetek jogosultak. 

Az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása (EGYH-EÖR-15) az egyházi közösségek megerősödését kívánja szolgálni, az ezeknek a közösségeknek otthonául szolgáló, illetve nemzeti örökségünk fontos részét képező templomok és egyházi épületek építéséhez, felújításához, és fejlesztéséhez nyújtott támogatás formájában. >> A nyertes pályázatok listája

A másik támogatás célja az egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak elősegítése (EGYH-KCP-15). Ezzel a támogatási formával az egyházak közösségteremtő munkájához kívánunk hozzájárulni az egyházi közösségek fejlesztési céljai, beruházásai, valamint közösségi programjai megvalósításán keresztül. >> A nyertes pályázatok listája

Forrás: kormany.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.