Akiknek a karácsony segíthet a legtöbbet

2012. december 19., szerda

December 18-án nyílt meg ünnepélyesen a református hajléktalanmisszió új nappali melegedője a budapesti XVIII. kerületben. Az idei karácsonyi igei alkalmat, amelyen az építkezésért is hálát adnak Istennek, már az új épületben tartották Steinbach József püspök igei szolgálatával.

A pályázati pénzből, közegyházi támogatásból és adományokból elkészült új épületnek köszönhetően karácsonykor akár száznyolcvan embert is tudnak fogadni a délelőtti órákban.

Márkus Gábor lelkipásztor

Tavaly nyár végén Márkus Gábor lelkipásztor, a református hajléktalanmisszió és a Tiszta Forrás Alapítvány vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy reményeik szerint az akkori év végére elkészül az új nappali melegedőjük. Az épület a már meglévő hajléktalanszálló budapesti, Üllői úti telke mellett készült. Az akkori kivitelező azonban csődbe ment, így az idén januárra leállt munka októberben új építési vállalkozó segítségével indulhatott újra. Az akkor hatvan százalékban elkészült épületet hét hét alatt befejezték, advent második hetében pedig már az utolsó simításokat végezték az építési szakemberek és a hajléktalanszálló lakói.

Hat napon át dolgozz

Az új nappali melegedővel erősödni fog a hajléktalanmisszió igei szolgálata is. Most is minden reggel szól az Isten Igéje a hajléktalanok közös reggelijén, szerdánként igei közösségi alkalmat tartanak, és évente többször gyógyító konferenciákat szerveznek a verőcei gyülekezetben. „A hajléktalan embernek a hajléktalanság az életében valaminek a következménye: a gondolkodásának, a normális erkölcsi értékrendtől eltérésének. Amíg a gondolkodásában nem történik változás, addig az életében sem" – hangsúlyozza Márkus Gábor, majd hozzáteszi: „A komoly hívő ember tudja jól, hogy Jézus Krisztus meghalt őérte. Amikor egy tönkrement életű emberben tudatosodik, hogy érte is, akkor megfordul az élete. Amíg nem száll magába, mint a tékozló fiú, és mást hibáztat, addig nem lehet rajta segíteni."

A református hajléktalanmisszióban a jogszabályi kötelezettségek teljesítésén túl közösséget is kínálnak. Ebben segítenek a szociális munkások, a szociális gondozók és a közösségvezető munkatársak. Az is elképzelhető, hogy a jövőben munkára nevelő csoportot is indítanak. „A hajléktalan emberről szoktam mondani, hogy a tízparancsolatból a negyedik parancsolatot – hat napon át dolgozz, a hetediket szenteld meg felszólítást – eléggé félreértelmezi, hiszen ő szereti mind a hét napot megszentelni" – fogalmaz Márkus Gábor, és rögtön hozzá is teszi: „Az építkezésünkön dolgozó hajléktalanok azonban nagy segítséget jelentettek."

A pincerészbe vezető lépcső korlátját és a külső kaput is a szálló lakói készítették. Az új melegedő festését olyan hajléktalan végezte el, aki tíz évig esett-kelt az utcán. Három éve nem iszik, segíti a többi hajléktalant, és már a felesége is felnéz rá. Bizonyságot tesz arról, hogy Jézus Krisztus fordította meg az életét. „Aki a hajléktalanéletből feláll, valóban hálás, tudja, hogy az életét kapta vissza a szennyből, a mocsokból, az iszonyatból, az Istent gyalázásból. Az ilyen embernek szembe kell néznie azzal, hogy csak az az Isten tud segíteni, akit ő káromolt. Ha ezt megteszi, megváltozik az élete" – hangsúlyozza Márkus Gábor.

Találkozni Krisztus szeretetével

Amikor a hajléktalan ember belép a nappali melegedőbe, a kötelező regisztráció után használhatja az épület helyiségeit. Tisztálkodhat, kimoshatja a ruháit, teát ihat, szendvicset ehet. Akár maga is megmelegítheti az ételét. Mindezt olyan közegben teheti, amely folyamatosan emlékezteti őt Krisztus megváltó szeretetére. A melegedőbe betérő reggel nyolctól délután kettő óráig tartózkodhat a padlófűtéstől meleg helyiségekben. Lehetősége van beszélgetésre, esetleg olvasásra, a szociális munkásokon keresztül pedig intézheti ügyes-bajos dolgait. Sőt, akár postai címet is biztosítanak neki.

Ha valaki szállást kér, a hajléktalanmisszió munkatársai segítenek a keresésben és a felkészülésben. Persze mindig vannak olyanok, akik a lépcsőházakat, felüljárók szélvédett helyeit vagy éppen erdei sátrukat választják. „Vannak olyan hajléktalanok, akiket semmilyen módon nem lehet bevinni a melegre. Ezt a törvények értelmében nem is erőltethetjük. Nekik az utcára viszünk takarót, teát" – mondja Márkus Gábor. A nappali melegedő állami normatív támogatással novembertől áprilisig krízisszállóként is működhet délutántól reggel hat óráig. Ez azt jelenti, hogy mosható matracokon alhatnak felügyelet mellett a hajléktalan férfiak. A Tiszta Forrás Alapítványnál a fegyelem is megoldott: absztinens szállóként működnek, aki alkoholt iszik, nem maradhat az épületben.

Keserűség után öröm

A december a hajléktalanellátásban mindig kiemelt időszak. Ilyenkor többen figyelnek oda a nehéz sorsú emberekre. Karácsony előtt a református hajléktalanmisszió is több élelmiszert kap adományként. Ekkor az épületeik is megtelnek. „A karácsony az emberek számára általában nagyon kedves ünnep. A hajléktalannak keserűség, mert akkor szembesül vele, hogy mindenkit szeretnek, csak őt nem. Nem véletlenül karácsony idején van a legtöbb öngyilkosság és nyomorúság. Arra szeretnénk rámutatni, hogy itt közösségben ünnepelhetnek, és az ő karácsonyuk is lehet szép, nemes és értékes. A hajléktalan embernek az őszinte krisztusi szeretetre lenne leginkább szüksége. A karácsony tudna legtöbbet segíteni, de neki ez az ünnep a legnagyobb keserűsége. Aki odatalált Krisztushoz, az ezt már átélte, és annak több a reménysége" – fogalmaz Márkus Gábor. Mint mondja, a hajléktalan ember nem tudja, hogy a börtönének ajtaja mikor nyílik, csak reméli, egyszer végre megszabadulhat, és ha megtalálja Krisztust, akkor sok öröme lesz az életében.Steinbach József püspök felavatja az új nappali hajléktalan melegedőt

T. Németh László, kép: Sereg Krisztián, Református Missziói Központ

Az új nappali melegedővel megnövekedik a református hajléktalanmisszió kapacitása. Eddig negyvenkettő, mostantól hatvan embernek tudnak szállást, száznyolcvan főnek pedig nappali ellátást biztosítani. A nappali melegedő felett újabb két szintet szeretnének majd építeni, ahol hajléktalanszállót alakítanának ki. Ezt a bővítést az egyház is támogatja. A XVIII. kerületi önkormányzattal megállapodva pedig továbbra is a Tiszta Forrás Alapítvány felel a kerületi hajléktalanellátásért. Az utcai szolgálatot négy szociális munkással végzik.

Az építkezés költségvetése ötvenmillió forintos kiadással számolt, most, az épület elkészülte után százmillió forintnál tartanak. A sok támogatásnak köszönhetően azonban úgy tűnik, maradéktalanul ki tudják fizetni az építkezés duplájára nőtt költségeit. Az építkezést a Magyarországi Református Egyház és a Református Missziói Központ is támogatta. Az uniós pályázat segítségével épült melegedő pincehelyiségében lehetőség lesz nagy mennyiségű adomány raktározására is.

Márkus Gábor hangsúlyozza, hogy az új kivitelezőnek sokat köszönhetnek, hiszen alig két hónap alatt befejezték a korábban hatvan százalékig eljutott építkezést. „Olyan épületet adhatunk át, amely egyszerű, magyar építőanyagokból készült, tágas és mindenben megfelel a funkciójának. Az első hívó szóra jöttünk, és értettük, hogy minél előbb el kell készülni vele. Ezért hétvégéken és az időjárási viszonyoktól függetlenül is dolgoztunk. A szerkezeten kívül mindent mi csináltunk: a gépészetet, az elektromosságot, a parkolót, a nyílászárókat és a burkolást" – mutatja be az építkezés befejezésének körülményeit Gyorsok Péter, a Mozaik Építőipari Kereskedelmi Kft. ügyvezetője.


A református hajléktalanmisszió és a Tiszta Forrás Alapítvány a következő bankszámlaszámra várja az adományokat: 11719001-20243067. Adószámuk: 19701761-1-43.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja LVI. évf. 52. számában 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.