A reformátusok mindig a TOP listán szerepelnek!

2010. február 19., péntek

altNagy elismerés érte ismét a Magyarországi Református Egyház zenei életét, hiszen a múlt héten a Baár-Madas Református Gimnázum 100. jubileumi hangverseny CD-je a TOP 40 lista előkelő 16. helyét foglalta el, míg a ’Református Énekek 2009' DVD a múlt heti 19. helyről ezen a héten az előkelő 4. pozícióra ugrott a DVD TOP 20 listán, ezzel megelőzve olyan előadókat, mint a Beatles, Elvis Presley vagy Ákos!

A történet azonban nem most kezdődött. "A Református Énekek CD sorozatnak komoly sikertörténete van. A Református Énekek II. CD 2008-ban platinalemez lett, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a médiából ránk ömlő tömérdek igénytelen zene mellett az embereknek szükségük van ízléses, művészi értékkel bíró produkciókra, koncertekre és kiadványokra, amelyek a művészi élmény mellett hitünk erősítését is szolgálják. Talán azért ez a CD lett először platinalemez, mert ez tartalmazza a legismertebb énekeinket"– mondta honlapunknak Böszörményi Gergely, a Periferic Records hanglemezkiadó vezetője. A Református Énekek I. CD tavaly lett platinalemez. A Református Énekek VII. CD 2008 novemberében két hétre a Mahasz TOP 40 album listára került, a 20. helyre. Böszörményi Gergely elmondta, hogy amikor a Református Énekek megelőzték Madonna CD-jét a listán, a Zsinaton elhangzott Bölcskei Gusztáv püspök úr sokat idézett humoros mondata: "Testvérek, jobbak vagyunk, mint Madonna!" A menetelés azonban nem állt meg. A Református Énekek VIII. CD 2009 novemberében három hétig volt a Mahasz TOP 40 album listán, ismét megelőzve Madonna albumát, idén januárban pedig a Református Énekek IV. és V. CD lett aranylemez.
alt A hanglemezkiadói munka egyik elismerését az Arany- illetve Platinalemez megítélése jelenti. Ez a siker a magyar zenei örökség részét képező református énekkincsünk megbecsülésének megnyilvánulása is, mely egyben bizonyítja, hogy nagy szükség van a református énekmisszióra, zsoltáraink és énekeink – a zengő Ige – megőrzésére, éneklésünk ápolására.  Böszörményi Gergely hozzátette: "Több gyülekezetünk és református közösségünk is érintett és részese egyházunk, a kiadó, a karnagyok, a kórusok és az orgonisták közös örömének. Az elismerés, a köszönet és a hála szavai illetik őket."





Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.