A legfontosabb a kormányzat és az egyházak közötti bizalom visszaállítása

2010. október 08., péntek

Egyházi törvénycsomag készül, amely október végén, november elején kerülhet a Parlament elé – jelentette be Szászfalvi László államtitkár Berekfürdőn.

Egyházi törvénycsomag készül, amely október végén, november elején kerülhet a Parlament elé – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára Berekfürdőn. Szászfalvi László a IV. Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferencián elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályi rendszerből szeretnék az összes diszkriminációs elemet kivenni, vagyis úgy alakítják át a jogszabályokat, hogy az megfeleljen az egyenlő finanszírozás követelményének.

altAz államtitkár szerint az első és legfontosabb lépés a kormányzat és az egyházak közötti bizalom visszaállítása, mert – mint mondta – bizalom nélkül nem működik a párbeszéd, és nem lehet nemzeti egységet teremteni. Úgy vélte, hogy az elmúlt három hónapban a kormányzat számos lépést tett a bizalom megalapozására. Szászfalvi László példaként az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatását említette: elmondta, hogy már most kifizetnek 1,3 milliárd forintot az érintett iskoláknak, és a következő két évben egy közös megállapodás és ütemezés alapján visszajuttatják a törvénytelenül elmaradt további összegeket. Hozzátette: 655 millió forint pótlólagos támogatást adnak az egyházi kórházaknak, mert azok több olyan forrásból nem részesültek, amelyekből az állami kórházak kaptak. Az államtitkár elengedhetetlennek nevezte, hogy az államtól közfeladatot átvállaló egyházi intézmények, kórházak, iskolák, szociális intézmények, közgyűjtemények ugyanolyan mértékű állami támogatást kapjanak, mint az önkormányzati intézmények.

Szászfalvi László hangsúlyozta, hogy a történelmi egyházakat stratégiai szövetségesnek tekinti a Fidesz-KDNP kormány. A közös összefogásban együtt szeretnék felemelni a Kárpát-medencei magyarságot, valamint – mint fogalmazott – kivezetni az országot a szociális, erkölcsi és morális válságból. Az államtitkár a stratégiai szövetség szerves részének nevezte az egyházi missziókat is.

A IV. Kárpát-medencei Missziói- és Diakóniai Konferenciát október 3-6. között tartotta a Református Missziói Központ. A berekfürdői rendezvényre csaknem kétszázan látogattak el, többségében a különböző szakmissziós területeken szolgálatot teljesítők, valamint az egyházmegyék és egyházkerületek missziói és diakóniai felelősei.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.