"A hit ott kezdődik, ahol a szavak elhallgatnak" - kiállítás az MRE rajz-és esszépályáztára érkezett alkotásokból

2009. december 01., kedd

„A hit ott kezdődik, ahol a szavak elhallgatnak” –írta az egyik pályázó a Szívemben már őt megtaláltam című versenyre küldött pályamunkájában.

Csaknem ezer Kárpát-medencei magyar fiatal küldte be alkotásait a Magyarországi Református Egyház (MRE) felhívására. Rajzokat, képzőművészeti alkotásokat és esszéket készítettek a fiatalok. A reformáció hónapja és Ady Endre halálának 90. évfordulójára meghirdetett rajz-és esszépályázat eredményhirdetését, valamint a pályamunkákból készült kiállítás megnyitóját december 2-án, szerdán 9 óra 45 perctől tartják a Baár-Madas Gimnázium és Általános Iskolában. (Budapest, II. kerület Lórántffy Zsuzsanna u. 3.) Az ünnepi alkalmon Bölcskei Gusztáv, püspök a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke köszönti a résztvevőket.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.