Jóakaratú emberek összefogása felebarátainkért

2011. december 31., szombat

Ökumenikus jótékonysági rendezvényt szerveztek Budapesten, a Svábhegyen.  Az alkalom bevételével a helyi református gyülekezet és a katolikus egyházközség szegénységben élő gyülekezeti tagjainak tették szebbé a karácsonyt.

Jézus utolsó ítéletről szóló kijelentése óta tudjuk, hogy a felebaráti szeretet sokféle formáinak gyakorlása – éhezőknek ételt adni, szomjazóknak italt adni, ruhátlanokat felruházni, utasoknak szállást adni, betegeket látogatni, foglyokat kiváltani, holtakat eltemetni, tudatlanokat tanítani, kételkedőknek jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, bűnösöket meginteni, sértéseket megbocsátani, másokat türelemmel elviselni, élőkért, holtakért imádkozni, – feltétele az ember üdvösségének (Mt 25).

Az idei évben harmadik alkalommal elevenedett fel az a régi hagyomány, amelynek személyes felelőse voltam. Szponzoraink, támogatóink, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Bajai Halászcsárda, a CBA Príma Budaconsum Kft., a László pékség, a KÉSZ Istenhegyi csoportja, valamint a Szent László plébánia és a svábhegyi református gyülekezet összefogásának köszönhetően a jótékonysági rendezvénnyel szebbé tehettük a karácsonyi készülődést, a hegyen lakók úgy érezték, fontosak valakinek, valaki lehajolt hozzájuk.

Az elmúlt évekhez hasonlóan itt a Hegyvidéken egyre többen mondhatták el, hogy legalább egyszer egy évben ünnepi ételt fogyaszthattak. (A felebaráti szeretet jegyében készített karácsonyi halászlé költségeihez tavaly a katolikus és a református egyház anyagilag is hozzájárult 80 kg ponty megvásárlásával.) A karitatív rendezvényhez a Hegyvidéki Önkormányzat Katasztrófavédelmi osztálya sátrat biztosított, amit katolikus testvéreink állítottak fel a Jókai Agóra melletti parkban, majd a rendezvény végén le is bontottak, a Jókai Mór nevét viselő iskolától a helyszínen világítást kaptunk, a Hegyvidéki Önkormányzat Városüzemeltetési Osztályának munkatársai segítettek a rendezvény zökkenőmentes lebonyolításában, biztosították a szállítást, a kötelező orvosi ellátást, a tároló edényeket, asztalokat, padokat, a mobil vécét. A Bajai Halászcsárda térítésmentesen készítette a több mint háromszázötven adag hallét, a forró teát és a forralt bort. A CBA Príma Budaconsum kft. tulajdonosa szponzorálta a hallé alapanyagait, a fűszereket, a műanyag tányérokat, evőeszközöket, a szalvétát, a bort, cukrot, citromot, stb. A László pékség ajándékozta a kenyeret és a kakaós kalácsot.

A karácsonyi hangulat megteremtéséhez az ökumené jegyében közösen díszítettük a karácsonyfát, CD lejátszóból szólt a karácsonyi ének. A katolikus és a református gyülekezet közreműködői, a Keresztény/keresztyén Értelmiségi Szövetség Istenhegyi csoportjának tagjai mellett többek között Fonti Krisztina alpolgármester is osztotta a halászlé adagokat. Személyes jelenléte garancia arra, hogy a következő esztendőben is bátran szervezhetjük ezt a közösségteremtő alkalmat.

Akárcsak tavaly, az idén is egy adag hallé 600 Ft-ba került, árából, valamint a forralt bor és a tea eladásából befolyt összeggel, 225 110 forinttal a katolikus és a református egyházközség a szegénységben élő gyülekezeti tagjainak karácsonyát teszi szebbé.

Köszönjük, hogy az elmúlt évek karácsonya a jóakaratú emberek és felebarátaink számára is felejthetetlen volt, szeretnénk, ha jövőre is így lenne!     

(Béres)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.