Megjelent az Üzenet reformációi száma

2010. október 18., hétfő

 

altTestvérmegyei kapcsolatokról és a a kolozsvári református kollégium fennállásának 20 éves évfordulójáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

A reformációnak nincs vége – olvasható az Üzenet címoldalán levő írásban. Ha Luther és Kálvin ma is élne, és körbeutaznák kontinensünket, biztosak lehetünk benne, hogy hangosan elsírnák magukat. Ha ma reformátor eleink körbenéznének e földrészen, megpillanthatnák a "harcképtelen" egyházat, a pénzimádatot és a be nem fogadott, erejét veszett igehirdetéseket – írja a reformációról szóló cikkében a szerző.

Kozma Zsolt professzor Metszetek című sorozatában ezúttal a ranglétráról, az elsőbbségről, a hierarchiáról elmélkedik.

Testvérmegyei kapcsolat született a Kalotaszegi és a Tolnai Egyházmegye között - erről tudósít Hover Zsolt.

Fényképes beszámoló olvasható a Moldvában tartott szórványtalálkozóról, a kolozsvári református kollégium fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről, a református kollégiumok közös tanévnyitójáról valamint arról is, hogy a kolozsvári protestáns lelkészképzés Magyar Örökség-díjat kapott.

Folytatódik Ötvös József sorozata Őszinte vallomás a besúgásról címmel valamint a Református Telefonos Szeretetszolgálat sorozata is, melynek címe Péntekenként Reftelsz.

Lőrincz István a Mannás kosár rovatban Eutichust mutatja be, melynek kapcsán a mai ifjúság egyházhoz, igehirdetéshez való viszonyát boncolgatja.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.