3 in 1 Bacskában

2010. október 06., szerda

altA Zempléni Egyházmegyében az új iskolai évben a bacskai gyülekezetben folytatódott a 3 in 1 elnevezésű ifjúsági nap.

A szeptember végén megtartott alkalomra harminchárom fiatal érkezett a környező gyülekezetekből. A konfirmandus korosztály számára készített találkozó témája ezúttal az ismert református köszöntés első része – az Áldás, Békesség! volt. „Az alkalmon részt vevő fiatalok csoportokba osztva próbáltak olyan köszöntési formákat megmutatni és eljátszani, amelyek egy-egy közösségre jellemzőek“ – tájékoztatta a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapját Kendi Csaba, az ifjúsági napnak helyt adó gyülekezet lelkipásztora.

„Volt fogalmi szójáték is, melynek keretében olyan kifejezések magyarázatát keresték a fiatalok, amelyeket gyakran használunk gyülekezeteinkben, istentiszteleteinken. Néhányat közülük videofelvétellel, illetve egy-egy jelenettel érzékeltetve próbáltuk közelebb hozni és érthetőbbé tenni“ – mondta a lelkipásztor. Az áldás és békesség szavak lényegét, bibliai értelmét Molnár István királyhelmeci beosztott lelkipásztor hasonlította össze az Ároni áldással (4Mózes 6,24-26). A résztvevőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy csoportokban közösen beszéljék meg gondolataikat az elhangzottak kapcsán.

A délután hagyományosan közös énekléssel és szeretetvendégséggel telt el. „Bacskában is jó volt együtt lenni. Ez a mostani alkalom olyannyira vonzóvá tette a gyülekezetünk közösségét, hogy a csoportos beszélgetésekbe a fiatalok között lévő felnőttek is szívesen bekapcsolódtak volna. Legyen ezért Istennek Dicsőség!“ – mondta a 3 in 1 alkalomról Kendi Csaba lelkipásztor.

reformata.sk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.