Kálvinnal a Nyárád és a Maros mentén

2010. november 02., kedd

altAz erdélyi Nyárád és Maros folyó mentén presbiteri, nőszövetségi és istentiszteleti alkalmakon elevenedett meg Kálvin tanítása, és emberi arca.

Az erdélyi Nyárád mentén fekvő Somosdon október 23-án csendesnap volt. Ezen szolgálatot végzett Botos Csaba helybeli lelkész, és dr. Békefy-Röhrig Klaudia budapesti pasztorálpszichológus- lelkész. A nap témája ez volt: „Hallgatni ezüst, imádkozni arany. Az imádkozó Kálvintól a női világimanapig” – ahogyan a vendég lelkésznő megfogalmazta. Mintegy száz érdeklődő volt együtt az Ige mellett, nyolc gyülekezetből. Az előadó felidézte Kálvin imaéletét, néhány imádságát is közreadta, valamint szólt a chilei asszonyok által előkészített jövő évi női világimanap témájáról. Átadta a Presbiter legújabb számának példányait, valamint azt a kis tanulmányi füzetet, ami Kálvin legfőbb tanításait dolgozza fel leckeszerűen.

alt

Szövérffi Melinda, a Marosi Egyházmegye Nőszövetségének elnökei bemutatta a Nyárád menti gyülekezetek nőszövetségi életét, munkáját.  Az alkalmon jelen volt Soós Noémi cserefalvai lelkésznő, a Romániai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának elnöke, a női világimanap koordinátora is.

Ugyanezen a napon dr. Békefy Lajos lelkipásztor, a Presbiter felelős szerkesztője vetített képes, prezentációs előadást tartott Nagyölyvesen, az uzdiszentpéteri református missziói egyházközség leányegyházában, ahol a Marosi Egyházmegye III. körzetéhez tartozó 14 egyházközség presbitériumainak képviselői voltak jelen, mintegy százan lelkipásztoraikkal együtt. Az istentisztelettel kezdődő egész napos testvéri együttlétet Veress László marosszentkirályi lelkipásztor igehirdetése nyitotta meg a 100. zsoltár 2. verse alapján.

alt

Ezt követően került sor a vendégelőadó szolgálatára, aki Kálvin emberi, spirituális és teológiai időszerűségéről szólt előadása első részében. Bemutatta a csodálkozó, a pneumatikus, a Szentlélektől vezetett és a szociálisan fogékony reformátort, s felidézte sok idézet segítségével az imádkozó, éneklő és bibliás Kálvin szellemi alakját. Mindeközben érzékeltette reformátorunk életvitelének, gondolkodásának időszerűségét. Elemezte a Jézus Krisztus hármas tisztéből (prófétai, papi, királyi) a presbiteri szolgálatra levonható következtetéseket.  Előadása második részében Kálvin és a korabeli nemes udvari, és a hugenotta hölgyekkel folytatott levelezése, házassága, s felesége, Idelette de Bure-höz fűződött bensőséges szeretetkapcsolata alapján villantotta fel reformátorunk kevésbé ismert emberi arculatát. Majd az együttlétet a szerkesztő-lelkipásztor áhítata zárta be, aki egyúttal átadta a jelenlévőknek a Presbiteri Szövetség ajándékaként hozott több száz példányát a Presbiter című lapnak. Hálás szívvel emlékezünk vissza Csenteri Levente tiszteletes úr és a kicsiny, kedves gyülekezet házigazdai szeretetére, vendéglátó figyelmességére.

Vasárnap a szellemi Kálvin-túra a Maros mentén folytatódott. Október 24-én a marosvásárhely-alsóvárosi református templomban végzett vendégigehirdető szolgálatot dr. Békefy Lajos, aki Lőrincz István ottani lelkipásztor és a presbitérium meghívásának tett eleget.

alt

A délelőtti istentiszteleten 1János 4,17kk alapján szólt az igazi isteni szeretetről, ami megszabadít a félelemtől, bizalommal tölt el az ítélet napjára tekintve, és megszabadít attól a kettősségtől, hogy másként viselkedjünk Isten és felebarátunk iránt. A templomot megtöltő gyülekezetnek egyúttal a vigasztalás, és a megerősítés evangéliumát is hirdette.   

Délután a Presbiteri Szövetség és a Presbiter című lap szerkesztőbizottsága nevében a marosvásárhelyi református temetőben rövid hálaadó megemlékezést tartott dr. Csiha Kálmán erdélyi püspök sírjánál. Pályi József, az Erdélyi Presbiteri Szövetség titkára kíséretében elhelyezte a síron a kegyeletes emlékezés virágait.
Este az alsóvárosi templomban dr. Békefy-Röhrig Klaudia lelkész igehirdetésében Pál alapján a Krisztusban való világosságról szólt, ezt követően pedig dr. Békefy Lajos vetített képes előadást tartott Kálvinról, az egyház nagy tanítójáról, illetve felvázolta személyes, emberi, lelki arcvonásainak néhány jellegzetességét. Az előadások iránt minden helyen megmutatkozó nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy Kálvin tanításai, hatása ma is elevenen él a sok küzdelmet megélt, Isten áldotta Nyárád és Maros menti református nép szívében, kegyességében, egyházszeretetében, bibliás hitében. Jó volt ezt látni, s ebben kölcsönösen megerősödni!

Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.