Konferencia a közép-európai megbékélésért az EU-elnökség jegyében

2011. február 25., péntek

"Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában" címmel rendeznek konferenciát Budapesten, 2011. március 10-12. között. Az esemény az MRE kiemelt EU-elnökségi rendezvénye is.

“Az Egyházak szerepe a társadalmi megbékélésben Közép-Kelet-Európában” címmel rendeznek konferenciát Budapesten, 2011. március 10-12. között. A “Közép-Európa, mint a vallási sokszínűség modellje” alcímet viselő eseményt a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti szervezete, valamint a Reconciliation in South East Europe Alapítvány szervezi a „Healing of Memories” projekt keretében és a magyarországi történelmi egyházak, valamint az ausztriai, romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai egyházak közötti ökumenikus párbeszéd jegyében. A MEÖT központjában (1117 Bp. Magyar tudósok krt. 3.) megrendezésre kerülő konferencia a Magyarországi Református Egyház kiemelt EU-elnökségi rendezvénye is.

A konferencián a tervek szerint felszólal többek között Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke; Irinej Bulovic, a Bácskai Ortodox Egyházmegye püspöke; Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke; Christoph Klein, az erdélyi szász evangélikus egyház nyugalmazott püspöke; Rüdiger Noll, az Európai Egyházak Konferenciája Egyház és Társadalom Bizottságának igazgatója; Tony Peck, az Európai Baptista Szövetség elnöke; Markus Meckel volt német külügyminiszter, Laurenţiu Streza a Nagyszebeni Ortodox Egyház érseke.

A tervezett program szerint a konferencia nyitónapján tematikus köszöntők hangzanak el a közép-európai történelmi és kulturális sokszínűség, mint társadalmi és egyházi kihívás témakörében, valamint pódiumbeszélgetésre kerül sor az egyházi vezetők és a meghívott politikusok között. A második napon Közép- és Délkelet-Európa 20. századi politikai változásait tekinti át előadásában Ion Zainea nagyváradi és Marjanucz László szegedi professzor, valamint Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára osztályvezetője. Majd a “20. század történelmi eseményeinek jelentősége az egyházak számára” címmel valamennyi résztvevő egyház képviselői tartanak előadásokat. A konferencia harmadik napján a résztvevő országok egyháztörténészei munkacsoportokban folytatják a tanácskozást. A téma: a 20. század történelmi eseményeinek jelentősége a különböző egyházak identitásában és ekkléziológiájában, valamint kapcsolataik a régió többi egyházával. A háromnapos tanácskozás pódiumbeszélgetéssel zárul az egyházak együttéléséről.

A Healing of Memories (HoM) projekt az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Protestáns Egyházak Közössége – Leuenbergi Egyházi Közösség (CPCE) közös kezdeményezése, mely a CEC, az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE), illetve az Egyházak Ökumenikus Tanácsának (WCC) az Ökumenikus Chartában 1998-ban megfogalmazott feladatait vállalja fel azzal a céllal, hogy a többségi és kisebbségi egyházak között még fennálló, évszázadok alatt kialakult félreértések és előítéletek megszűnjenek. A program keretében 2004 óta számos konferenciát szerveztek kárpát-medence-szerte, és az európai partneregyházak közremőködésével egyházi alkalmazottak, önkéntesek, lelkigondozók számára továbbképzéseket tartottak a lelkigondozás, a kommunikáció, a mediáció és a csoportmunka területén. A régió valamennyi történelmi egyházának részvételével helyi Healing of Memories tudományos értekezletet bonyolítottak le.

Csepregi Botond

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.