Áldás, békesség minden időben

2020. március 18., szerda

Minden időben címmel indít reggeli internetes áhítatsorozatot a Magyarországi Református Egyház. Kezdjék velünk a napot minden hétfőn, szerdán és pénteken!

Heti három nap jelentkező, internetes áhítatsorozatot indít a Magyarországi Református Egyház. A videók március 19-től, hétfőn, szerdán és pénteken hétköznap reggel hat órától lesznek elérhetők a reformatus.hu weboldalon. A személyes elcsendesedést segítő alkalmakat református lelkipásztorok – többek között Karsay Eszter, Somogyi Péter, Zila Péter, Bogárdi Szabó István és Balog Zoltán – tartják majd. Egyes felvételek, a tervek szerint kedden reggel a Duna Televízióban, ugyanaznap este pedig a Kossuth Rádióban is megnézhetők, meghallgathatók lesznek.

Mint azt Bencze Zsófiától, az MRE Kommunikációs Szolgálat sorozatért felelő munkatársától megtudtuk: „Jelen pillanatban 20-25 áhítatunk van, de nagy szeretettel várjuk azon lelkipásztorok jelentkezését, akik szívesen támogatnák az otthon maradók elcsendesedését. A technikát mi biztosítjuk, lelkipásztorokra azonban szükségünk van, akikkel elkészíthetjük a felvételeket.”

A sorozat címét a református énekeskönyv 90. zsoltárának első versszaka inspirálta:

„Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben.”

A sorozattal a református egyház a koronavírus-helyzetre reagál, a közeljövőben az istentisztelet-közvetítések mellett immár áhítatokkal is segítünk.

Április 1., Balog Zoltán:

Március 30., Vassné Baki Ilona:

Március 27., Literáty Zoltán:

Március 25., Berke Eszter:

Március 23., Sípos Aba Álmos:

Március 20., Somogyi Péter:

Március 19., Karsay Eszter: 

 

Amennyiben református lelkipásztorként szívesen csatlakozna az áhítattartókhoz Ön is, kérjük, keresse Bencze Zsófiát a bencze.zsofia@reformatus.hu e-mail címen.

Online református istentiszteletek

A járvány miatt nem jutott el református istentiszteletre? Válasszon gyülekezeteink internetes közvetítései közül. A listát folyamatosan frissítjük. Közvetítése nem szerepel a listában? Küldje el a kommunikacio@reformatus.hu e-mail címre. Köszönjük!

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.