Muzeális értékű úrasztali terítők áztak el Kecskeméten

2020. január 15., szerda

Csőtörés miatt elázott a kecskeméti Ráday Múzeum raktára. A múzeum pincéjébe egy, az utcaszint alatt elrepedt távhővezetékből szivárgott be a forró víz. A raktárban 10-15 centiméter víz állt, hatalmas gőzfelhő és pára keletkezett. Több mint 200 úrasztali terítő ázott el, de megrongálódott a gyűjteményből Ravasz László püspök karosszéke is. A kár mértéke elérheti az egymillió forintot. A múzeum januárra bezárt.

A tűzjelző lépett működésbe január 8-án hajnalban a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Múzeumában, Kecskeméten. A szerkezetet a csőtöréskor felszabadult forró gőz hozta működésbe, ennek köszönhetően gyorsan sikerült megállítani a vízbefolyást, és azonnal el is tudták kezdeni a kármentesítést a múzeum munkatársai.

A pincéből ki kellett menteni több mint kétszáz úrasztali terítőt és textíliát, amelyeket ugyan a víz nem ért el, de a gőz és pára miatt átnedvesedtek. A terítők közül a legrégebbi még a 16. században készült. Mindegyik darab pótolhatatlan, valamelyik dunamelléki gyülekezet történetét, emlékét őrzi. Ipartörténeti ritkaság is van köztük, hiszen itt található például az első textilnyomtatással készített úrasztali terítő. Vannak köztük arany- és ezüst szálakkal hímzett textíliák is.

A tárolók, bútorok lábai eláztak, ezeket cserélni kell. Muzeális értékű berendezési tárgy ugyan nem volt a pincében, ám eszmei értéke a Ravasz László által használt bútoroknak mindenképpen van. Megsérült az egykori dunamelléki püspök karosszékének lába, de restaurálással helyrehozható. Emellett természettudományos könyvek áztak el, amelyeket ideiglenesen a földön tároltak, mert egy felújítás miatt máshol nem volt már nekik hely. Ezek a könyvek elsősorban a múzeum ásványgyűjteményéhez kapcsolódó kötetek, az 1980-as évektől napjainkig kiadott munkák.

A pincében vitrinekben tárolt több száz klenódium – úrasztali kelyhek, keresztelőkancsók stb. – nem sérültek meg, de a gőz miatt meg kell őket tisztítani. A múzeumba beépített, jól záró tűzgátló ajtók megakadályozták, hogy a víz és a gőz a többi terembe is betörjön, ezzel védve a további helyiségekben tárolt értékeket.

A kecskeméti Ráday Múzeum januárban zárva tart. Jelenleg a kárfelmérés és a kárenyhítés zajlik. Fogarasi Zsuzsanna igazgatónő tájékoztatása szerint a becsült kár félmillió és egymillió forint közé tehető. A múzeum februárban nyit újra.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

1Móz 27,1–33

„…Jákób éppen csak kijött apjától, Izsáktól, amikor a bátyja, Ézsau is megjött a vadászatból” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink