Miatyánk a kortárs magyar festészetben - kiállításmegnyitó
2019. szeptember 24., kedd, Kőszeg„Miatyánk a kortárs magyar festészetben” címmel nyílik kiállítás Kőszegen 2019. szeptember 24-én, kedden. A tárlat arra keresi a választ, hogy a Jézus Krisztustól tanult imádság elmondása közben milyen képi világ jelenik meg az emberi elmében. A kiállítást Steinbach József dunántúli püspök nyitja meg.
„A klasszikus festészetnek megvannak a kedvelt témái, ábrázolási sémái. Az invenciózus gondolkodás, az experimentális megközelítési mód már kevésbé jellemző a szakrális festészetre, s adott pillanatban még kockázatos is lehetett. Szinte a lehetetlenre vállalkozik az a
művész, aki ma a magyar kortárs festészetben vizuálisan jeleníti meg a megjeleníthetetlent, hiszen a megfoghatatlant próbálja közvetíteni a szemlélő, a befogadó számára” - mondta el Lőrincz Zoltán, a Miatyánk a kortárs magyar festészetben című kiállítás kurátora. Hozzátette: „a kiállítás arra keresi a választ, hogy a mi Urunk Jézus Krisztustól tanult imádságot naponta többször is elmondva, vajon milyen képi világ jelenik meg az emberi elmében?”
A kiállítást Steinbach József dunántúli püspök nyitja meg.
Időpont: 2019.09.24. kedd 17.00
Helyszín: Kőszegi Református Templom, Csillag Terem mutatjuk be. (9730 Kőszeg, Táncsics Mihály út 7.)
A kiállításra a belépés díjtalan, a tárlat október 31-ig megtekinthető.
Olvasta már?
-
Online Cigánymissziós Találkozó és Imanap
Noha megszakad egy hétéves hagyomány, és idén nem találkozunk személyesen az Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap keretében, de igyekszünk egy virtuális eseménnyel megemlékezni a Nemzetközi Roma Napról.
-
Interaktív online bibliaóra
Remény korlátok között címmel tart interaktív online bibliaórát az Ökogyülekezeti Mozgalom szerdán délutánonként.
-
A Reformátusok Lapja március 29-i számából
Szájról szájra jár a Magyar Kékkereszt Egyesület és a dömösi gyógyító programok híre, így előbb-utóbb mindig eljut azokhoz, akiknek szükségük van Isten gyógyító szeretetére. A Reformátusok Lapja online és nyomtatásban is megjelenő számából megtudhatják a református misszió titkát.
-
A Református félóra e heti adásából
Figyeljünk egymásra és idős hozzátartozóinkra, imádkozzunk az a betegekért, az egészségügyi szakemberekért és a vezetőkért. A hatósági döntések a gondviselés eszközei, ne vessük meg! – Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszél a veszélyhelyzetről szerdai adáunkban.
-
Istentisztelet élőben
Vasárnap délelőtt 10 órától élőben közvetítjünk honlapunkon a Pápai Református Egyházközség istentiszteletét. Igét hirdet Köntös László dunántúli főjegyző.