A HIT 2018 konferenciának otthont adó Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) idén októberben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, az ilyen és ehhez hasonló konferenciákon szeretnének hálát adni az elmúlt negyed évszázadért – mondta köszöntőjében Balla Péter, az intézmény rektora. „Különösen is nagy öröm egy olyan konferencia, amikor nemcsak az  anyaországbeli, hanem a határon túli testvérintézményeink képviselőivel is együtt lehetünk” – tette hozzá Balla Péter.

A Károli rektora Pál apostol galatákhoz írt levelének egyik sorával érzékeltette a keresztyén kutatómunka célját: „…hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra.” (Gal 2,5). Mint mondta, az apostol egész levelében azért küzd, hogy az evangélium igazsága megmaradjon a galaták számára, és ne hódoljanak be a tévtanítóknak. Hozzátette: évszázadokkal később a reformáció is ugyanezért küzdött, de még a ma emberének is nehéz elfogadni, hogy Isten már mindent elvégzett Krisztusban az üdvösségünkért – pedig Krisztus evangéliuma az, ami mindnyájunkat megtart. „Az a kicsi rész, amit a magunk helyén hozzáteszünk a tudományhoz, azt annak a szemszögéből kell megvalósítsuk, »hogy az evangélium igazsága megmaradjon«” – buzdított.

A KRE Hittudományi Karán október 25-én és 26-án megrendezett HIT 2018 konferencia előadói különböző történeti megközelítésből vizsgálják a magyar reformátusság közel fél évezredes történetét. A kezdeményezés lehetőséget nyújt magyar református múltunk megismerésére és megismertetésére az egyház-, művelődés-, társadalom-, mentalitás- és kultúrtörténet, illetve a néprajz és a teológia területein keresztül. Az eseményt a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Tanszéke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Kara, valamint a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezte meg.

Mit gondolunk örökségünkről?

„A kultúra középpontjában a vallás áll, a kultúra nem is más, mint egy-egy vallás világképének kiteljesedése a szellem valamennyi területén” – fogalmazott Gér András, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tanácsosa. Mint mondta, hitünk szerint Isten munkatársainak hívott el bennünket, hogy bizonyságot tegyünk nagy tetteiről – így járulunk hozzá keresztyén kultúránk restauráláshoz. „Hosszú ideig mások mondták meg, mit kell gondolnunk elődeinkről és örökségükről – és ma is vannak, akik megmondják mi az egyház dolga: lehetőleg semmibe se szóljon bele” – tette hozzá a tanácsos.

Gér András szerint az a folyamat, amin keresztül feldolgozzuk múltunkat, hozzájárul identitásunk alakulásához, és ezen keresztül formálja is azt: ez nehéz örökség, mely determinál, feladatokat szab és irányt mutat, de kincs is, melyre büszkék lehetünk. A tanácsos arra is felhívta a figyelmet, hogy Isten újjáteremtő Szentlelke által szabadok vagyunk, ezért hagynunk kell, hogy szellemünk is szabad legyen: „Nézzünk szembe azzal, ami a hátunk mögött van és értsük meg, miért váltunk olyanná, amilyenek vagyunk! Ezek következtében pedig embertársaink között büszkén, de Isten előtt alázatosan vállaljuk fel identitásunkat – hangsúlyozta Gér András. – Most mi jövünk, mi mondjuk meg, kik vagyunk és mi értékeljük saját múltunkat. Vessük le a ránk kényszerített cenzúrát!”

Mire emlékezünk?

„Nem emlékszünk az elmúltakra, de ami ezután következik, arra sem fognak emlékezni, akik majd azután lesznek” – idézte Zsengellér József, a KRE rektorhelyettese a Prédikátor könyvének gondolatait (Préd 1,11), melyeket Marcel Prust Az eltűnt idő nyomában című művével párhuzamba állítva érzékeltette a múlt homályába vesző idő és az eltérő emlékezés megértésének nehézségeit. „A kulturális emlékezet a mi társadalmunkban is folyamatosan jelen van, ennek része a tudattalan és tudatos felejtés, az önkéntelen és tudatos emlékezés – ugyanúgy, mint az egyes események új köntösbe való helyezése” – emlékeztetett a rektorhelyettes. Mint mondta, a különböző társadalmi csoportok másként tekintenek a múltra, így a hagyomány, az identitás és a történelem kulcsfontosságú keretekké válnak a múltfeltárásban.

Zsengellér József arra is emlékeztetett, hogy a 25 éves Károli idén hívta életre az Egyház és társadalom kutatóintézet műhelyeit, mellyel történelmünk református olvasatát igyekeznek megteremteni és hagyománnyá tenni, hogy az identitásformáló erővé lehessen. „Most vagyunk túl október 23-a ünnepén, melyet harminc éve még nem ünnepelhettünk, és közeleg november 7-e, amit viszont huszonnyolc éve már nem ünneplünk. Mi olyan identitásformáló hagyomány nekünk, reformátusoknak, amit ünnepelnünk kéne?” – vetette fel a kérdést. Mint mondta, a hittudományi kar falai között tanuló diákoknak vannak ’56-os hősei, akik ezt az identitást erősítik és akikre emlékezni kell, de ebben a szellemben hangzanak majd el a konferencia előadásai is: némelyek elidőznek a 20. század kritikus korszakainál, mások visszarepítenek a reformáció korába, bemutatják a gályarabságot, mint a felekezeti identitás ősmetaforáját és a vallásgyakorlást, mint a kulturális ellenállást a kommunizmus idején.

Mi határozza meg az identitást?

„A budapesti egyházi intézmények kötelessége, hogy időről időre szervezzen ilyen alkalmakat” – hangsúlyozta Földváryné Kiss Réka. A Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke szerint minden ilyen alkalom ünnep, „seregszemle”, amikor a kutatók találkozhatnak, meghallgathatják egymást és beszélgethetnek informális keretek között is. Az egyháztörténeti tanszék tanára szerint az tudományterületük egyszerre rendelkezik külső és belső pozícióval, ahol a teológiai keretek maradandók, miközben a kulturális pillérek folyamatosan változnak – ezért elengedhetetlen az erről folytatott párbeszéd.

„A felekezetei identitásunk meghatározza a kérdésfelvetéseinket, a szempontjainkat és a paradigmáinkat, melyekben gondolkozunk – tette hozzá a NEB elnöke. – Azonban nemcsak a felekezetek párhuzamos narratívái vannak jelen: komolyabb kihívás, hogy akik belülről szemlélik az egyháztörténetet, tudják, hogy a reformáció hitmélyítő szemlélettel indult, de a külső megközelítés általában a kultúra és mentalitásformáló hatásokra fókuszált.”

Kiss Réka elmondta, a magyar reformátusok számára azért is fontos ez, mert olyan identitásformáló gondolatrendszer alakult a reformáció és a későbbi, rendi mozgalmak nyomán, ami évszázadokra meghatározta a gondolkodást – így 1948 után ezt a modernitásértelmezést sajátította ki és forgatta ki a totalitárius rendszer. Ezért a ma kérdése az, hogy lehet református identitásunkat és ennek kultúraközvetítő szerepét újra fogalmazni és méltó helyére állítani – erre keresik a választ a mai és holnapi napon.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Némedi-Varga Dávid