Minden REND-nek van egy bibliai témája, amelyet a fesztivál lelki programjain, istentiszteletein és előadásain bontanak ki. Idén az egyik legismertebb ószövetségi igeszakasz, Ézsaiás próféta könyve 40. fejezetének 31. versét alapul véve a szombat délelőtti előadásokon arról esett szó, mit jelent bízni Istenben, mitől „szárnyal” a mai ember és hogyan tudjuk erősíteni egymást.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” – hangzottak a bátorító szavak a Kaposváron összegyűlt több ezer dunántúli református ember számára is.

Sorsfordító közbeavatkozás

„Isten prófétája ezzel a mondattal megpróbálja felrázni múltjából kiforgatott, jövőjétől megfosztott, babiloni fogságba került népét” – ismertette a bibliai prófécia keletkezésének körülményeit Vladár Gábor, a pápai teológia volt rektora.

Ézsaiás könyvének hangvétele megváltozik az idézett szakasztól kezdve: a korábbi, bűnök miatti ítéletről szóló próféciákat felváltják a vigasztaló szavak. Ebből a bibliatudósok arra következtettek, hogy a könyv első 39 fejezetét még Jeruzsálem elfoglalása előtt írták, az azt követő 16 fejezet viszont később, Kr. e. 587 után született. Vigasztaló Ézsaiásnak is nevezik ez utóbbi szövegek szerzőjét, mert az ismeretlen próféta örömhírt mond az idegen uralom alatt, az otthonától távol került, Istenének jelenlétében is kételkedő zsidó nép számára.

„Elidegenedtek a száműzetésben, lelki-szellemi hajléktalanságba süppedtek, távol kerültek az atyai háztól” – fogalmazott a református teológus, aki szerint ez a diagnózis korunk emberére is igaz, aki saját maga alkotta szórakozásainak és státuszszimbólumainak rabszolgájaként él. „Ebben a helyzetben szólal meg Isten csodálatos ígérete, és az ember megérti, hogy a mennyei Atya kézben tart mindent a világon” – tette hozzá.

Ez pedig nem más, mint az az örömhír, hogy Isten, aki a világot teremtette, nem csupán egy megkövesedett emlék, hanem ma is élő, ígéreteket kibontakoztató, valóságos Úr, aki várja az embert, kapcsolatban akar lenni vele. Nekünk, magyaroknak is szükségünk van erre a vigasztalásra – összegezte mondandóját Vladár Gábor.

Bízz az Úrban!

Egész iparágak épültek a fáradtság, kiégés elleni küzdelemre, pedig az ige azt mondja, azok ereje újul meg, „akik az Úrban bíznak” – erről már Köntös László dunántúli főjegyző beszélt. De mit jelent az Úrban bízni? A püspökhelyettes szerint először is annak beismerését, hogy a világ nem a véletlen műve, nem esetleges, hanem kerek egész, van alkotója, aki céllal teremtette és értelemmel látta el, akinek terve van vele. Ugyanakkor „a mindenség Ura olyan hatalom, amelyikben bízni lehet, hisz Krisztusban megmutatta, hogy személyesen szeret minket és azt akarja, hogy örök életünk legyen” – hangsúlyozta Köntös László.

Hogyan tud a bizalom hatására megújulni az erőnk? A főjegyző szerint nem reménytelen, nem hiábavaló és nem céltalan többé az életünk, ha tudatában vagyunk annak, Isten azt szeretné, hogy legyünk részesei az ő üdvözítő tervének. Mint mondta, ez a bizalom nem „lelki wellness”, hanem annak képessége, hogy túllátva az aktuális nehézségeken Isten örök tervére fókuszáljunk. „Érezzük mi is a fáradtságot, ugyanakkor nem veszítjük el a hitünket, mert Isten értelmet ad az életünknek: Jézus Krisztus feltámadt, és mi közösségben élhetünk vele.”

Köntös László szerint a modernitás embere azért jár tévúton, mert önmagában keresi a válaszokat az élet értelmére, pedig Isten a világ Ura. „Ne legyünk szomorú keresztyének, ne sirassuk az egyházat, hisz a jövőnk Istenben van elrejtve. Bízzunk benne, ő megcselekszi, amit eltervezett, akár rajtunk keresztül is” – bátorított mindenkit.

Szárnyalj az Úrban!

A második ígéret még ennél is fantasztikusabb: akik az Úrban bíznak, azok „szárnyra kelnek”, mint a sasok. „De hogyan szárnyal a sas? Gyönyörűen, magasan, biztosan, erősen és pontosan” – magyarázta meg ezt bibliai a képet Steinbach József dunántúli püspök. Mert a sas szárnyalása először is gyönyörű vitorlázórepülés, amit nem lehet nem észrevenni – fogalmazott, majd azt kívánta, hogy minden nyomorúság ellenére is Isten szabadításában bízó életet éljünk, mely gyönyörködtet másokat. Ugyanakkor azt is kívánta, hogy tudjuk magasabb, krisztusi összefüggésekben szemlélni az életünket.

A biztos szárnyalás Steinbach József szerint a megtartatás csodájára emlékeztet: ahogy a madarat a légáramlatok tartják a magasban, a mi gyengeségünkön keresztül Isten cselekszik. Szárnyalásunkat tehát a Szentlélek teszi erőssé, ő ad a józanságot, hogy elkerüljük az öncélú rajongást és a gőgös ítélkezést is. Végül a sasokéhoz hasonló pontosságot kívánt mindenkinek, hogy szelíd határozottsággal, de olcsó kompromisszumok nélkül legyünk képesek beszélni hitünkről másoknak. Ne szedjünk áldozatokat – figyelmeztetett –, ebben ne hasonlítsunk a sasra, de legyünk pontosak, ne engedjük megváltoztatni a ránk bízott értékes üzenetet!

„Azt gondolom, nekünk is minden reggel el kell kérnünk Istentől a felszállási engedélyt, és a sasmadárhoz hasonlóan bele kell csavarodnunk a levegőbe. Ha az Úr hordoz minket, akkor terheink egyre könnyebbek lesznek” – mondta a püspök, majd „rajongástól és tankeresztyénségtől mentes, érett teológiai tudással megáldott, gyönyörűséges” szárnyalást kívánt a résztvevőknek.

Erősödj az Úrban!

Ma az egyház – kevés kivételtől eltekintve – Európában, Magyarországon és a Dunántúlon is fogyatkozik, így bennünk is felmerülhet a kérdés, magára hagyott-e minket Isten. „Nem csupán valamiféle kincstári optimizmus miatt idézgetjük Ézsaiás bátorító szavait” – tette egyértelművé Bellai Zoltán egyházkerületi főtanácsos. A kaposvári lelkésznek az idei találkozó mottója teológushallgató korától kezdve meghatározza szolgálatát, ezért saját bőrén tapasztalta annak helytállóságát.

 „El kellene hinni!” – hangsúlyozta, hozzátéve: még mindig bezárkózottan élő közösségeinknek nyitottabbá kellene válniuk környezetük felé, ki kellene lépniük falaik közül, hogy megszólíthassanak másokat az örömhírrel. „De nem csak szóval kell hirdetnünk, oda kell élnünk eléjük az evangéliumot” – mondta Bellai Zoltán, aki szerint mindez nem csupán a lelkészek felelőssége, hanem a gyülekezeti tagoké is.

„Érezzük annak a lehetőségét, hogy mindez megtörténhet? – kérdezte a házigazda lelkész. – Kevesek vagyunk hozzá, de akik az Úrban bíznak, azoknak sikerülhet.” Mint mondta, Isten népe mindig képes megújulni az ő erejéből. „Ha nem is öt vagy tíz év, hanem ötven év múlva, de újra megtelhetnek templomaink. Csak rá kell bíznunk magunkat!”

Feke György, fotó: Vargosz