Koreai vallási közösségek támogatják a csúcstalálkozót

2018. április 27., péntek

Vallási és egyházi vezetők, illetve ökumenikus szervezetek is nagy reménységgel tekintenek Dél- és Észak-Korea csúcstalálkozója elé, és a békét hozó tavasz beköszöntéért imádkoznak. A Vallások Koreai Béke Konferenciája nyilatkozatban üdvözölte az észak- és dél-koreai elnökök csúcstalálkozóját, melyet „Közeleg a tavasz” címmel tettek közzé.

A Vallások Koreai Béke Konferenciáját (KCRP) 1986-ban alapították és hét vallás képviselői tartoznak tagjai közé. A KCRP célja, hogy előmozdítsa a békét és a stabilitást a Koreai félszigeten a vallások közötti együttműködésen keresztül – amit mára már számos vallási vezető támogat Ázsia szerte és azon túl. A Koreai-félsziget békéje nemcsak álom a számunkra, hanem kötelességünk, amit valóra kell váltanunk.

A történelmi találkozóra április 27-én a demilitarizált övezet déli részén fekvő Panmunjom városában kerül sor. Észak- és Dél-Korea vezetői eddig két alkalommal találkoztak hivatalosan, legutóbb 11 éve az észak-koreai Phenjanban.

A 2018-as téli olimpia óta a béke pozitív jeleinek szemtanúi voltunk a régióban, olyan kezdeményezéseknek, amik reménységünk szerint hamarosan kibontakoznak és szárba szökkennek, mint a virágok tavasszal. Az április 27-i koreaiközi csúcstalálkozóra és az Észak-Korea és az Egyesült Államok között májusra tervezett csúcstalálkozóra úgy fog emlékezni az utókor, mint az emberiség történelmének döntő, vízválasztó eseményeire. 

Néhány évtizeddel ezelőtt a világot két részre osztotta a hidegháború. Az emberiség fejlődése időszakosan megakadt, hiszen a fegyverkezési verseny és a szembenállás a béke és egyetértés akadálya volt. A hidegháború utolsó fagyos maradványa a Dél- és Észak-Korea közötti válaszfal. Hamarosan eljön az idő, hogy a kölcsönös párbeszéd és megértés melege elolvassza ezt az utolsó akadályt is, ami békés együttélésre ösztönzi majd embereket világszerte.

Felszólítjuk a kormányunkat, hogy kötelességének hiánytalanul tegyen eleget, nemcsak közvetítőként, hanem az ügyben közvetlenül érintett félként is. Az észek-korai kormányt pedig arra kérjük, hogy éljen ezzel a tökéletes eséllyel, hogy véget vessen a megosztottságnak és szétzúzza azokat a béklyókat, amik hetven éven keresztül korlátozták és féken tartották az országot. Őszintén reméljük, hogy Észak-Korea utat nyit arra, hogy a koreai nép együtt élhessen.

Felszólítjuk az USA kormányát, hogy támogassa Dél- és Észak-Korea erőfeszítéseit és vállaljon aktív szerepet az Észak-Koreával tervezett csúcstalálkozóban, ami a globális béke sarokköve. Az USA az egyik legfontosabb ország, amelyik elhozhatja a békét a Koreai-félszigetnek.  

Felszólítjuk a kínai, orosz és japán kormányt arra, hogy támogassák az áprilisi és májusi csúcstalálkozót, illetve a béke felé tett valamennyi lépést a jövőben, hogy a Koreai-félsziget, a szuperhatalmak rivalizálásának terepéből a béke és párbeszéd országává válhasson.

A KCRP reménységgel tekint a tavasz beköszöntére a Koreai-félszigeten. A tavasz békét hoz nemcsak a Koreai-félsziget, hanem az egész emberiség javára szerte a világon. Korea hét vallási közössége legkomolyabban és legeltökéltebben imádkozik, hogy beköszöntsön a békét hozó tavasz.

Ima az új utakért

Az Ázsiai Keresztyén Konferencia (CCA) imaalkalmat szervezett a szervezet thaiföldi központjában a koreai csúcstalálkozóért. A szervezet nyilatkozatban állt ki a találkozó mellett és arra szólította fel a világ vezető hatalmait, hogy támogassák minden rendelkezésre álló eszközzel a két ország közeledését.

A CCA főtitkára, Dr. Mathews George Chunakara nyilatkozatában úgy fogalmazott, „imádkozunk érte és reménykedünk benne, hogy Észak- és Dél-Korea vezetői megfelelő megoldást dolgoznak ki, amely egyenlőségen, kölcsönös tiszteleten és előnyökön, illetve a békés együttélés alapjain nyugszik. Komolyan reméljük, hogy a két Korea közötti sikeres találkozó utat nyithat Kim Jongun és Donald Trump elnöki csúcstalálkozója előtt.” 

A főtitkár hangsúlyozta: az, hogy „Donald Trump támogatja Észak- és Dél-Korea tárgyalását a háború lezárásáról, jelentős fordulópontot jelent a nemzetközi kapcsolatokban és diplomáciában. Ugyanakkor létfontosságú minden erőfeszítés, ami az új kezdeményezés következetes megvalósítása iránti lelkesedés fenntartására irányul.”

Chunakara hozzátette: „a CCA-t és tagegyházait lelkesedéssel tölti el a két Korea közös erőfeszítése a békére, akik megerősítik elkötelezettségüket a Koreai Nemzeti Ökumenikus Tanács (NCCK) felhívásával, amely az 1953-as fegyverszünet helyett békeszerződés megkötését javasolta”.

A nyilatkozat a CCA honlapján érhető el. 

Külügyi Iroda

Forrás: www.kncc.or.kr

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.