Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó – ebben megegyeztek a beszélgetés résztvevői, azonban az ehhez az összegzéshez vezető út mindegyikük életében különböző. Néhány kérdésben alapjaiban tér el a véleményük, bizonyos esetekben viszont hasonlóan gondolkoznak – erről szólt a Kálvinista Apologetikai Társaság által szervezett teltházas vitaest.

Jézus mint az erkölcs mértéke

Az már a beszélgetés elején kiderült, hogy Farkas Attila Márton kulturális értelemben tartja magát katolikusnak, de vonzzák bizonyos buddhista irányzatok is. „Szerintem Jézus sok minden volt egyszerre, általa morális és kognitív forradalom is végbement. Ő hozta el azt a változást, amely során a külső felől a belső felé fordultunk és megjelent a lelkiismeret szerepe” – foglalta össze Krisztussal kapcsolatos nézeteit.

Hasonló módon közelít a kérdéshez Puzsér Róbert is, azt azonban hangsúlyozta: nem úgy gondolkodik, mint azok, akik keresztyénnek vallják magukat. A filmkritikus úgy véli, a keresztyénség sokaknak kapaszkodó: az, hogy Krisztusban bíznak, menekülés a halál elől – „ahogy egy zuhanó repülőn sincsenek ateisták”. Számára Jézus nem azt jelenti, akiben megtalálja az örök életet. „Nekem ő egy nagy lelki-szellemi forradalom az emberiség történelmében. Ő az, aki befejezte az ember végleges teremtését” – fogalmazott a kritikus. Mint mondta, Krisztus hozta el azt az erkölcsiséget, amit ma ismerünk, így ő végezte el az ember teremtésének utolsó ecsetvonását. „Nem gondolom, hogy a személyiségemből, testemből, szellememből bármi megmarad a halál után, nem várom el tőle, hogy átmentse azt a túlvilágra. Ő ennél több: Krisztus az erkölcs mértéke” – tette hozzá.

Nagy Gergely annyival egészítette ki az elhangzottakat, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, aki maga is Isten, jelen volt a világ teremtésénél, aztán az Ószövetség eseményei idején, majd emberré lett és halálával megváltott minket. Ennek megértéséhez fontos azonban megismerni, mit tanított Jézus és mit mondott önmagáról: „Nem csak annyit tett, hogy betöltötte a törvényt, hanem elmondta, hogy egyenlő az Atyával és azért jött, hogy életét adja értünk. Ez ugyanaz a Jézus Krisztus, akiről Robi is beszélt” – hangsúlyozta a teológus.

„Hiba, ha Krisztus tanítását elválasztjuk attól, amit mondott, és amit róla tanítottak tanítványai. Hiba, ha elválasztjuk szavait a cselekedeteitől és az üdvtettől” – egészítette ki az elhangzottakat Márkus Tamás. Mint mondta, komoly veszélyei vannak, ha csak egy-egy kiragadott gondolatot illesztünk be a világnézetünkbe, miközben a Biblia elég világosan ír az üdvtörténetről (Jn 3,16). „Nem mi istenülünk meg, hanem Isten hajolt le hozzánk. Jézus azt mondta, aki hisz őbenne, annak örök élete van, nem csupán lesz” – fogalmazott.

Szívbe írt törvény

Az alapvető erkölcsi mércével kapcsolatban szóba került Thomas Mann A varázshegy című regényének egyik hőse, aki inkább meghalt, de nem fogott fegyvert. „Ez az ember ateista volt és nem azért nem lőtt, mert megsértett volna egy szerződést vagy túlvilági létet várt. Azért a légüres térért, ami számára a humanizmus volt, odadobta életét – ez magasabb erkölcsi minőség, mint amit a keresztyénség megköt” – véli Puzsér Róbert, aki szerint „az Atya és a Fiú kultuszát meg tudták dönteni az évszázadok”, de a Szentlélekét és a szívbe írt törvényét nem. Nagy Gergely azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztyén ember nem a „túlvilágért” cselekszik jót, egyben azt is hangsúlyozta: a jót nem a keresztyén emberekhez kell mérni, hanem Jézus Krisztus erkölcséhez. „Nem állítjuk, hogy az ateista nem lehet erkölcsös, de nem az a kérdés, hogy lehetünk-e jók Isten nélkül, hanem, hogy Isten nélkül van-e bármi, amire azt mondhatjuk, hogy az jó.”

Márkus Tamás ezen a ponton arra figyelmeztette vitapartnereit, hogy sokaknak túlságosan szabad asszociációik vannak a keresztyénségről, amin az tudna változtatni, ha olvasnák és jobban ismernék Jézus Krisztus szavait. Szerinte ez teheti legitimmé a keresztyénségről szóló vitát is, ugyanis „az érvek alapja nem lehet az, hogy a nekünk nem tetsző mondatokat kiragadva alkotunk filozófiát”. Farkas Attila Márton elismerte, hogy eltérő fogalmi keretek között zajlik a vita: az egyik oldalon teológusok állnak, a másikon pedig „a keresztyénség kollektív lélektani és kulturális evolúciója” mellett érvelnek. „Ti dogmatikában utaztok, mi pedig a misztikában; a ti munkaeszközötök a hit, a mi megközelítésünk ugyanehhez a misztikus megismeréshez az apriori tapasztalat” – tette hozzá Puzsér Róbert.

Az eltérő utakat Farkas Attila Márton azzal indokolta, hogy van egy olyan síkja az emberi gondolkodásnak, ahol a terminológiát, a fogalmi és a kulturális kereteket lehántva egyetemes és ősi tapasztaláshoz érhetünk. Puzsér Róbert ezt úgy magyarázta: a vallások szigetek, melyek különálló földeknek tűnnek, de a víz alatt valójában egy közös őskontinens részei, annak hegyei látszanak a felszínen szigeteknek. Nagy Gergely szerint azonban bár az elhangzott gondolatok a keresztyénségnek is részei, de a hit Isten kijelentésén alapul. Ahogy Pál apostol is írja, Isten adott szívbe írt törvényt és közös alapokat, de végül az evangélium szerint ítél majd – hangsúlyozta a rómaiakhoz írt levél alapján (Róm 2,11-16).

Az igazság magjától a kijelentésig

Puzsér Róbert arról beszélt, hogy a hit az egyetlen teremtő erő: egyfelől az ember hitével teremti Istent, másfelől Isten hitével teremti az embert és a világot – ami azért létezhet, mert Isten a hitével támasztja. Mi a felelősség: megvalósítani önmagunkban Krisztust vagy elvégezni a szertartásokat? – kérdezte a filmkritikus, amit Márkus Tamás válaszolt meg: „Nem kell megvalósítani semmit, csupán hálatelt szívvel elfogadni, amit Krisztus tett érted. Az ember vagy szembenéz Istennel vagy hátat fordít neki, de nincs semleges mező, ahol eldöntheti, hogy feltalálja-e Istent – mert neki mindenki felelősséggel tartozik.”

„A fizikai világ Isten teste, a gondolati világ Isten szelleme, a lelki világ pedig lényege” – érzékeltette egy képpel világnézetét Puzsér Róbert. Mint mondta, amikor vitatkozunk, belső konfliktust generálunk Istenben, míg az egyetértés harmóniát teremt. „Ti azt gondoljátok, Isten létezik, én pedig azt, hogy Isten a van: benne létezik minden, ami ettől elsőre profánnak tűnik, de valójában minden szent” – foglalta össze a kritikus, amihez Márkus Tamás annyit tett hozzá, hogy a tényeket megelőző tapasztalathoz azért lehet eljutni, mert az emberben benne van az igazság magja – azonban fontos lenne tovább lépni a kijelentéshez.

Az este folyamán sok kérdést csupán érinteni tudtak a résztvevők, például szóba került a katolicizmus, a kanonizálás és a bibliai allegóriák kérdése, ezek mellett megvitatták Kálvin János és Szervét Mihály kapcsolatát is. A résztvevők ígéretet tettek a párbeszéd folytatására, amire készülve Márkus Tamás és Nagy Gergely átadták vendégeiknek az Institutio egy-egy példányát.

Önfeláldozó megváltás

Búcsúzóul még összefoglalták gondolataikat: „Azt gondolom, Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, de nem úgy, ahogy ti. Az ember emberi minőségében gyarló és Jézus Krisztus az a referencia, amihez fel kell nőnie” – fogalmazott Puzsér Róbert. Mint mondta, a megváltás az önfeláldozáson keresztül különböző mértékben valósul meg az ember életében.

Nagy Gergely arról beszélt, hogy nem az ember viszi fel keresztjét a saját Golgotájára: „Nem annyi az én megváltásom, amennyit magamból feláldozok, hanem annyi, amennyit Jézus feláldozott önmagából – minden.” A lelkipásztor elmondta, számára Jézus nem csupán erkölcsi mérce, és csak azok képesek saját keresztjüket hordozni, akik felismerik a kegyelmet. „Isten nem magamért választott ki, hanem mert szeret” – tette hozzá Márkus Tamás, aki bibliai képpel zárta az estét: „Isten mindvégig meg fog minket őrizni az úton, mert örök üdvösségünk van és vele fogunk örülni a mennyegzőn.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Kalocsai Richárd