– Honnan jött a beszélgetéssorozat ötlete?

– Jelenleg a világ ostrom alatt tartja a keresztyén hitelveket, ezért adódik a lehetőség, hogy ezeket tematizáljuk. Ilyenek például a házasság, a válás, a nemiség, a teremtettség vagy az élet és a halál kérdései. A gyülekezetekbe jellemzően olyanok járnak, akik hasonló környezetben nőttek fel, vagy valamilyen kapcsolatuk volt az egyházi világgal, de ezt csak később fűzték szorosabbra. Vannak természetesen, akik bármiféle előzmény nélkül, a kérdéseikkel térnek be a templomba, de ők jóval kevesebben vannak. Ma az emberek leginkább ütköztetni szeretnék véleményüket másokéval, de erre nehezen találnak teret.

– Miért fontos az olyan lehetőségek megteremtése, ahol a fiatalok feltehetik kérdéseiket?

– Az ilyen alkalmak szükségessége az egyház és a különböző szemléletmódok átalakulásához köthető. Ez jól látszik az egyetemen is, hiszen a Károli hiába református intézmény, a tanulóink szekuláris háttérből, egyházi kötődés nélkül érkeznek. Azonban érdekli őket a Szentírás, leginkább a benne lévő válaszok. Őket nem tudjuk megfogni a keresztyén szubkultúra ismertetőjegyeivel, viszont iránymutatásra és spiritualitásra vágynak: hozzájuk ezeknek az igényeknek a kielégítésével lehet szólni.

– Hogyan látják a világot ma az egyetemisták?

A fiatalok nagyon sok helyen és nagyon sokat kommunikálnak, de a valódi közösség hiányzik az életükből. Az egyik legkomolyabb problémájuk a kapcsolatok hiánya: barátokra és társra vágynának, de pont ezeket a legnehezebb megtalálni. Az egyetemen nehéz közösséget építeni az állandó fluktuáció miatt, de a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezetben az a célunk, hogy legyenek biztos kapcsolataik az egyetemi éveik alatt, ahonnan aztán más református gyülekezetbe kerülhetnek. De ehhez keretekre van szükség.

– Az a tapasztalat, hogy az egyház legfeljebb teológiai kérdésekben tud választ adni, etikai és társadalmi témakörökben inkább általánosan – vagy olykor sehogyan se – fogalmaz.

– Meglátásom szerint ma az egész világ keresztyénségét az jellemzi, hogy nem mondunk ki bizonyos dolgokat annak reményében, hátha így nem sértünk meg másokat. Ez valahol érthető, hiszen a megbántottság nehezebben vezet odaforduláshoz. Ezért nagy szeretettel próbálunk közeledni, ami azonban elpuhuláshoz vezethet. Ugyanakkor hiába teszünk egyre több gesztust, a tendenciák azt mutatják, mégsem lesz vonzóbb az egyház, és közben át is alakul: ami először kedves gesztus, az feloldódássá változik. Ez kezdi elérni a magyar egyházakat is.

– Honnan jön ez a tendencia?

– A skandináv országokat hoznám példaként, ahol az államegyházi berendezkedés a jellemző, így a hivatalos állami ideológiát képezik le az egyházak is: egyre inkább terjed a genderelméletek hirdetése. Az ottani egyház sajnos meghajolt a világi ideológia előtt, viszont egy tanulmány szerint a svéd lutheránus egyházban csak az egyháztagok 15 százaléka hívő, a többiek szabadidős tevekénységként tekintenek az egyházi életre.

Valódi kérdések – valódi válaszok
A fiatalok érdektelenek, nem kíváncsiak az egyházra – hangzik az ismerős állítás, melyet azonban minden alkalommal megcáfol a Károli Egyetemi Lelkészség és a Pesti Református Egyetemi Misszió egyetemistáknak szóló beszélgetéssorozata. Márkus Tamás András egyetemi lelkészt a Tiszta vizet a pohárba! elnevezésű programról is kérdeztük.

– Mi az oka ennek a változásnak?

– A tolerancia mindig hagyja kilendülni az ingát a szeretetteljes üzenet irányába – de jó ideje nem lendül ki a másik oldalon, a szabályok oldalán. A világ részéről van egy kényszerítőerő erő is: aki nem azonosul a ma népszerű véleményekkel, az kirekesztő. Ezzel azonban együtt kell élnünk, mert keresztyénként nem tehetjük meg, hogy nem adunk válaszokat.

– Kell az egyháznak kényes kérdésekben állást foglalnia?

– A Biblia alapján elég egyértelmű válaszaink vannak, de ezekről nyilvánosan kellene beszélgetni, az igehirdetéseinknek pedig sokkal inkább tanítói igehirdetéseknek kellene lennie. Az egyház nem úgy működik, hogy a világ csordogál valamilyen formában, az igehirdetés pedig ezzel párhuzamosan a maga medrében, hiszen valós, mai problémákra kell reagálnia, persze kulturált keretek között.

– Van református álláspont a ma felmerülő etikai kérdésekről?

– Most jött el annak az ideje, hogy megfogalmazzunk válaszainkat a hasonló, a kor fejlődéséből fakadó kérdésekre. Számunkra kiindulási alap a Második Helvét Hitvallás, ami bár sokszor radikálisan fogalmaz, de elgondolkodtat, beszélgetésre sarkall.

– A radikális megfogalmazás miatt nincs ott a félelem, hogy bántó választ kap a kérdező?

– Sokszor fel akarjuk áldozni az igazságot a szeretet oltárán, de nagyon fontos, hogy Pál apostol szavai legyenek előttünk: „Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” De ez a hitvallás nem arra szolgál, hogy felmentsem a radikális véleményemet. Alázatra van szükség, annak elismerésére, hogy semmiben sem vagyok jobb másoknál. Nem azért fogalmazom meg a véleményemet, mert vagdalkozni szeretnék, hanem mert tiszta lelkiismerettel vallom az Ige igazságát. Azt az igazságot, ami lehet, hogy engem is elítél, de akkor is ki kell mondanom, mert ebben áll az elhívásom. Jézus azt kéri, tanítsuk a népeket arra, amit Ő hagyott nekünk örökül, ezért együtt kell gyakorolnunk a tanítást és az alázatot. És ebben a folyamatban nem szabad az igazságot tupírozni. Jézus is keményen beszélt, de igazsága annyira világított, hogy üzenetté válhatott. Ez legyen a példa előttünk: szeretettel és alázattal közeledjünk, de pont a szeretet miatt az igazságról szóljunk.

– Ez elméletben nagyon jó irány, de a gyakorlatban is működik?

– Nem tudok mást mondani, mint ami a Bibliában van. Az alkalmakon is előre jelzem: ha bárki úgy érzi, hogy valami sérti abból, amiről beszélek, szóljon. De a legtöbben elfogadják, hogy az álláspontokat szeretettel is lehet közölni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ott fogynak el a közösségekből az emberek, ahol nem az igazságot képviselik. Fontos, hogy keresztyén emberként legyünk következetesek, és emellett maradjunk meg szeretetteljesnek is.

– Bár a Bibliában megvannak a válaszok, sokszor úgy tűnik, mégis könnyű ezeket többféleképpen értelmezni.

– Soha nem adhatjuk fel azt az igényt, hogy az Ige új és új mélységeit ismerjük meg. De veszélyes, amikor Pált szembe állítják Jézussal, vagy megpróbálják kijátszani egymás ellen a Biblia könyveit, mert ez járhatatlan út. Ez a módszer arra vezethető vissza, hogy kánonokat gyártunk a kánonon belül: az apostolok szava szemben Jézuséval, Jézus szava pedig szemben az Ószövetséggel – holott a Szentírásban minden mindennel összefügg. Ez az, amit meg kell mutatnunk a világban.

– Hogyan lehet ezt megmutatni, amikor ma annyi különböző vélemény jelenik meg – akár az egyházon belül is?

Egységes álláspontot szeretnék látni a keresztyénségen belül. Az nem vonzó, ahol mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet gondolni. Ezért fontos, hogy küzdjünk a történelmi keresztyénség álláspontjaiért, mert enélkül önmagunkat váltjuk le. Ha nem tudunk homogén véleményt képviselni, mit ér az identitásunk? Ma gyakorlatilag úgy lehet csatlakozni a keresztyénséghez, hogy nem kell újraértelmeznem azt, amiben hiszek. Azonban a keresztyénség nem egy mozgalom, hanem maga az élet, ezért soha sem mondhat le arról, hogy formálja a társadalmat: Isten országa lelki ország, de Isten országa ebbe a világba érkezett el, ezt fogja átformálni. Isten nem elragad majd minket, hanem új eget és új földet ad. Ezért itt kell megóvnunk társadalmunkat és Földünket.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András