Reformátusok találkoztak Nagyecsedben

2017. szeptember 28., csütörtök

Ismét lebomlottak a határfalak Nagyecsed felé, hiszen szeptember 23-án a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte meg az országhatárokon átívelő reformátusok találkozóját.

A város református templomában Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője igehirdetésében bölcsességre és az Istenben való bizalomra biztatta az egybegyűlteket. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke prédikációjában kiemelte, hogy Istenünk az, aki a káoszból rendet tesz. „Ehhez viszont három dolognak kell megtörténnie lelkünkben és elménkben: a Mindenható Urat felismerni, megismerni és elismerni" – hangsúlyozta a lelkipásztor. Igei szolgálatát azzal a határozott iránymutatással fejezte be, hogy meg kell nevezni az ősellenséget és meg kell szólítani Jézus Krisztust.

A liturgiában közreműködött Szalay Kont, a magyarországi Szatmári Református Egyházmegye esperese, Fábián Csaba nagyecsedi lelkipásztor, Király Lajos, a partiumi Szatmári Református Egyházmegye, Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, valamint Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese. Köszöntőt mondott Kovács Sándor parlamenti képviselő, Kovács Lajos, Nagyecsed polgármestere és Fülöp István, a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület elnöke, a Mátészalkai Járási Hivatal vezetője. A Milotai Nyilas István-emlékérmet Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere vette át Végh Balázs Béla laudációját követően.

Az ünnepi istentiszteletet követően a résztvevőket az Immanuel együttes fogadta a szabadtéri színpadon, ahol a „Rákóczi" Kovács Gusztáv Hagyományőrző Egyesület műsorát is megtekinthették. A Berey József Helytörténeti Gyűjteményben Ozsváth Sándor művelődéstörténész nyitotta meg a „Válogatás a történelmi Szatmár vármegye egyházi kincseiből" című kiállítást.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.