Megmaradni

2015. február 02., hétfő

Százöt felvidéki magyar fiatal tanul a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban, de a diákok létszáma évről évre csökken. A tiszántúli egyházkerület idei jótékonysági báljával ezt a magyar nyelvű református középiskolát segíti.

Felvidéken, a Rima-folyó völgyében fekszik a csaknem 25 ezer lakosú Rimaszombat, sok ismert ember szülővárosa. Itt született többek között Harsányi István, gályarab lelkipásztor, aki megírta rabsága történetét. Itt látta meg a napvilágot Blaha Lujza színművésznő és Tompa Mihály is, valamint itt működik költőről elnevezett Református Gimnázium, amely 1999. szeptember elsejei indulásától kezdve a nagy előd Egyesült Protestáns Gimnázium, majd az Egyesült Protestáns Főgimnázium hagyományát kívánta tovább vinni. Az előd intézményt 1853-ban alapították, a református illetve evangélikus gyülekezetek összefogásával. Az iskola szép eredményeket elérve működött egészen 1945-ig, amikor is nem csak ezt az iskolát, hanem minden egyházi intézményt bezárták Szlovákiában.

A Tompa Mihály Gimnázium jelenlegi épületét 1904-ben adták át Tóth Béla tervei alapján. Az 1999-es induláskor felfutó rendszerrel indult az iskola mintegy 30 diákkal. Később két tagozattal bővült az intézmény, a nyolcadikos tagozattal, ahova a jelenleg az általános iskola 5. évfolyamának befejezése után jöhetnek a diákok, illetve a négy osztályos tagozattal.

A középiskola Ságtól, Lévától egész keleten Szepsiig az egyetlen teljes mértékben magyar gimnázium. Az itt tanuló diákoknak a tanítási időn kívül is van lehetőségük arra, hogy kibontakoztathassák a bennük lévő tehetséget, így ennek köszönhetően sikeresen tanulnak tovább magyarországi, csehországi és szlovákiai egyetemeken, és különböző versenyeken, megmérettetéseken is nagyon szépen szerepelnek- mondta Sebők Attila igazgató.

A középiskola eredményességét mutatja az is, hogy bár a térséget nagyon komolyan sújtja a munkanélküliség, az itt végzett diákoknak még sem kell bejelentkezniük a munkaügyi központba, mert ha nem is tanulnak tovább, de el tudnak helyezkedni a munka világában. Azonban az iskolába jelentkező gyermekek létszáma folyamatosan csökken, míg hét évvel ezelőtt 204 diákja volt az iskolának, úgy most 105 gyermek jár az intézménybe.

Sebők Attila szerint több összetevője is van annak, hogy miért jelentkezik egyre kevesebb diák az iskolába. A születések számának csökkenése mellett, sajnos egyre kevesebb az a család, az a szülő, aki azt fontosnak tartja, hogy magyar létére magyar iskolába folytassa a gyermeke a tanulmányait. A gimnázium igazgatója szerint sokan elhiszik azt a tévhitet, hogy a szlovák iskolából majd a gyerekek jobban érvényesülnek, ezzel szemben statisztikai adatok bizonyítják, hogy a Tompa Mihály Református Gimnáziumban, bár „csak" mint idegen nyelvet tanulják a szlovákot a diákok, érettségikor mégis sokszor jobban teljesítenek szlovák nyelvből és irodalomból, mint a szlovák gimnáziumokba, középiskolákba járó szlovák társaik.

Az intézmény tanulói sem értik, hogy miért gondolják azt a magyar családok, hogy a gyermeküknek jobb lesz egy állami iskolában. Szerintük a Tompa Mihály Gimnázium sokkal többet adhat egy felvidéki magyar gyermeknek, mint egy szlovák iskola. Bede Krisztina végzős tanuló nem csak azért jelentkezett ebbe a középiskolába, mert magyar nyelven folyik a tanítás, hanem azért is, mert, ahogy ő mondja, a hitre is nevel és arra, hogy ne vesszen el az életben és bárhová is menjen, szlovák vagy magyar közösségbe, mindig tudja, hogy hova tartozik, és hogy őrizze meg a magyarságát.

Ádám Sándor, szintén végzős tanuló az iskola családias hangulatát emelte ki. „A tanárok és a diákok is egy olyan családi légkört alkotnak, ami más gimnáziumban vagy más középiskolában abszolút nem található meg és ez egy nagyon-nagy pluszt jelentett nekem. A szüleim ezt már látták illetve azt is, hogy nagyon jól fel leszek készítve az egyetemre, így ez volt az oka annak, hogy idejöttem".

Sebők Attila úgy véli, hogy a munkanélküliség is oka annak, hogy egyre kevesebb gyermek jár az intézménybe, ugyanis a szülőknek nincs pénzük, gyermekük utaztatására, ezért egy közelebbi állami iskolába íratják őket.

A diáklétszám csökkenés következtében az iskola jelenleg a megmaradásért küzd, ugyanis Szlovákiában is a fejkvóta rendszer működik. A gyermekek után kapott állami támogatás pedig nem elegendő ahhoz, hogy az iskola működőképes maradjon. Az intézmény igazgatója kiemelte, hogy míg az állami fenntartású intézményeknek lehetőségük van egyéb állami forrásokat is igénybe venni, addig az egyháziaknak nem, így a működési költségek a folyósított összeget meghaladják a Tompa Mihály Református Gimnázium esetében is. Az előző két iskolai év racionalizációs intézkedéseivel (többek között több tanárt is el kellett bocsátani az intézményből, így jelenleg 12 állandó tanára van az iskolának) sikerült a működési költségeket csökkenteni, ám még mindig hiánnyal küzd a gimnázium, de ahogy Igazgató úr mondta: „mindig jön valamilyen segítség, ami nélkül talán már nem lenne ez az iskola".

A Tiszántúli Református Egyházkerület éppen ezért az idei bál teljes bevételét a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumnak adja. A VIII. Református Jótékonysági Bált február 6-án tartják, a debreceni Kölcsey Központban.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.