Nemzetközi imanap az üldözött keresztényekért

2014. november 09., vasárnap, Mindenhol

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Evangéliumi Aliansz is csatlakozik ahhoz nemzetközi imanaphoz, amely során az üldözött keresztényekért imádkozhatunk 2014. november 9-én.

Világszerte több, mint 100 millió keresztény szembesül naponta az üldözés valamilyen formájával azért, mert Jézus Krisztust élete Urának és Megváltójának vallja. Ez így volt, nem csak a kereszténység hajnalán, de sokszor a történelem folyamán, így a múlt században is. Napjainkban, az internet térhódításával, de többszőr már a fősodratú médián keresztül is elérnek bennünket a hívők szenvedéséről szóló hírek, melyek világossá és nyilvánvalóvá teszik, mennyire indokolt, fontos és sűrgős, hogy imádságban és minden lehetséges módon, üdözött testvéreink mellé álljunk.

Az elmúlt évben több ezer iraki és szír keresztény kényszerült elhagyni otthonát a radikális iszlamisták által elkövetett támadások miatt. Mára – az Iszlám Kalifátus kikiáltását követően - ezeken a területeken ezreket, tízezreket kínoznak, ölnek meg, vagy vetnek rabszolgasorba, és milliónyian válnak földönfutóvá, csak puszta életüket, családjukat mentve. Ugyanígy, Nigériában is keresztények sokaságát ölik meg és üldözik el hitükért. A világ számos országából érkeznek híradások arról, hogy hatalmi szervek vagy erőfölényben lévő radikális vallási csoportok támadásokat intéznek Krisztus követői ellen.

Az Evangéliumi Világszövetség (WEA) évről évre nemzetközi imanapot hirdet az üldözött egyházért, ami lehetőséget biztosít számunkra is arra, hogy csatlakozhassunk a keresztények azon millióihoz, akik - szerte e világon - e napon is, együtt, egységben imádkoznak az üldözöttekért. Ehhez a felhíváshoz csatlakozva, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) nevében, arra hívjuk keresztény egyházainkat, hogy álljunk ki üldözött testvéreinkért, imádkozzunk értük, és segítsük őket minden lehetséges módon.

Ennek megfelelően bátorítunk minden lelkipásztort, előljárót és gyülekezeti tagot, hogy november 9-én, vasárnap, az Istentiszteletek keretében, illetve külön alkalmakon, egyesüljünk az üldözött egyházért való, Lélek általi imádságban, jöjjünk együtt az Úr elé, beteljesítve az Igét: " Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus Teste vagytok, és egyenként annak tagjai." 1 Kor 12, 26 – 27
A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) vezetősége nevében, testvéri szeretettel és áldáskívánással:

Szeverényi János, az Aliansz elnöke
Steinbach József, a MEÖT elnöke

További részletek ügyében, illetve a gyakorlati segítségnyújtás lehetőségéről szóló információkért Horváth Istvánt, az Evangéliumi Aliansz főtitkárát lehet keresni az istvan.horvath@om.org e-mailcímen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.